Kezdőlap Világgazdaság Harmincéves mélypontra lassult a kínai növekedés
No menu items!

Harmincéves mélypontra lassult a kínai növekedés

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a kedvezőtlen befektetői hangulat miatt harmincéves mélypontra lassult a kínai gazdaság növekedése tavaly.

A kínai statisztikai hivatal jelentése szerint Kína bruttó hazai terméke (GDP) 2019 egészét tekintve 6,1 százalékkal haladta meg az előző évit, ami a legvisszafogottabb növekedési ütem 1990 óta. Mindazonáltal megfelel az elemzői várakozásoknak és a kormány által kitűzött 6-6,5 százalékos célnak. 2018-ban az éves növekedés még 6,6 százalékos volt.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

Az önmagában gyengének látszó adat ugyanakkor a múlt év utolsó negyedévében beállt stabilizálódással magyarázható: az előző év azonos időszakával összevetve a kínai gazdaság ugyanis megtartotta 6,0 százalékos növekedését, ami – bár önmagában szintén az elmúlt harminc év legalacsonyabb ütemének számít – megegyezik az előző negyedév növekedési adatával.

Az előző negyedévhez mérve az előrejelzéseknek megfelelő 1,5 százalékkal nőtt a kínai GDP az év utolsó három hónapjában.

Tavaly az infláció Kínában 2,9 százalékos volt, ami megfelel a 3 százalék körülire kitűzött célnak. Az élelmiszerek 7,0, a ruházati cikkek 1,6, a fogyasztói cikkek és szolgáltatások ára pedig 0,9 százalékkal nőtt. A fogyasztói kosár egyik kulcsfontosságú termékének, a disznóhúsnak az ára az afrikai sertéspestis járvány által megtizedelt állomány miatt kiugró mértékben, 42,5 százalékkal emelkedett. A szezonális élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó éves maginfláció mérsékelt maradt: 1,6 százalék volt 2018-hoz képest. Az áremelkedés vidéken markánsabbnak bizonyult: éves összevetésben 3,2 százalékkal kapaszkodtak fel a fogyasztói árak az elmúlt évben, szemben a városokban mért 2,8 százalékkal.

Az ipari termelés az év egészében 5,7 százalékkal nőtt, ami lassulást jelent az előző év 6,2 százalékos adatához képest.

A rendelkezésre álló átlagjövedelem névértéken 8,9 százalékkal nőtt 2019-ben az előző évhez képest, ami 0,2 százalékponttal élénkebb a 2018-asnál. Az árak változását figyelembe véve pedig a reáljövedelmek 5,8 százalékkal emelkedtek, vagyis megközelítőleg lépést tartottak a gazdasági növekedés ütemével.

A kínai kommunista párt hosszú távú célkitűzése az volt, hogy az ország egy évtized alatt 2020-ra megduplázza a bruttó hazai terméket és a jövedelmeket, ezáltal a “mérsékelten gazdag” nemzetek közé emelkedjen.

A cél eléréséhez – elemzők szerint – idén is 6 százalék körüli gazdasági növekedésre lenne szükség.

A tavalyi évre kitűzött cél a 6,0 és 6,5 százalék közötti gazdasági növekedés volt, míg az idei növekedési célt a parlament márciusban esedékes, szokásos évenkénti plenáris ülésén határozzák majd meg.

A statisztikai közlemény hangoztatta: Peking összehangolt lépéseket fog tenni az egyenletes növekedési ütem biztosítására. A kínai vezetés elsősorban költségvetési és monetáris intézkedésekkel igyekszik megfékezni a növekedés lassulását, így az elmúlt időszakban adócsökkentéseket alkalmazott, valamint államkötvények nagy mennyiségben történő eladását tette lehetővé a helyi kormányzatoknak infrastrukturális projektek finanszírozása érdekében. A bankokat is nagyobb hitelkibocsátásra ösztönözték, aminek következtében a tavalyi év egészét tekintve az új hitelek állománya elérte a 16,81 ezer milliárd jüanos (2,44 ezer milliárd dollár) rekordszintet.

Az élénkítő intézkedések azonban nem hoztak kellően gyors eredményeket, a befektetési kedv pedig soha nem látott szintekre süllyedt, így megfigyelők szerint még az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének tükrében is további ösztönzőkre lesz szükség a növekedés lassulásának kiküszöbölésére.

Ning Csi-csö, a kínai statisztikai hivatal vezetője pénteki sajtótájékoztatóján újabb gazdaságserkentő intézkedések bevezetését helyezte kilátásba.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás