A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával. A kormány szerint jövőre a gazdasági növekedés 4,8 százalék lesz, az infláció pedig 3 százalék körül alakulhat - közölte Varga Mihály.
A pénzügyminiszter kedden nyújtja be a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlés elnökének. A büdzsében háromezer milliárd forintot különítettek el az egészségbiztosítási és járványelleni alapban.
A 2021-es költségvetésnek három szempontot kell követnie: célra tartás, rugalmasság és a legfontosabb, tartalékolás - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
A Költségvetési Tanács (KT) a jövő hét végére alakíthatja ki véleményét a 2021-es költségvetési törvény tervezetéről. A testület a koronavírus-járvány miatt idén eltér a normális ügymenettől.
Az Unió országainak vezetői a legfontosabbakról nem, de számos fontos dologban állapodtak meg csütörtöki videokonferenciájukon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Az Európai Tanács elnöke a pénzügyekről úgy fogalmazott: finanszírozza majd az uniós politikákat, és hitelgarancia lesz a tagállamok számára.
Magyarország kétmilliárd euró értékben bocsátott ki 6 és 12 éves futamidejű államkötvényeket kedvező kamatozás és magas befektetői érdeklődés mellett - jelentette be Varga Mihály.
Az uniós támogatások megelőlegezése megkönnyítette a fejlesztések végrehajtását, illetve egyfajta tartalékképzést is jelentett - állapította meg legfrissebb elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A hetekben 100 milliárd forintnyi fejlesztést számolunk el az Európai Unióval, az unióból érkező teljes idei összege pedig elérheti az 1300 milliárd forintot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Akárcsak a kormánynak, a családoknak is újra kell tervezniük a költségvetést, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra érdemes helyezni - hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék honlapján közzétett írásában.
Az egyszeri adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka. A költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A kormány saját forrásokból fedezi a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi programot, külföldi hitelt nem tervez felvenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Megjelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által bejelentett költségvetést érintő módosításokról szóló kormányrendelet. Három új, a koronavírus-járvány elleni védekezést segítő, illetve a járvány gazdasági hatásait orvosló alap jön létre.
A koronavírus-járvány kitörése óta hozott, költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből - hangsúlyozza elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében az idei költségvetés radikális átalakítására van szükség, és minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akciótervét kell elindítani - jelentette ki a miniszterelnök.
Sok függ az elkövetkező hónapok történésein, de kedvező feltételek esetén, ma még ahhoz is adottak a lehetőségek, hogy az idei sanyarú év után „visszapattanjon” egy jobb pozícióba a gazdaság és ne következzen be egy elhúzódó recesszió – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak adott interjújában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács Elnöke.
Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése - mondta a Facebookra eltöltött videójában a pénzügyminiszter.
Az eredetileg tervezett 1 százalékos államháztartási hiány idén biztosan nem tartható, de továbbra is cél, hogy 3 százalék alatt maradjon a deficit - mondta a pénzügyminiszter.
A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek a koronavírus-járvány idején, de lesz költségvetési hatása, az ország adósságállománya nőhet - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja, amely elkezdte az idei költségvetés átszervezését - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
A koronavírus-járvány miatt az egész magyar gazdaság bajba kerül, és vannak olyan ágazatok, ahol a baj már bekopogtatott - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.
A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.
Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,
Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek