Kezdőlap Címkék Fapados légitársaság

fapados légitársaság

Ryanair. 95 százalékkal zuhant a bevétel

A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében 95 százalékkal, 2,2 milliárd euróval csökkent a Ryanair légitársaság bevétele az első negyedévben.

Újraindítja negyven budapesti járatát a Ryanair

A diszkont légitársaság július 1-jétől európai nagyvárosokba és népszerű nyaralóhelyekre repül Budapestről.

Két új bázist nyit a Wizz Air

Lárnakán és Milánóban nyit új bázist a Wizz Air. A fapados légitársaság a két városból hét repülőgéppel tizenöt országba indít járatokat júliustól.

Ryanair. Egymilliárd eurós profit után elbocsátások?

Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már 200 millió eurós veszteséggel, illetve létszámcsökkentéssel és bázisbezárásokkal számol az ír fapados légitársaság.

Tizenhat budapesti járatot újraindít a Wizz Air

Tizenhat útvonalon indítja újra repülőgépeit Budapestről a Wizz Air májusban, a debreceni járatok viszont csak júniusban indulhatnak el.

Légitársasági csőd. A Norwegian négy leánya fizetésképtelen

A koronavírus-járvány miatti leállás csődbe vitte a Norwegian Air Shuttle diszkont légitársaság négy leányvállalatát, amelyek közel ötezer dolgozót foglalkoztattak.

Ezer dolgozót bocsát el a Wizz Air

Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.

Óriási a kár a Wizz Airnél – a vezér optimista

A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól újra teljes kapacitással üzemelhet - mondta Váradi József vezérigazgató.

Wizz Air. Afrikába és Indiába a Közel-Keletről

A Wizz Air az Abu Dhabi Developmental Holding Company PJSC-vel (ADDH) közösen légitársaságot alapított az Egyesült Arab Emírségekben. Ősztől Afrikába és Indiába is indíthatnak járatokat Abu-Dzabiból.

Bírság. Pozsonyban hagyta utasait a Ryanair

Nem tett teljes körűen eleget az utasokkal szembeni tájékoztatási kötelezettségének a Ryanair, amikor tavaly július 27-én az Amman-Budapest járat Pozsonyban szállt le. Budapest Főváros Kormányhivatala ezért 150 millió forintos bírságot szabott ki a társaságra.

Szakértő: helyesen járt el a Ryanair pilótája

A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró.

A kormányhivatal vizsgálja a veszteglő Ryanair ügyét

Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren kedden órákon át veszteglő légi járat ügyét.

Órákat vesztegelt a ferihegyi kifutón egy Ryanair-gép

Azonnali vizsgálatot kért a Ryanair vezetőségétől a Budapestről a Kanári-szigetekre induló kedd reggeli járattal történtek miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

“Farkasszemet néztem a halállal” – A profit mindenek felett?

A tradicionális légitársaságok nagyrészt törölték járataikat a múlt héti, Európán végigsöprő orkán miatt. A fapados gépek többsége azonban felszállt. Fontosabb a profit, mint az utasok biztonsága?

Green deal. Törpéből óriás – zöldebb lett a Wizz Air

Közép-Európa legnagyobb fapadosa a Wizz Air, egyben a kontinens legzöldebb légitársasága 200 milliomodik utasát köszöntötte fennállásának tizenötödik évében.

Abu-Dzabiban alapít új légitársaságot a Wizz

A magyar kötődésű Wizz Air Abu-Dzabiban alapít új fapados légitársaságot  - jelentette be az Abu-Dzabi Fejlesztési Holding.

A Wizz betiltaná a business osztályt a rövid járatokon

A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a Wizz Air.

Emelte profitvárakozását a Wizz Air

A kedvező piaci helyzet miatt emelte a pénzügyi év végén várható profit-előrejelzésének alsó határát a magyar hátterű Wizz Air.

Ryanair: lengyel leánycég veszi át a budapesti bázist

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti december 1-jével a cég budapesti bázisát - közölte az ír diszkont légitársaság.

Ryanair-vezér: túl sok a pilóta – elbocsátások jönnek

Százak elbocsátását helyezte kilátásba a Ryanair vezérigazgatója, aki szerint túl sok pilóta dolgozik a fapados légitársaságnál. A cég döntött a bónuszrendszer átalakításáról is - írta a Reuters.

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.