Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2089,7 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte az államháztartás márciusi adatairól kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Augusztus végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 2872,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2964,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forintos többletet értek el - közölte a Pénzügyminisztérium.
December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke 10 százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó, mértéke 10 százalékra csökken. A kkv-k a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénzt spórolhatnak meg, ebben segíti most a vállalkozásokat a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora - közölte Izer Norbert.
A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma: az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió versenyképességét veszélyeztetné - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A magyar gazdaság 11,3 százalékos növekedést ért el 2020 harmadik negyedévében az előző negyedévi mélyponthoz képest. Ez azt mutatja, hogy eredményesek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései - kommentálta a Pénzügyminisztérium a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentését.
A járványhelyzetben nyújtott ingyenes segítséget az adóügyi szabályok is honorálják. A koronavírus-járványra tekintettel járó speciális adómentességek és kedvezmények igénybevételének szabályait ismertette az adóügyekért felelős államtitkár.
Az államháztartás központi alrendszere 254,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az idei év első két hónapját - jelentette előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium (PM).
A munkáltatói és a munkavállalói oldal nem egyezett meg, így a kormány intézkedett a 2020-as minimális bérekről. 2020 január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedett, a növekedés 8-8 százalékos.
Tízmilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Új gyakornoki program pályázat. A vállalkozások legfeljebb hat hónapon keresztül részesülhetnek bértámogatásban gyakornok alkalmazása esetén.
Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszere 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami lényegesen kevesebb a tavaly január-márciusi 871,9 milliárd forint deficitnél.
Az államháztartás központi alrendszere az év első két hónapját 67,3 milliárd forintos többlettel zárta, miután februárban 177,2 milliárdos hiány keletkezett a januári 244,5 milliárd forintos többletet követően.
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium javaslatát, június elsejétől még inkább megéri állampapírt vásárolni, mivel az azt követően kibocsátott lakossági állampapírok kamata után nem kell majd adót fizetni.
Az államháztartás központi alrendszere 67,3 milliárd forint többlettel zárta az év első két hónapját. Februárban az államháztartás 177,2 milliárdos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium
Idén másodszor a pénzügyi tudatosságot segítő programok mellett a Pénz7 eseményei között vállalkozói témák is eljutnak a a diákokhoz, több mint 30 ezren vesznek részt a vállalkozói programokban - hangzott el az eseménysorozat megnyitóján.
Amellett, hogy szeretnénk mielőbb elérni, hogy a multinacionális vállalatok is fizessék meg az államkasszát megillető adókat, a kötelezően alkalmazandó nemzetközi adószabályokat úgy vezetnénk be, hogy az a lehető legkedvezőbb adózási környezetet biztosítsa a vállalkozásoknak, és még több külföldi befektető válassza székhelyéül Magyarországot - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Több mint 4,5 milliárd forintot nyert el 87 Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás a telephelyének fejlesztésére - mondta el Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, aki hozzátette, a program 2019-ben is folytatódik.
Tudatos pénzügyi döntésekkel a banki költségeken akár több tízezer forint is megspórolható. A legolcsóbb és az igényeknek leginkább megfelelő bankszámla-konstrukció kiválasztása után az egyszerűsített bankszámlaváltásnak köszönhetően az ügyintézés már rendkívül egyszerű.
A jövő évi adócsökkentések mértékéről, a kisvállalkozók áfamentességi határának megemeléséről, a hőkezelt tejek áfájának csökkentéséről, valamint a cafeteria-rendszer változásairól is beszélt a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség és a Raiffeisen adókonferenciáján.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek