Kezdőlap Címkék Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Januártól majd a kkv-k is fordulhatnak a békéltető testületekhez

A hosszabb határidőnek köszönhetően saját jogi részleggel nem rendelkező kisebb vállalkozásoknak több idejük lesz érdemi álláspontjuk kialakítására, míg az összetettebb ügyekben is több idő áll rendelkezésre a válaszirat elkészítésére, és megküldésére.

Elindult az idei #vadateszem kampány

Az akcióhoz csatlakozhat bármelyik, a vendéglátásban aktív egység, amely vállalja, hogy a kampány időszakában legalább egy vadételt tart a kínálatában.

Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor

Megemelik a kiskereskedelmi adó határsávjait is, amivel számításaik szerint 3500 vállalkozás terhei csökkennek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – Új együttműködési programok

Határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumán fókuszban az amerikai vámintézkedések gazdasági hatásai

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter idén második alkalommal hívta össze a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumát, ezúttal az Egyesül Államok által bejelentett vámintézkedésekre tekintettel kibővített formában került sor az ülésre

Gazdasági évnyitó – Adóegyszerűsítés, adócsökkentés és bürokráciacsökkentés jön a vállalkozóknak

Adóegyszerűsítésre, adócsökkentésre és bürokráciacsökkentésre tett ígéretet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

Nagy az érdeklődés a lakhatási támogatás iránt

A fodrászok, taxisofőrök esetében az volt tapasztalható, hogy ha éves jövedelmük közeledett az értékhatárhoz, a várható adófizetést beépítették az árazásba. Az alanyi adómentesség 50 százalékos emelése könnyítés lesz.

Indul a Demján Sándor Program

A programmal kapcsolatban a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatja a kamarát, amellyel a lebonyolításról szerződést köt.

Adóegyszerűsítések lesznek – erről egyeztetett Varga Mihály

Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit

Nagy Elek – Új elnök, új program

Nagy Elek bízik abban, hogy közösen, együttműködve, megvalósítható a magyar kamarai rendszer reneszánsza.

A családok és a kkv-k kerülnek a gazdaságpolitika fókuszába

Az egyeztetésen a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára.

Életbe lép a bankok önkéntes akciója a vállalati hitelekről

Csütörtöktől indul és 2024. május 1-ig tart az az akciós időszak, amely alatt az új vállalati forinthitel-szerződések esetében a kereskedelmi bankok - önkéntesen vállalva - a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat.

December első péntekjén lesz a Magyar Vállalkozók Napja?

A kezdeményezést Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton miniszter is támogatja

Azok között vagyunk, akik a leghatékonyabban használják fel az európai uniós forrásokat

Csütörtökön Magyarország 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz a helyreállítási alap (RRF) hitelrészéből.

Kicsi a vármegye, de erős a gazdasága – Tatabánya már az ipari parkoknál többről szól 

Komárom-Esztergom vármegye az ország legdinamikusabban fejlődő megyéi közé tartozik. Miközben a gazdasági mutatók többségében az első három helyen vagyunk a vármegyék rangsorában, az egy lakosra jutó ipari termelést tekintve hosszú hónapok óta az első helyen állunk. Az egy lakosra jutó beruházások tekintetében pedig csak Budapest előz meg minket. A legutóbbi gazdasági évnyitónkon Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter vármegyénket az ipari parkok vármegyéjének nevezte, joggal, hiszen az itt működő cégek nagyban járulnak hozzá ezekhez az eredményekhez. A tatabányai ipari park térségünk egyik legjelentősebbje a régióban – fejtette ki Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

MKIK: csökkenő nyereségre számítanak a cégvezetők

A cégvezetők csökkenő nyereségességre számítanak, de a cégvezetők többsége egyáltalán nem tartja valószínűnek cége teljes leállását a következő fél évben, elképzelhetőbbnek vélik a kapacitáskihasználtság csökkentését, mint a teljes leállást - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A kkv-kra is kiterjeszti a kormány a kamatstopot

Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)...

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás