Szabadlábra helyezték a brit hatóságok csütörtökön Boris Becker egykori teniszcsillagot. A hatszoros német Grand Slam-tornagyőztest áprilisban ítélte egy londoni bíróság két és fél év szabadságvesztésre, azon a címen, hogy szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt.
Elveszett évtized előtt állhat növekedési szempontból a brit gazdaság, ha a kormány nem cselekszik - jelentette ki Tony Danker, a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója.
A várakozásoknak megfelelően csökkent a brit gazdaság teljesítménye szeptemberben és a harmadik negyedév egészében is. A visszaesés mértéke ugyanakkor kisebb a vártnál.
Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Sem iskola, sem McDonald's, sem mozi. A II. Erzsébet halálát követő komor hangulat ellenére Nagy-Britanniában kritikákat, internetes gúnyolódást és egyes esetekben széles körű zavart váltott ki a döntés, amely szerint a királynő temetése napján a gazdaság nagy részének le kell állnia.
II. Erzsébet királynő halála után az Egyesült Királyságban és a Brit Nemzetközösség országaiban a bankjegyek és az érmék megjelenése is megváltozhat, ugyanis a fizetőeszközökre várhatóan a regnáló III. Károly portréja kerül majd.
A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány - jelentette be Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.
Liz Truss volt brit külügyminiszter az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután II. Erzsébet királynő kedden, Boris Johnson eddigi miniszterelnök távozása után hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással.
A Revolut valószínűleg fokozottan fogja vizsgálni a beszámolóit, miután kiderült, hogy a brit szabályozó hatóságok hiányosságokat találtak a pénzügyi technológiai óriás könyvvizsgálatában.
Negyven év óta először mértek Nagy-Britanniában tíz százalék fölötti éves inflációt: a brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak (CPI) júliusban 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
A Premier League 7,6 milliárd fonttal járult hozzá a brit gazdaságához a 2019-20-as szezonban annak ellenére, hogy a Covid miatt a mérkőzések negyedét zárt kapuk mögött játszották. A játékosok 1,4 milliárd font adót fizettek, és az első osztály közel 100 ezer embernek segített megtartani a munkahelyét.
A Heathrow repülőtér bocsánatot kért a közelmúltban kialakult utazási káoszba keveredett utasoktól, de figyelmeztetett, hogy további járatokat is törölhetnek.
Lemondott Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter. Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.
Engedélyezte az angol-walesi fellebbviteli bíróság, hogy a brit kormány az kelet-afrikai Ruandába telepíthesse át mindazokat, akik a brit határt illegálisan átlépve érkeznek Angliába.
A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint csökkent a brit GDP áprilisban. Ez a második olyan hónap egymás után, amelyben visszaesett a brit gazdaság teljesítménye, és londoni makrogazdasági elemzők szerint ez idei recesszió lehetőségét vetíti előre.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek