ÁSZ
A Magyar Bankholdingtól érkezik az ÁSZ új alelnöke
Szomolai Csaba lesz az Állami Számvevőszék egyik alelnöke Holman Magdolna helyett, aki november 30-i hatállyal mondott le alelnöki tisztségéről.
ÁSZ: szabályszerű volt a 2021-es költségvetés végrehajtása
A 2021-es központi költségvetés végrehajtása megfelelt az előírásoknak, a zárszámadási törvényjavaslat a jogszabályoknak megfelelően készült el, az államadósság a törvényi követelményekkel összhangban alakult - közölte az Állami Számvevőszék.
Így lehet fenntartható a termelésünk és a fogyasztásunk az ÁSZ szerint
Nem kérdés, hogy a pazarlás drága. Akkor fogyasztunk és termelünk felelősen, ha a szolgáltatások és termékek alapvető szükségleteinket kielégítik, jobb élethelyzetet teremtenek, ugyanakkor minimálisra csökken a természeti erőforrások kiaknázása, a veszélyes anyagok felhasználása, valamint a hulladék- és szennyezőanyag-kibocsátás - állapította meg friss elemzésében az Állami Számvevőszék.
A KSH-tól érkezhet az Állami Számvevőszék új elnöke
Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága - közölte a testület elnöke.
Egyetemmel szövetkezik az ÁSZ a pénzügyi tudatosság erősítéséért
Az Állami Számvevőszék együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) az intézmény tanévzáró eseményén.
Véleményt mondott az ÁSZ a jövő évi költségvetés javaslatáról
A jövő évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezése megfelelt az előírásoknak, az államadósság-mutató csökkentésének alkotmányos kötelezettsége teljesül - állapította meg az Állami Számvevőszék a honlapján közzétett véleményében.
ÁSZ: kihívás lesz a fenntartható növekedés megvalósítása
Továbbra is fennmaradt az intenzív gazdasági növekedés, a 2022-es évről eddig rendelkezésre álló adatok alapján a gazdasági folyamatok jellemzően kedvezően alakultak. Az idén alapvető kihívást jelent a fenntartható gazdasági növekedés megvalósítása - áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.
ÁSZ: finomítani kell a fenntarthatóságra vonatkozó részletszabályozásokon
A jogszabályok egyértelműen megkövetelik a fenntarthatósági követelmények figyelembevételét az uniós forrásokból támogatott beruházások megvalósítása során, míg a tisztán költségvetési forrásokból támogatott beruházásokra vonatkozó szabályozások előírnak ugyan a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó elvárásokat, de a részletszabályozások további kidolgozásra, finomításra szorulnak - erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék friss elemzésében.
ÁSZ: az újraindítás módján múlik a gazdaság jövőbeni válságállósága
A koronavírus-járványt követő gazdasági újraindítás intézkedéssorozata hosszú távon és alapjaiban határozza meg a gazdasági élet szereplőinek pénzügyi teljesítőképességét, helyzetét, ezáltal a magyar gazdaság jövőbeni válságállóságát - hangsúlyozzák az Állami Számvevőszék szakértői elemzésükben.
ÁSZ: a tavalyi gazdasági növekedés kedvező alap az idei évre
A rendelkezésre álló adatok alapján a múlt évi gazdasági növekedés kedvező alapot teremt az idei gazdasági folyamatok számára - állapította meg friss elemzésében az Állami Számvevőszék.
E-kereskedelem – ÁSZ: erősíteni kell a vásárlói tudatosságot
Az elmúlt évtizedben dinamikusan bővült az e-kereskedelem részaránya Magyarországon. Az e-kereskedelmet és az azt támogató pénzforgalmat érintő számos technológiai fejlesztés történt, ugyanakkor a szabályozások nem követték minden tekintetben a fejlődés dinamikáját. Ezért az Állami Számvevőszék legfrisseb elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy szükség van a vásárlói tudatosság erősítésére annak érdekében, hogy az internetes vásárlások során az emberek adataik megfelelő védelmét is biztosító felelős döntéseket hozzanak.
ÁSZ: a fővárosi forrásmegosztás előkészítése nem volt szabályszerű, de az elszámolás igen
Nem volt szabályszerű a fővárosi önkormányzat múlt évi forrásmegosztási rendeletalkotásának előkészítési folyamata, ugyanakkor a 2021. évi forrásmegosztásnál figyelembe vett bevételek és kiadások megállapítása és elszámolása szabályszerű volt - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében.
ÁSZ: tartható az idei adósságcél
A novemberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke tartható, így az Alaptörvény által meghatározott adósság-szabály is teljesíthető; kockázatok ugyanakkor megfigyelhetők - közölte az Állami Számvevőszék.
ÁSZ: teljesíthető az adósság tervezett csökkentése
Az októberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke betartható - állapították meg az Állami Számvevőszék elemzői. Egyben felhívták a figyelmet arra is: egy esetleges zárás visszavetheti a karácsony előtti fogyasztást, de a beruházásokra is kedvezőtlen hatást gyakorolhat.
ÁSZ: nem lesz magasabb az államadósság a tervezettnél
Tartható az idei adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a rugalmasan ellenálló költségvetési politikára - közölte az Állami Számvevőszék.
Költségvetés – ÁSZ: megbízható a 2020-as zárszámadás
A 2020-as költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék.
ÁSZ: gyorsul a gazdaság, csökken a sérülékenység
A válságra adott költségvetési lépések hatására a gazdasági növekedés visszatért, az államadósság-szabály teljesül, a költségvetés bevételei pedig az időarányosnál kedvezőbben alakultak - foglalták össze az első félévi költségvetési folyamatokat elemzésükben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői.
Itt az ÁSZ második félévi ellenőrzési terve – új területekkel
Korábban nem értékelt területek és szervezetek is bekerültek az Állami Számvevőszék második félévi ellenőrzési tervébe. A dokumentumot Domokos László elnök adta át Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének - közölte az ÁSZ.
ÁSZ: még itt a bizonytalanság, élénkíteni kell a gazdaságot
A további gazdasági élénkítés érdekében rugalmasan használható eszközökre van szükség, és fontos, hogy a politika a külső egyensúly szempontjait is tartsa szem előtt - mutat rá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss elemzése.
ÁSZ: indokolt volt háttérbe szorítani a költségvetési hiánycélt
Tavaly a célzott adóelengedések és adóalap-csökkenések ezermilliárd forintot meghaladó költségvetési bevételkiesést okoztak, a gazdaságvédelemi intézkedésekre fordított kiadások pedig meghaladták a négyezer milliárd forintot - állapította meg az Állami Szávevőszék (ÁSZ) a Költségvetési Tanácsnak készített elemzésében.
Friss
Nincs változás, maradt az alapkamat
A tájékoztatás szerint a meghatározó gazdaságok várható kamatpályáit és jövőbeli költségvetési politikáit továbbra is bizonytalanság övezi.
Katona Bence váltja Sipos-Tompa Leventét az MFB élén
Az elmúlt évek során az MFB több olyan programot indított, amely a hazai vállalkozások számára létfontosságú forrásokat biztosított.
100 milliós bírság a GymBeam táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre
A cég kereskedelmi gyakorlata valóban több ponton jogsértő volt.
A kormány folytatja a szakképzésben oktatók béremelését
Az emelés 24 ezer szakképzésben oktatót érinti. A bérük 2025-ben legalább 705 ezer, de jellemzően 800-950 ezer forint lesz.
Hírek
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...
Végre erősödött hétfő reggelre a forint
A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.
Gazdaság
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.
Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein
A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg
A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.