Kezdőlap Gazdaság A Takarékbank szerint 4 százalékra lassul a növekedés
No menu items!

A Takarékbank szerint 4 százalékra lassul a növekedés

Az enyhülő külső kockázatok és az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 3,7 százalékról 4 százalékra emelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. Jövőre 3,5 százalékot várnak.

A Takarékbank elemzői szerint erős maradhat a növekedés üteme. A GDP növekedése 2018-ban 5,1 százalék, tavaly 4,9 százalék volt, az idén a 4 százalékra lassulhat.

Továbbra is erőteljes marad azonban a bérkiáramlás, amit a munkaerőhiány, a szocho csökkentése, a minimálbér-emelések, valamint az állami szféra egyes ágazataiban történt bérmegállapodások is támogatnak. Így a fogyasztás bővülése továbbra is erős támasza marad a növekedésnek, amit segíthetnek a bejelentett családtámogatások is – írják.

A beruházási dinamika az előző két évihez képest lassulhat a magas bázis és a kapacitáskorlátok miatt (a 2018. évi 17,1 százalék és 2019-re várt 17,5 százalék után idénre 6,8, jövőre 2,3 százalékot prognosztizálnak). Tavaly az uniós forrásbeáramlást messze meghaladó, 1700 milliárd forintnyi működőtőke-beruházásról született döntés, amelyek a következő években valósulnak meg, ahogy az uniós támogatású projektek döntő része is. A következő években a tisztán állami beruházások is érdemben felfutnak – teszik hozzá.

A prognózis szerint idén a középtávú cél felett lehet az infláció. Az importált infláció továbbra is alacsony lehet, ami a forint mérsékelt erősödésével fékezheti az inflációt az idei év második felében.

Tavaly decemberben az üzemanyagárak egy évvel korábbi beszakadása miatt ismét 4 százalékra ugrott az infláció, így az éves átlagos infláció 3,4 százalékra emelkedett a 2018-as 2,8 százalékról, a maginfláció pedig tartósan 4 százalék közelébe került. Idén a bázishatások ellentétesen alakíthatják az inflációt, a sertéshús és -készítmények árai a korábbi várakozásoknál nagyobb mértékben emelik az élelmiszerárakat, míg az európai kilátások némi javulása miatt az importált infláció kevésbé ellensúlyozza az előbbi tényezőket, így 3,6 százalékos átlagos inflációt prognosztizála Takarékbank.

A kamatok gyors emelkedésére a tartósan magas hazai megtakarítási többlet miatt nem számítanak a Takarékbanknál, sőt úgy látják, amennyiben megérkeznek az uniótól a központi költségvetés által kifizetett uniós előlegek, átmenetileg nyomás alatt maradhatnak a pénzpiaci hozamok és kamatok. A monetáris politikában idén nem várnak szigorítást, arra számítanak, hogy legközelebb 2021-ben folytatódhatnak a normalizációs lépések.

Az alapkamat emelését 2021 negyedik negyedéve előtt nem várják, 2021 végére 1 százalékos alapkamatot prognosztizálnak.  

A prognózis szerint mérsékeltebb ütemben ugyan, de stabilan tovább csökken a munkanélküliségi ráta, a 2018-as év átlagában 3,7 százalékig süllyedő mutató a tavalyi 3,5 százalék után idén 3,3 százalék közelébe kerülhet, azaz még feszesebbé válhat a magyar munkaerőpiac.

A bérek tavaly 11 százalékkal nőhettek a bérmegállapodás, a minimálbérek és a garantált bérminimum 8 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt, amit idén mintegy 9 százalékos bruttó bérnövekedés követhet. Ez a várt 3,4, illetve 3,6 százalékos infláció mellett 2019-ben 7,4 százalék, idén pedig 5,3 százalék közeli reálbér-növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2020 végéig már összesen közel 61 százalékkal nőhetnek a nettó reálbérek. Hozzáteszik, jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése.

A következő években az alacsony költségvetési hiány, valamint a nominális GDP 6,5-9 százalékos növekedése miatt az államadósság GDP-arányos mértéke gyorsabb ütemben mérséklődhet, így 2019-ben a GDP 67 százaléka, idén 63 százaléka lehet, 2021-ben pedig a 60 százalékos maastrichti küszöb alá süllyedhet.

A prognózis a tavaly éves átlagban 325,36 forintos euró/forint árfolyam után idén 331,90 forintos, jövőre 331,70 forintos árfolyammal számol.

A forint tavaly ősz óta érdemben talajt vesztett, alapvetően a globális kockázatkerülés növekedése, a régió legnegatívabb reálkamata és az inflációs kockázatok erősödése miatt, majd a decemberi korrekciót követően januárban ismét elindult a lejtőn és a 337-es euróval szemben történelmi mélypont közelébe esett. A helyzet a MNB-től egyre fokozottabb odafigyelést igényelhet, ahogy január második felében a devizaswaptender eredmény nélküli lezárása is jelzés lehetett a forint piacán, amire a hazai deviza két forintos erősödéssel reagált – mutat rá elemzésében a Takarékbank.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás