Kezdőlap Címkék Bank of England

Bank of England

50 fontos polimer bankjegy – uralkodói arcképpel és Pride színekkel

Forgalomba került az új, polimer alapanyagú brit 50 fontos bankjegy, amelyen Alan Turing portréja látható. Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának...

Nagy-Britannia. A fogyasztás húzza a gazdaságot

Elsősorban a járványügyi korlátozások jelentős enyhítésének hatására tavaly nyár óta nem mért ütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye. Az időszaki adatok arra vallanak, hogy a fogyasztók lelkesen költekeznek.

Bank of England: több mint 7 százalékkal nőhet idén a brit GDP

Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzését a Bank of England, elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások enyhítésével indokolva a döntést.

Bemutatták az új brit 50 fontos bankjegyet

A Bank of England bemutatta az Alan Turing matematikus, második világháborús kódfejtő portréjával díszített új brit 50 fontos bankjegyet, amely nyáron kerül forgalomba.

A Bank of England nem változtatott a kamaton

A várakozásoknak megfelelően nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és a rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatot a Bank of England.

Bank of England: már látszik a fény az alagút végén

Nagyon nagy károkat okozott a brit gazdaságban a koronavírus-járvány, de az oltási kampány sikere nyomán most már látszik a fény az alagút végén - mondta a Bank of England kormányzója.

Brexit: London vesztett – Amszterdam az új pénzügyi központ?

A Brexit miatt a londoni Cityből a legtöbb nemzetközi bank és biztosító Amszterdamba tette át az európai központját. A holland főváros jó eséllyel értékpapír kereskedelemi központ is lesz - áll a Financial Times elemzésében. „Az európaiak ki akarják készíteni a Cityt” – fogalmazott a brit nemzeti bank elnöke egy interjúban.

Bank of England: marad a fontkamat 0,1 százalék

A várakozásoknak megfelelően nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és a rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatot a Bank of England monetáris tanácsa. Mindkét ügyben egyhangú szavazással döntött a testület.

Nem nyúlt a fontkamathoz a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és a rekordmélységű alapkamatot a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a korábbinál derűlátóbb értékelést adott a rövid távú növekedési kilátásokról.

Bank of England: 150 milliárd fontos plusz injekció

A vártnál nagyobb mértékben, 150 milliárd fonttal emelte mennyiségi enyhítési programjának célösszegét a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa egyúttal érvényben hagyta a 0,10 százalékos alapkamatot.

Nagy-Britannia. 4 százalék fölötti növekedést vártak – a fele lett

Az elemzői várakozásoknak nem egészen a felével nőtt augusztusban a brit gazdaság teljesítménye, amely továbbra is jelentősen elmarad az év eleji szinttől.

Bank of England: marad a rekordmély alapkamat

Nem módosította rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa érvényben hagyta a mennyiségi enyhítési program jelenlegi keretösszegét is.

Nagy-Britannia – recesszió: ötödével zsugorodott a GDP

A koronavírus-járvány közvetlen gazdasági hatásaként rekordmértékben csökkent a brit GDP a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve - közölte a brit statisztikai hivatal (ONS).

Újabb százmilliárd fontot öntenek a brit gazdaságba

Százmilliárd font pótlólagos likviditást juttat a brit gazdaságba a Bank of England a koronavírus-járvány súlyos hatásainak enyhítése érdekében.

Alacsonyan a brit infláció – levelet kapott a pénzügyminiszter

Négyéves mélypontra csökkent májusban az éves összevetésű infláció Nagy-Britanniában. A Bank of England kormányzója egy pénzügyminiszternek címzett levélben foglalta össze az okokat.

Bank of England: újabb élénkítő lépések jönnek

A Bank of England készen áll újabb gazdaságélénkítő intézkedésekre, mivel a brit gazdaság korántsem keveredett ki a koronavírus-válságból - mondta a brit jegybank kormányzója.

Fitch: ötezer milliárd dollárt öntöttek a világgazdaságba

Példátlan méreteket öltenek a koronavírus-járvány világgazdasági hatásainak enyhítését célzó költségvetési ösztönző programok, amelyeknek értéke már meghaladja a globális pénzügyi válság idején alkalmazott élénkítő intézkedésekét.

Bank of England: rekordmélységű recesszió jön

A koronavírus-járvány hatásai miatt rekordmélységű idei recessziót valószínűsítenek a brit gazdaságban a Bank of England friss előrejelzési forgatókönyvei.

Bank of England: történelmi mélyponton az alapkamat

Tizenöt bázisponttal 0,10 százalékos történelmi mélypontra csökkentette irányadó kamatát a Bank of England. A brit monetáris tanács ezen túl 200 milliárd fonttal megemelte a mennyiségi enyhítésre fordítható keretet is.

Soron kívül vágott kamatot a Bank of England

Az új típusú koronavírus okozta járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére soron kívüli kamatcsökkentésről döntött a brit jegybank, a Bank of England.

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Hírek

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.