Kezdőlap Címkék Otthonfelújítási támogatás

otthonfelújítási támogatás

Egyetlen év alatt 10% feletti mértékben nőttek a háztartási energiaárak

A fogyasztási főcsoportok közül a háztartási energia drágult a legnagyobb mértékben, de 5% feletti mértékben emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások árai is.

Ezeken a településeken lesz elérhető az új 3+6 milliós otthonfelújítási támogatás

A korábbinál magasabb kamattal és csak kistelepüléseken lesz elérhető a 2025-től újrainduló otthonfelújítási támogatás, aki pedig már az első körben is kapott pénzt, az csupán a maximális összeg esetleg még igénybe nem vett részéért jelentkezhet.

Megjelentek a feltételek: így indul újra az otthonfelújítási támogatás 2887 településen

A támogatás utófinanszíroz, tehát a kiadások megelőlegezését a kérelmezőknek kell megoldaniuk a támogatás megérkezéséig.

Itt a teljes lista: ebben a 266 bankfiókban lehet igényelni hétfőtől az otthonfelújítási támogatást

Június 1-étől így még csak az első körös 128 bankfiók címe vált ismertté, mostanra azonban az MFB közzétette mind a 266 címet, ahol hétfőtől be lehet nyújtani az országban az otthonfelújítási támogatást.

Otthonfelújítási támogatás: van amire egy nap maradt, másra egy hónap

Az igénylőnek tulajdonosnak vagy haszonélvezőnek kell lennie az ingatlanban, amit hiteles tulajdoni lappal tud igazolni.

Megjelentek az otthonfelújítási támogatás részletei, így lehet pályázni

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A tervezett pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új előírások és kedvezmények is.

Építőipari iránytű segít az otthonteremtéshez

A havi rendszerességgel megjelenő specifikus ágazati mutató lehetőséget kínál a szakpolitika, a lakosság, a családok és a beruházók számára, hogy értesüljenek az építőipar teljesítményét esetlegesen visszafogó tényezőkről is.

Van remény egy új otthonfelújítási támogatásra, de érdemes most megvenni az építőanyagokat

Ha az állami megrendelések csökkenése hosszútávon is fennmarad, jelentős elbocsátási hullám is bekövetkezhet az ágazatban.

Döntött a kormány: még két évig marad a babaváró hitel és a falusi csok

Több családtámogatási kedvezményt is meghosszabbított szerda esti rendeletében a kormány. A legfontosabb változás az, hogy a babaváró hitel, a falusi CSOK, valamint az új építésű lakásoknál igénybe vehető maximum 5 milliós áfavisszaigénylés most lejáró határideje 2024. december 31-ig meghosszabbodik – írja a Bank360.hu. 

Csak hajszálnyi engedményt kaptak az otthonfelújítási támogatás igénylői

Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. Ha ennél nem lesz több változás, akkor ez a támogatás valóban megszűnik az eredetileg tervezett határidővel, december 31-én – írja a Bank360.hu.

Rácsukják az ajtót a bankok a lakásfelújítási hitelre

A közelgő határidő miatt sorban jelentik be a bankok, hogy nem fogadnak már be új igényléseket a kedvezményes lakásfelújítási hitelre - írja a Bank360.hu.

Idén több otthonteremtési támogatás is véget ér

Az ingatlanvásárlás, építés és felújítás előtt állóknak fontos tudni, hogy idén több otthonteremtési támogatás (például a Falusi családi otthonteremtési kedvezmény és az Otthonfelújítási támogatás) végső határideje is közeleg - közölte az OTP Ingatlanpont.

Jön a Zöld otthon + Csok – egyszerűbb feltételekkel

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, a jegybank Zöld otthon programja pedig összekapcsolódik a csokkal - jelentette be többek között a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Deloitte: nem megfelelő számlával az ügyfelek elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást aki nem megfelelő számlával rendelkezik - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó. Emlékeztetnek arra, hogy a januárban bevezetett otthonfelújítási támogatás igénybevételének egyik...

Otthonteremtési és felújítási támogatások – egyszerűbb feltételekkel

Egyszerűbb feltételek mellett, még többen igényelhetik a január 1-jén bevezetett otthonteremtési és otthonfelújítási támogatásokat - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

GKI: családok százezrei kérhetik a felújítási támogatást

Az otthonfelújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka, vagyis mintegy 290 ezer család biztosan szeretne állami támogatást felvenni a következő két évben - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből.

Az otthonfelújítási támogatás feltételei. Kinek, mit, hogyan – kisokos

Hárommillió forint nagy segítség lakásfelújításkor. Az otthonfelújítási támogatási programban ekkora összeget is kaphatnak az államtól a gyermeket nevelő családok. Otthonfelújítási támogatás - kisokos.

Otthonteremtési program – jön a felújítási kölcsön

Új elemmel bővül az otthonteremtési program: február 1-jétől otthonfelújítási kölcsönt kínálnak azoknak, akiknek nincs elég önerejük ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatással élni tudjanak - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Otthonfelújítási támogatás – a csok sem akadály

Azok is kérhetik az otthonfelújítási támogatást, akik családi otthonteremtési kedvezményt (csok) vettek igénybe - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Otthonfelújítási támogatás – íme a részletek

Legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie, és köztartozásmentesnek kell lennie annak, aki igénybe szeretné venni az otthonfelújítási támogatást - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.