Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP Bank. A vásárlási szándéknyilatkozatot már aláírták Taskentben, a végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak.
Az albérleteknek mindig borsos áruk volt, főleg Budapesten. A koronavírus azonban lejjebb nyomta a főváros méregdrága bérleti díjait. Az ingatlannet.hu statisztikai adatai szerint ez az árcsökkenés tartósnak bizonyult mindaddig, amíg el nem kezdődött a 2021/2021-es tanév.
Élet elleni bűncselekmény mellett állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét. Összefoglaló
Húsz beteg meghalt és újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - a hét végén.
A koronavirus.gov.hu kiemelte: eddig 5 879 178 embert oltottak...
Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban: a 21-23 ezer éves ősi nyomokat a White Sands nemzeti parkban tárták fel.
Szerezz Te is gazdijogsit! Minden érdeklődő számára elérhető ingyenes weboldalon szól a felelős állattartásról. A program célja, hogy gyakorlati és kellő elméleti ismeretekkel ruházza...
Bemutatták MÁV saját fejlesztésű, IC+ első osztályú kocsijaita Nyugati pályaudvaron. A nemzeti vasúttársaság fejlesztésében és gyártásában nemzetközi szinten is versenyképesek - mondta Schanda Tamás...
A hazai kkv-k a digitális technológiák alkalmazásában jócskán lemaradt. Uniós összevetésben a 26., azaz utolsó előtti helyet foglalja el az európai uniós tagországok sorában a digitalizáltság integráltságában.
Akik 3G-s szolgáltatási sávot használtak, át kell, hogy térjenek más sávra, vagyis készüléket is cserélhetnek, amennyibe a most használt nem alkalmas a 2G vagy a 4G üzemmódra. A Magyar Telekom ugyanis lekapcsolja a 3G-s hálózatát. Mit kell tennie?
Az amerikai turisztikai piac legnagyobb vásárán a Las Vegas-i Kongresszusi Központban az egész szektor számára életbevágóan fontos hírként hivatalosan is bejelentették: az USA novembertől megnyitja határait az Európai Unióból, mintegy 33 országból érkező turisták előtt. A szeptember 18 és 22 között rendezett US Travel Association IPW 2021-ről kiküldött munkatársunk a helyszínről küldött tudósítást.
Tőzsdézni úgy, hogy nincs meg hozzá a szükséges tudásunk vagy időnk? Erre is van lehetőségünk: tulajdonképpen „bérelhetünk” magunknak szakértőt. A privátbanki szolgáltatással nemcsak magasan képzett, akár helyettünk tőzsdéző szakember munkáját kapjuk meg, de olyan befektetési lehetőségeket is, amelyek csak rajta keresztül érhetőek el. (x)
A monetáris tanács szerint az infláció 2022 elejétől csökkenő pályára áll, a koronavírus-járvány negyedik hulláma a gazdasági helyreállást övező kockázatok emelkedését mutatja, ami a kamatemelési ciklus havi ütemű, kisebb lépésközzel történő folytatását indokolja.
A NASA rovere következő holdmissziójához a Hold déli sarkánál, a leghidegebb pontra száll le 2023-ban. A Viper (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) nevű jármű Nobile-krátérben fog landolni - jelentette be az ürgynükség.
A brit fapados elutasította a magyar konkurens felvásárlási ajánlatát. Pedig az egyesüléssel mindketten nyertek volna. Az EasyJet a részvényesektől és a bankoktól remél friss...
Már online is igényelhető a Széchenyi Lízing GO! konstrukció, amely a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt kedvezményes lehetőséget eszközbeszerzés finanszírozására
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris alapállása a kamatemelés ütemének csökkentése ellenére továbbra is meglehetősen szigorú, bár ebben a ciklusban...
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek