Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Amit megetetnek velünk. Szójából sosem elég - a génmódosítottból sem
No menu items!

Amit megetetnek velünk. Szójából sosem elég – a génmódosítottból sem

Az amerikai szójabab-termelés adataiból: 96,84 millió tonna a 2019/20-as mezőgazdasági szezonban. Kép/Forrás/atomicargo.com 

Ha szójáról beszélünk, nagy valószínűséggel génmódosított terményről folyik a diskurzus.  Márpedig nem kis mennyiségről van szó. A mezőgazdasági termények harmada a takarmánynövény, a legelterjedtebb a szója. Élelmiszert és üzemanyagot is előállítanak belőle, valamint ipari termékek alapanyagoként is szolgál. A génmódosított fajták aránya 90 százalék felett van. A világ növekvő szójaéhsége miatt Brazíliában 15 év alatt 220 ezer négyzetkilométer őserdőből és szavannából lett termőterület. 

Több húshoz több takarmány kell

A húsfogyasztás évtizedek óta tartó növekedésével párhuzamosan a termőföldek egyre nagyobb részén folyik takarmánytermesztés. Az ipari állattartásban a proteingazdag szója a legelterjedtebb alapanyag. 2001 óta ötszörösére nőtt a kereskedelmi forgalma. Takarmány mellett élelmiszert és üzemanyagot is elállítanak belőle, ipari termékek alapanyagoként szolgál. A szójatermés 40-40 százalékából élelmiszer és takarmány lesz. 20 százalékot az ipar használ fel, illetve üzemanyagot állítanak elő belőle.

GMO-s vagy mentes? Kormányhatározat a GMO mentes termelésért. Bűncselekmény lesz az élelmiszer hamisítása Kép: AzÜzlet.hu
GMO-s vagy mentes? Kormányhatározat a GMO mentes termelésért. Bűncselekmény lesz az élelmiszer hamisítása Kép: AzÜzlet.hu

A legtöbbet, 133 millió tonnát Braziliában termelnek. Az USA 117 tonnával a második, Argentína évi 53 tonnával a harmadik. A három ország adja a globális szójaexport 90 százalékát! Mindháromban folyamatosan növekszik a termőterülete és a génmódosított (GMO) fajták aránya. Brazíliában a megtermelt mennyiség 97 százaléka génmódosított, az USA-ban 94 százaléka. Így természetesen az exportra termelt szója is GMO termesztésű. Így az Európai Unióba a GMO tilalom ellenére ömlik a brazil és az amerikai GMO takarmány.

A Kína étvágya csillapíthatatlan

Kína messze a világ legnagyobb hústermelős és húsfogyasztó országa. Ennek megfelelően nagy az igénye takarmányokra. A világ legnépesebb országa évek óta a legjelentősebb szójaimportőr. 2019-ben 74 millió tonnát vásárolt, a globális export kétharmadát. A második legnagyobb vásárló messze lemaradva az EU volt 13 millió tonnával.

Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború jelentősen átalakította a nemzetközi szójapiacot. 2020-ban Brazíliának 37 százalékkal több szóját sikerült értékesítnie kínai vevőknek, mint egy évvel korábban.

A szójatermelés ABC-je

A világkereskedelmet négy konszern dominálja: az amerikai Archer Daniels Midland, a brit Bunge, szintén amerikai Cargill és a holland Louis Dreyfus Company. A kezdőbetűik alapján ABCD-konszern néven ismert vállalatok exportálták 2019-ben a legnagyobb termelő ország, Brazília szójatermelésének 46 százalékát. A legnagyobb helyi vállalatnak, az Amagginak csak 9 százalék jutott a szójatortából.

Hatalmas hajókat és méghatalmasabb összegeket mozgatnak az ABCD-konszernek tagjai Kép/Forrás/journalmarinemarchande.eu/

A szójából takarmányt előállító konszernek rengeteget invesztáltak a szállítási infrastruktúrába: kikötőket és logisztikai központokat építenek, szállítóhajókat vásároltak.

A brazilok mindenhol szóját termesztenének

A piaci igény és a megtermelt mennyiség dinamikus növekedése miatt folyamatosan nő a szójaföldek kiterjedése: az elmúlt 20 évben 77-ről 125 millió hektárra. Ezzel a legelőterület után a szójaföldek váltak az erdőírtások második legfontosabb okává. Különösen Brazíliában és Argentínában ölt egyre aggasztóbb mértéket a korábban természetes területek művelés alá vonása.

GMO mentes – magunk és a környezet védelmében Kép/Forrás/NLC.com

2006 és 2019 között Brazíliában 220 ezer négyzetkilométer őserdőből és szavannából lett mezőgazdasági termőterület. Ez két és fél magyarországnyi területet jelent! 90 százalékából legelő, 10 százalékából szójaföld lett. A betelepített egykori szavannákat kizárólag szójatermesztésre használják. Ennek oka, hogy egy nemzetközi egyezmény tiltja a 2008 után kiirtott őserdők helyén termelt szója kereskedelmét. Ez az úgynevezett ’Amazonas-moratórium’. Az egyezmény viszont nem vonatkozik a dél-kelet-brazíliai Cerrado-szavannára. A természeti terület az Amazonas-őserdőnél kevésbé ismert, de környezet- és klímvédelmi szempontból legalább annyira fontos.

Civil és nemzetközi szervezetek követelése ellenére az ABCD-konszernek évek óta sikeresen akadályozzák meg a kereskedelmi tilalom kiterjesztését a 2 millió négyzetkilométeres Cerrado helyén termelt szója kereskedelmére. A környezetvédők legalább ekkora problémának tartják, hogy az ’Amazonas-moratórium’ is csak azt akadályozza meg, hogy az esőerdőből közvetlenül szójaföld legyen. Ha azonban olyan egykori természetes területre telepítik a szóját, ahol az erdőírtás után először mást termesztettek, nem érvényesül a szója kereskedelmére vonatkozó tilalom.

Szándékos erdőtüzek?!

Lángok emésztik az Amazonas menti esőerdőket

A brazil farmerek a kevés előírást is kijátszák a szója termőterületének növelése érdekében. Civilek az ő számlájukra írják a 2019-2020-ban feltűnően gyakran pusztító erdőtüzeket. Légifelvételeken jól látható, hogy leginkább a szójaföldekkel szomszédos erdők égtek le. A környezetvédők nagy szerepet tulajdonítanak a hatóságok tétlenségének és az általános politikai klímának is a tüzek elszaporodásában. Utóbbi miatt a környezetvédelmi előírásokat lazító és a mezőgazdasági termelést a természetvédelemnél fontosabbnak tartó brazil elnököt, Jair Bolsonarót terheli a fő felelősség. Brazíliában még sosem pusztult el egyetlen év alatt annyi őserdő és szavanna, mint 2019-ben!

A húsevő európaiak közvetett felelőssége

GMO-mentes takarmányozás megteremtését tervezi a magyar  agrárminisztérium. A tárca célja, hogy a GMO-szója-behozatalt hazai termesztésű takarmánynövényekkel váltsa ki.

A világ talán legelismertebb tudományos magazinja, a Science elemzése szerint az EU-ba kerülő import szója 20 százaléka őserdőből vagy szavannából lett területen terem. Erre hivatkozva a magazin közvetlen összefüggést állapított meg a világon a legmagasabbak közé tartozó európai húsfogyasztás és a brazíliai őserdők pusztulása között.

Az 1880 óta megjelenő Science arra is felhívja a figyelmet, hogy az őserdők és szavannák pusztulása rombolja a klímát, valamint az állat- és növényvilág gazdagságának csökkenéséhez vezet. Ezen túlmenően társadalmi konfliktusokat is okoz: az őslakók otthonaik elhagyására kényszerülnek, szervezett bűnözői csoportok a konszernek megbízásából erőszakot alkalmaznak a természetpusztítás ellen fellépő őslakosok és civilek ellen. Az 1993-ban alapított brit szervezet, a Global Witness riportja szerint 2019-ben Brazíliában 24 környezetvédő aktivistát öltek meg, 90 százalékukat az Amazonas-vidékén.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.