Kezdőlap Fogyasztóvédelem Karácsonyi vásárokon bírságolt a Nébih

Karácsonyi vásárokon bírságolt a Nébih

Kisebb szabálytalanságok mellett súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében. A forralt borok minőségével Budapesten nem volt probléma.

A Nébih közölte: az eddigi tapasztalatok alapján a korábbi évek időszaki ellenőrzéseinek eredményeként az élelmiszer-vállalkozók már számítanak a hatósági kontrollra. Pozitív példaként említhetőek Eger, Nyíregyháza, Győr és Nagykanizsa ünnepi vásárai, ahol az árusok egyre inkább ügyelnek az alapvető élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartására. Általános problémának tekinthetők viszont a dokumentációs hiányosságok, amelyre minden esetben felhívták a figyelmet az ellenőrök.

A fogyasztóvédelmi ellenőrök akciója az év végéig tart. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Nébih borászati felügyelői 5 budapesti helyszínen 19 kitelepült forgalmazó működését és termékeit ellenőrizték az első héten. Helyszíni mérések segítségével 284 ital tényleges alkoholtartalmát vizsgálták, amely megnyugtató eredménnyel zárult: a feltüntetett és a mért adatok minden esetben megegyeztek.

A szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak a forralt borokra is és sem a nyomon követhetőség, sem az alapanyagok minősége tekintetében nem állapítottak meg jogsértést.

Súlyosabb szabálysértésekre is volt azonban példa. Az egyik Békés megyei piacon több kilogrammnyi jelöletlen ömlesztett szaloncukrot, bonbont és csokimikulást kellett megsemmisíteni, a hajdúnánási piacon nagy tételben forgalmazott édességeknél pedig a magyar nyelvű jelölés és az árusításhoz szükséges dokumentumok hiányoztak, emiatt folyamatban van a bírság megállapítása. Heves megyében egy édességárus tevékenységét függesztette fel azonnali hatállyal a hatóság a szükséges dokumentumok hiányában, míg Somogy megyében az egyik kitelepült vendéglátónál a súlyos higiéniai problémák indokolták ugyanezt.

Közölték, hogy a vizsgálatok az élelmiszerlánc számos egyéb területére is kiterjednek. A Nébih Állami Halőri Szolgálata 27 halboltban több mint 18 tonna halterméket ellenőrzött, és ismeretlen eredet miatt 126 kilogramm haltermék megsemmisítését rendelte el, bírság kiszabása mellett.

A szezonális ellenőrzés az év végéig folytatódik.

Az érintettek mind az ünnepi rendezvényeken, mind az élelmiszerlánc egyéb területein számíthatnak a hatósági kontrollra az ország egész területén – hívta fel a figyelmet a Nébih.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.