Kezdőlap Cégvilág Cafeteria: csak a SZÉP Kártya maradt - minden, amit tudni érdemes
No menu items!

Cafeteria: csak a SZÉP Kártya maradt – minden, amit tudni érdemes

A parlament által elfogadott jövő évi költségvetésben csak a SZÉP Kártya maradt meg egyetlen cafeteria elemnek. Összeszedtük a használatához kötődő legfontosabb információkat.

A parlament által július 20-án elfogadott adótörvény szerint a pihenőkártyaként is aposztrofált Széchenyi Pihenő Kártyán, vagyis a SZÉP Kártyán adható éves rekreációs keretösszeg a költségvetési szervekhez tartozó munkáltatók esetében 200 ezer forint, más munkáltatóknál pedig 450 ezer forint. A SZÉP Kártya három alzsebébe utalható munkáltató támogatást értékhatára tehát nem változott. Ugyanakkor a személyi jövedelemadóról szóló törvény, az egyes meghatározott juttatások szabályai között már nem rögzíti, hogy a munkáltatóval esik egy tekintet alá a társas vállalkozás is.

Amellett, hogy a jövőben a belföldi turizmus élénkítésében is kulcsszerepet betöltő SZÉP Kártya marad az egyetlen kedvezményes adózású béren kívüli juttatás, megmarad a pihenőkártya három úgynevezett zsebe, vagyis alszámlája. Ezek felhasználását az általános – vagyis nem a költségvetési szerveknél alkalmazott munkavállalók – 450 ezer forintos keretet tekintve veszünk górcső alá.

A ’három zseb’

A SZÉP Kártya első zsebe, a szálláshely alszámla. Az erre utalt, a kormányrendeletben meghatározott szálláshely szolgáltatásra felhasználható – akár több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb évi 225 ezer forint támogatást a munkavállaló szálláshely igénybevételére használhatja fel. Így erről az alszámláról kizárólag a szálláshelyek, illetve a belföldi utazások árát lehet fedezni. Ugyanakkor az alszámláról bármilyen szálláshelyen (szállodában, panzióban, falusi szálláshelyen) lehet fizetni, sőt emellett még belföldi utazási csomagot is lehet vásárolni.

A második a vendéglátás zseb, vagyis alszámla, aminek keretét a munkavállaló a melegkonyhás vendéglátóhelyeken – közte a munkahelyi étkezőhelyen -, a kormányrendeletben előre meghatározott étkezési szolgáltatásra használhatja fel. De az alszámláról lehet fizetni például egy családi körben eltöltött éttermi, vagy gyorséttermi étkezés költségeit is. A vendéglátás zseb kerete – akár több juttatótól származóan, együttvéve – maximum évi 150 ezer forint támogatás lehet. Fontos tudni, hogy a belföldi szálláshelyek költsége erről az alszámláról is kifizethető.

A harmadik a szabadidő zseb, vagyis alszámla. Az erre utalt, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, kormányrendeletben meghatározott szolgáltatásra felhasználható – akár több juttatótól származóan, együttvéve – legfeljebb évi 75 ezer forint támogatás lehet. Eminek felhasználási köre igen sokrétű: lehet vele fizetni például a szórakoztató és kulturális intézményekben (állatkert, vidámpark, színház, múzeum, hajózás) valamint az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásoknál (szaunákban és gőzfürdőkben, gyógyfürdőkben, edző- és fitnesztermekben, lovaglásnál, hazai sípályákon, valamint szoláriumokban és fogyasztó- illetve karcsúsítószalonokban) is. De lehet vele vásárolni fürdő és strand belépőt, színházjegyet, múzeum-, koncert-, fesztivál- vagy mondjuk állatkerti és kalandpark belépőt, uszoda- és fitnesz bérletet, horgászjegyet, netán kölcsönözhető vele sporteszköz. Felhasználható sporttanfolyam kifizetésére, vagy egy balatoni hajóútra éppúgy, mint mondjuk lovaglásra. A belföldi szálláshely költség ugyanakkor erről az alszámláról is ki fizethető.

Amint az a fentiekből kitűnik, a SZÉP Kártya preferált alszámlája az úgynevezett szálláshely zseb, amire bármelyik másik alszámláról lehet fizetni, miközben a vendéglátás, illetve a szabadidő zseb felé nincs átjárás máshonnan.

Kártyatörténet

Ami a ma már csak SZÉP Kártyaként ismert pihenőkártya múltját illeti, a Széchenyi Pihenő Kártya létrehozásának ötlete 2010-ig nyúlik vissza. Akkor a Széchenyi Klub Gazdaságfejlesztő Társaság javasolta: szülessen egy olyan kedvezményes rendszer, amelynek megvalósulásaként, a bankkártya-terminálokon keresztül használható, a cafetéria-rendszerbe illeszkedő egyszerű, megbízható, olcsó megoldás jön létre. Mindez úgy, hogy a béren kívüli juttatások rendszerén át biztosított állami kedvezmények elsősorban a turizmusba felé koncentrálódnak. Így jelent meg 2011 nyarán a Széchenyi Pihenőkártya, azaz a SZÉP Kártya, amely már abban az évben átvette a korábban egyeduralkodó Üdülési Csekk szerepét.

A SZÉP Kártya bár megjelenésében hasonlít rá, nem bankkártya és készpénzfelvételre sem lehet használni. Kizárólag a kormányrendeletben meghatározott szolgáltatások ellenértékét lehet vele kifizetni. A SZÉP Kártyával történő fizetés háromféleképpen történhet: a mára teljesen elterjedt banki POS kártyaterminálokon vagy a szolgáltató internetes felületén keresztül, illetve telefonon, ügyintéző segítségével.

Csak magyarországi élményekre jó

Az egyik kulcsfontosságú információs, hogy a SZÉP Kártya kizárólag a hazai szolgáltatások igénybevételére használható fel. De amíg korábban az Üdülési Csekk esetében komoly jutalékokat kasszírozott a kibocsátó, a SZÉP Kártyához kötődő kormányrendelet azt is meghatározta, hogy a kártya a munkáltatóknak és a munkavállalóknak sem kerülhet semmibe. Sőt még a társkártyáért sem kell fizetni és az elvesztett kártya pótlásáért is maximum 1500 forintos díjat lehet felszámolni. Még az elfogadóhelyek esetében sem lehet 1,5 százaléknál magasabb jutalékot elkérni – és ez a költség sem a munkavállalót terheli.

SZÉP Kártyát jelenleg három, jelentős országos hálózattal rendelkező pénzintézet bocsáthat ki: a K&H Bank, az MKB és az OTP. Azért, hogy a három kibocsátó bank kártyái mindenhol használhatók legyenek, a jogszabály szerint a kibocsátó pénzintézeteknek biztosítaniuk kell az átjárhatóságot: a saját elfogadóhelyi hálózatukban a mások által kibocsátott kártyákat is el kell fogadniuk.

Mivel a SZÉP Kártya három zsebe más és más szolgáltatás igénybevételére jogosít – igaz szálláshelyen mindegyikkel fizethetünk -, fontos tudni, hogy miközben a kedvezményes juttatás alszámlák közötti felosztását a munkáltató is eldöntheti, ma már a leggyakoribb az, hogy ebben a kérdésben a munkavállaló szava a meghatározó. Ez már csak azért is lényeges kérdés, mert az év eleji igénylés az egész éves lehetőségeket meghatározza azzal, hogy a három alszámla között – nem lehet elégszer kihangsúlyozni -, csak a szálláshely zseb felé van átjárás.

A SZÉP Kártyával – amennyiben ennek feltétele adott -, előleg fizetése is lehetséges szálláshelyen, utazási irodánál, illetve online áruházban, webshop-on. Utalni viszont nem lehet a SZÉP Kártyához tartozó számláról – csak fizetni lehet vele a kártyán keresztül.

Ugyanakkor jó hír, hogy bármiképpen is fizetünk a jogszabályban meghatározott szolgáltatásokért, erről nem kell számla, mert ezzel nem kell elszámolni. A pihenőkártyán szereplő összeget akár egy alkalommal is el lehet költeni, ugyanakkor az is lényeges információ, hogy a SZÉP Kártya kerete véges, azt semmiképpen nem lehet túllépni, mert nem tartozik hozzá hitelkeret. Ugyanakkor arra lehetőség nyílik, hogy a kártyán maradt keretet bankkártyával, vagy készpénzzel kiegészítve fizetünk – igaz ezt tanácsos előre jelezni a szolgáltatónál. Éppen úgy, mint ahogy akkor is érdemes konzultálni, amikor a szálláshelyért nem – vagy nem csak – az arra szolgáló alszámláról szeretnénk fizetni.

Hangsúlyos elem, hogy a SZÉP Kártyával csakis annak tulajdonosa fizethet, amit a felhasználóhelyek a személyazonosságot igazoló okmányt elkérve bizonyosságot is szerezhetnek. Emellett pedig azok a családtagok is fizethetnek, akik társkártyával rendelkeznek, de ők csakis a saját nevükre kiállított társkártyával tehetik ezt.

Vigyázat, elveszhet a keret

Miközben a SZÉP Kártya felhasználási köre szigorúan meghatározott, az elfogadóhelyként funkcionáló szolgáltatók nyilatkozatot is tesznek azzal kapcsolatban, hogy elfogadják az ezzel kapcsolatos törvényi előírásokat. Emellett az elfogadóhelyeken a Nemzeti Adó és Vámhivatal is akármikor ellenőrzést tarthat a SZÉP kártyák felhasználásával kapcsolatban.

Tragédia akkor sem történik – csak kellemetlenség -, ha a kártya elvész. Ilyenkor azt érdemes azonnal letiltani, ami így rögtön használhatatlan, miközben a rajta szereplő összeg megmarad. Megfelelő eljárás mellett az elfogadóhelyek amúgy sem fogadják el a kártyát fizetésre mástól. A kártya pótlása ugyan némi időt vesz igénybe, de minden pénzintézetnél zökkenőmentesen megtörténik.

És még egy fontos információ a legvégére: a SZÉP Kártyán szereplő béren kívüli kedvezményes juttatás sohasem örökre szól: a megkapott összeget a juttatás évétől számított második év május 31-ig kell felhasználni. A fel nem használt SZÉP Kártya-pénzeket ugyan a bankoknak a törvénynek megfelelően vissza kell utalniuk a juttatást nyújtó cégeknek, szervezeteknek, de a bent maradt pénz a SZÉP Kártya tulajdonos számára ezután már örökre elvész.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

34 járás a gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll

A vármegyeszékhelyeket magában foglaló járások közül négy - a győri, a székesfehérvári, a tatabányai és a veszprémi - teljesít az országos átlag fölött, a salgótarjáni mutató pedig nem éri el az átlag felét sem.

Tulajdonos- és vezetőváltás is lesz az Európai Utazási Biztosítónál

Az EUB a klasszikus betegség-, baleset- és poggyászbiztosításon kívül kifejezetten tengerparti nyaralásra, síelésre, repülős útra, külföldi munkavégzésre érvényes utasbiztosítással is rendelkezik.

100 palackot váltanak vissza másodpercenként

Az adatok alapján egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 18 darab palackot vagy dobozt váltott vissza az automatákkal ebben az időszakban.

Áder János: a Tokaji borvidék felkészült a változásra

sokat fejlődött a borászat technológiája, és ennek köszönhetően könnyebb kiküszöbölni az évjáratok különbségeit, ami csökkenti a bortermelés kockázatát, ugyanakkor hátránya, hogy a bor elveszti termőhelyi jellegzetességeit.

Hírek

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...