A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer volt. Részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), megjegyezve, hogy január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változott módszertant alkalmaz a hivatal.
A németek többsége szerint az EU rosszul teljesít az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa elleni védekezésben - mutatta ki egy ZDF-ben közölt felmérés.
Már látni némi fényt a Covid-válság alagútjának végén. Remélhetően sikerül viszonylag rövid időn belül felülkerekedni a víruson, az viszont nem kétséges, hogy a járvány hosszú távú következményekkel jár a cégek számára. Új szakasz kezdődik a válságkezelésben. Mi a teendő? Az analízist és az annak nyomán leírható megoldási lehetőségeket foglalja össze dr. Gonda György Menedzser Akadémiája két részben, amelynek második része itt olvasható.
Nőket prostituáltként dolgoztató szervezet 16 tagja ellen emeltek vádat emberkereskedelem miatt, a banda a nőket "egyszerű értéktárgyként adták-vették".
Újabb vágóhidat zárt be a Nébih, ezúttal Pest megyében: üzem szerte takarítatlanságot és koszt tapasztaltak. A padozat, a mennyezet, az oldalfal több helyiségében koszos, rozsdás volt, több helyen pergett a festés. A higiénikus kézmosás feltételei sem voltak biztosítva.
Hazaküldte a vörös bolygó felszínéről készített első, nagyfelbontású panorámafelvételét a Perseverance marsjáró - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A NASA szakemberei a marsjáró Mastcam-Z...
Az Európai Bizottság új rendeletet terjesztett elő annak biztosítására, hogy továbbra is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - tájékoztatott az uniós bizottság.
A Michelin 2023-tól vitorlásokkal szállítaná Amerika és Európa között a termékeit. Az előnyök nyilvánvalóak: a vitorláshajók környezetbarátok, a szálítás üzemagyagköltsége minimális. Mégsem látott évekig senki fantáziát a francia start-up, a Neoline régi-új ötletében.
A legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az otthon-felújítási programban elérhető akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből.
Nem számított a piac a jegybanki alapkamat módosítására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi döntése megfelel az elemzői várakozásoknak - vélik az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a koronavírus-járvány okozta válságból elhúzódó a kilábalás, Magyarországon a vártnál kedvezőbben alakult a múlt év vége, és 2021 második negyedévében normalizálódhat a helyzet, a jegybank továbbra is az árstabilitás fenntartását tekinti a legfontosabb szempontnak - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből.
Az Európai Unió 5,6 milliárd eurót fektet a nemzetközi termonukleáris kísérleti reaktor (ITER) létrehozására irányuló projektbe 2027-ig.
Az Európai Unió Tanácsa hétfőn fogadott el határozatot,...
A Brexit miatt a londoni Cityből a legtöbb nemzetközi bank és biztosító Amszterdamba tette át az európai központját. A holland főváros jó eséllyel értékpapír kereskedelemi központ is lesz - áll a Financial Times elemzésében. „Az európaiak ki akarják készíteni a Cityt” – fogalmazott a brit nemzeti bank elnöke egy interjúban.
A Vajda-Papír elkötelezetten fejleszti zöldtudatos termékeit, környezeti lábnyomának csökkentésére is áldoz. Termékeinek felhasználási köre az otthonok mellett kiterjedt a szépségiparra, a barkácsműhelyektől az élelmiszeriparig. Vajda Attila a családi vállalkozás tulajdonos ügyvezetője szerint előny számukra az is, hogy a világ legkülönbözőbb tájaira, 20 országba exportálnak.
A krízis okozta stressz, a kényelmes online vásárlás és a házhozszállítás megsokszorozta a legális kannabisz kereskedelmet (is) azokban az országokban, amelyek az illegális kábítószer kereskedelem letörésének eszközeként "szabadidős", és nem csak orvosi, vagy ipari alkalmazásra alkalmasnak találják a kannabiszt, vagyis a kendert, azaz a "füvet". Sokszor sajnos összemosódnak az elnevezések is...
Kétszer ad, aki gyorsan ad – klasszikus mondás. Ez vált valóra, amikor a Rotary Club Budapest-Sasad támogatott egy projectet, egy apró magyar műhold, amely a világon először mérte meg a világűrbe sugárzott elektroszmog mértékét. A Rotary Club ezzel többeket ösztönzött egy nemes cél támogatására, a Budapesti Műszaki Egyetemen felgyorsulhatott az űrtechnológiai eszközök fejlesztése, és megkezdődhet az űrmérnökök képzése is.
A kedvtelésből tartott állatok kereskedése regisztráció - FELIR azonosító - köteles tevékenységgé válik. A feketekereskedelem felszámolását, és az állatvédelem ugrásszerű javulását várják az erről szóló, második negyedétől hatályos rendelettől.
Akkor sem kell lemondani az állam által támogatott otthonfelújítási programról, ha nem áll rendelkezésünkre a lebonyolításhoz szükséges pénz. A bankok ugyanis február elsejétől kínálnak ehhez a programhoz hiteleket. Nézzük, mire kell figyelni, milyen feltételek vannak.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek