A Cathay Pacific azt tervezi, hogy New York-Hongkong járatának útvonalán úgy módosít, hogy az a háború miatt elkerülje az orosz légteret. Így viszont a repülőgépeknek több mint 16600 kilométert kellene megtenniük, vagyis a hongkongi légitársaságé lenne a világ leghosszabb kereskedelmi célú utasszállító járata.
Az orosz-ukrán háború kitörése után nyugati vállalatok repülőgépeinek százai rekedtek Oroszországban, mintegy 10 milliárd dollár értékben. Most úgy tűnik, a bérbeadók örökre lemondhatnak róluk.
Az egekbe szökő infláció miatt az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának gyorsabb ütemű szigorítását várják a tőzsdei kereskedők. A részvények Európa-szerte zuhanórepülésbe kezdtek.
Az Európai Unió tisztviselői azt gyanítják, hogy Kína kész félvezetőket és más technológiai hardvereket szállítani Oroszországnak az ukrajnai invázió miatt bevezetett szankciók hatásának enyhítésére tett erőfeszítések részeként.
A múlt század kilencvenes éveinek második fele óta a világgazdaság egyik legfontosabb barométere, jelzőszáma a vállalati egyesülések és felvásárlások piacának alakulása. A pandémia 2020 tavaszán igencsak lefagyasztotta ezt a hatalmas piacot is, tavaly viszont már dübörgött és minden korábbi rekordot megdöntött az ügyletek értéke és száma. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.
Mivel a benzinárak rekordokat döntenek az Egyesült Államokban, és a kőolaj hordónkénti ára meghaladja a 100 dollárt, a fogyasztók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az elektromos járművek és más tiszta energiát hasznosító technológiák iránt.
Miközben a világ az elmúlt évtizedek legsúlyosabb inflációjával küzd, még mindig van egy ország, ahol az árak nem emelkednek olyan gyorsan, ahogy a központi bank szeretné, és a kamatlábak nulla körül ragadtak.
A Brent olaj ára idén valószínűleg eléri a hordónkénti 150 dollárt, mivel az ukrajnai háború okozta kínálati sokk egybeesik a kereslet bővülésével, amelyet a járványügyi korlátozások feloldása után utazni indulók hajtanak - véli Doug King veterán nyersanyagkereskedő.
Hogyan érhetünk el pénzügyi sikereket kezdőként? Mit tehetünk annak érdekében, hogy gyermekünk anyagilag is sikeres felnőtté váljon? A pénzügyi alaptudás bármikor megszerezhető. Mutatjuk, mely könyvekkel érdemes elkezdeni felnőttként, és milyen módszerekkel tudjuk gyermekünket is bevezetni a pénzügyek világába.
Az ukrajnai orosz invázió másnapján a Barcelonában állomásozó Galactica Super Nova kapitánya meglepte legénységét azzal a paranccsal, hogy készüljenek fel a kihajózásra. A 70 méter hosszú luxusjacht tulajdonosa Vagit Alekperov orosz oligarcha. De nem csak az ő hajója hagyta el idő előtt a spanyol partokat azokban a napokban.
Az uniós vezetők csütörtökön tárgyalnak az esetleges orosz olajtilalomról, de Németország és Magyarország is ellenzi az embargót. A Kreml szerint amennyiben az Európai Unió mégis betiltja az orosz olaj importját, az mélyreható hatással lesz a globális nyersolajpiacra, és magát Európát sújtaná a legsúlyosabban.
Az ukrajnai háború már most megviseli a globális élelmiszer-ellátást: az orosz invázió okozta üzemanyag-, műtrágya- és munkaerőhiány miatt csökken a termelés, amelyre az országok világszerte támaszkodnak.
Oroszország ukrajnai invázióját a háztartások világszerte meg fogják érezni a magasabb energia- és élelmiszerárak révén, a kereskedelmi zavarok és a törékeny bizalom pedig hozzájárulnak a globális gazdasági növekedés jelentős gyengüléséhez - közölte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Németország és Norvégia egy, a két országot összekötő hidrogénvezeték építését fontolgatja, hogy csökkentse Európa függőségét az orosz energiaellátástól.
Miután Roman Abramovicsot szankciókkal sújtották a Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatai miatt, futballklubjának, a Chelsea-nek gazdag tulajdonosa nélkül kell működnie. A potenciális vevők most arra várnak, hogy az Egyesült Királyság kormánya engedélyezze a nyugat-londoni csapat eladását. Ám a helyzet újra felveti azt a kérdést is, hogy kell-e egy futballklubnak gazdag tulajdonos. Vagy egyáltalán tulajdonos.
Bár az orosz-ukrán háború még messze nem ért véget, kínai politikai körökben konszenzus alakul ki arról, hogy a konfliktusból melyik ország kerülhet ki győztesen: Kína.
Mielőtt katonai erői megszállták Ukrajnát, Oroszország minden tíz hordó olajból egyet biztosított a világ számára. Mivel azonban az Egyesült Államok és más vásárlók elkerülik az orosz nyersolajat, a globális olajpiac az 1970-es évek közel-keleti zavarai óta a legnagyobb felfordulással néz szembe.
Az orosz-ukrán háború következtében kialakult gabonapiaci helyzet miatt március 6-ai hatállyal a kormány előzetes bejelentési kötelezettséget vezetett be a Magyarországról - európai uniós tagállamokba és harmadik országokba - történő gabonakivitelre. Részletek.
Bár a közép-svájci Zug városában nem szokás politikai tüntetéseket szervezni, a múlt héten a lakosok "Nem Putyin háborújára" és "Véres pénz" feliratú plakátokkal vonultak az utcára. Az ok egyszerű: a város a legnagyobb Oroszországon kívüli orosz vállalatoknak ad otthont.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek