Bank of England
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A várakozásoknak megfelelően nem módosította tavaly augusztus óta érvényes 5,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
A 2009-es pénzügyi válság óta nem ment tönkre annyi brit cég, mint az idén
A cégek többsége szerint a csődök számának megugrását a szigorodó hitelpiaci kamatkörnyezet okozza.
Nyereséges zárás az európai tőzsdéken
Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.
A brit infláció lassulva is tíz százalék feletti
A lakhatási költségeket nem számolva a fogyasztói árak a múlt hónapban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban a brit statisztikai hivatal...
Ilyenek lesznek az új font bankjegyek III. Károly portréjával
A Bank of England bemutatta első bankjegyeit, amelyeken II. Erzsébet királynő halála után III. Károly király szerepel.
Bank of England: az FTX kriptotőzsde csődje után hatékony szabályozás kell
Az FTX nevű kriptotőzsde összeomlása után hatékonyabb kriptpszabályozásra van szükség a pénzügyi rendszer védelme érdekében - véli a brit jegybank, a Bank of England egyik magas rangú tisztviselője.
Gyengélkedett a brit gazdaság a harmadik negyedévben
A várakozásoknak megfelelően csökkent a brit gazdaság teljesítménye szeptemberben és a harmadik negyedév egészében is. A visszaesés mértéke ugyanakkor kisebb a vártnál.
Három százalékra emelte alapkamatát a Bank of England
Több mint három évtizede nem tapasztalt mértékű, 0,75 százalékpontos emeléssel 3,00 százalékra növelte alapkamatát 2,25 százalékról a Bank of England.A brit jegybank...
Mélyrepülésben a font, beavatkozott a Bank of England
Soron kívüli állampapír-vásárlásba kezdett a Bank of England a font meredek gyengülésével járó piaci viharok csitítása érdekében.
Még az idén bemutatják az új brit uralkodó portréját ábrázoló fontbankjegyeket
Még az idén bemutatják az új brit uralkodó, III. Károly király portréját ábrázoló fontbankjegyeket, amelyek várhatóan két év múlva kerülnek forgalomba - közölte kedden a Bank of England.
A Bank of England nem tudja megakadályozni a recessziót
A Bank of Englandnek nincs sok eszköze a brit gazdaság recessziójának elkerülésére, mivel a recessziót az ukrajnai háború okozza - jelentette ki a brit jegybank kormányzója.
Negyven éve nem történt olyan Nagy-Britanniában, mint most
Negyven év óta először mértek Nagy-Britanniában tíz százalék fölötti éves inflációt: a brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak (CPI) júliusban 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Recessziós figyelmeztetést adott ki a Bank of England
Fél százalékponttal, az eddigi 1,25 százalékról 1,75 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a kamatdöntés bejelentésével egy időben közölte: felülvizsgált előrejelzése szerint a brit gazdaság az idei negyedik negyedévtől recesszióba kerül, és a recesszió a jövő év egészére áthúzódik.
Brit jegybankelnök: hiányt és súlyos ársokkot okozott a háború
Súlyos ársokkot okozó globális búza- és étolajhiány alakult ki az ukrajnai háború miatt, és az ebből eredő inflációs nyomás nagy része kívül esik a Bank of England monetáris eszköztárának hatókörén - mondta a brit jegybank kormányzója.
Bank of England: tíz százalék felett tetőzhet a brit infláció
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 0,75 százalékról 1,00 százalékra, tizenhárom évi csúcsra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a kamatdöntés bejelentésével egy időben ismertetett, felülvizsgált előrejelzésében az infláció 10 százalék feletti tetőzésének és a brit gazdaság jövő évi visszaesésének lehetőségére figyelmeztetett.
Bank of England: a hetvenes években sem volt ekkora energiaársokk
Az 1970-es évtized egyetlen évében sem élt át világ az ideihez hasonló mértékű energiaársokkot - jelentette ki a Bank of England kormányzója.
Nagy-Britanniában is megszaladt az infláció
Három évtizede nem mért ütemre gyorsult februárban az éves összevetésben számolt brit infláció - jelentette a brit statisztikai hivatal.
Tízéves csúcsra szökött az infláció Nagy-Britanniában
Tíz éve nem mért ütemre gyorsult októberben az éves infláció Nagy-Britanniában.
50 fontos polimer bankjegy – uralkodói arcképpel és Pride színekkel
Forgalomba került az új, polimer alapanyagú brit 50 fontos bankjegy, amelyen Alan Turing portréja látható.Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának...
Friss
Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója
A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.
A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel
A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.
Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások
A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban
A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.
Hírek
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre
A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Gazdaság
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat
z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.