Az 1997-es bevezetését követően hatalmas népszerűségnek örvendett a magánnyugdíjpénztár intézménye, hiszen az itt felhalmozott vagyon 2010-re elérte a 3500 milliárd forintot. Az ezt követő évben azonban az állam az itt lévő összegek átcsoportosításáról döntött, ezzel pedig a három pillérű nyugdíjrendszer egyik ágát tulajdonképpen megszüntették. Noha aki nyilatkozott, annak nem kellett visszalépnie az állami konstrukcióba, ám ezzel nagyon kevesen éltek. Az intézkedés anno igen nagy port kavart és hatását mind a mai napig érezteti. Sokan ugyanis azért fordulnak fenntartásokkal a jelenlegi eszközök felé, mert attól tartanak, újból megtörténhet, hogy elveszítik az összegyűjtött megtakarításukat. Miként azonban az a Grantis magánnyugdíjpénztár összefoglaló részleteiből is kitűnik, az itt felhalmozott tőke tulajdonképpen soha nem volt a miénk. Tudniillik a befizetett járulékaink egy része került a nevünkre szóló számlára és abba ugyan volt beleszólásunk, hogy milyen módon legyen befektetve ez az összeg, de tekintettel arra, miszerint az egy adónemből származott, végig az állam tulajdonában maradt. Így tehát hamis képet fest, amikor arra gondolunk, hogy ezeket az összegeket elvették, hiszen az nem volt a miénk. A cél épp a felosztó-kirovó rendszer hátrányainak mérséklése volt. Hazánkban az állami nyugellátás ugyanis ezen szisztéma alapján működik.
Mit is jelent ez pontosan és milyen hátulütői vannak?
Noha azt gondolhatnánk, a hosszú évtizedek alatt befizetett nyugdíjjárulékunk biztosítja, hogy passzív éveinkben nagy összegű ellátásban részesüljünk, valójában ez nem egészen így van. A felosztó-kirovó rendszer egyik sajátossága épp az, hogy nem képez tartalékot és ennélfogva nem tartalmaz személyes számlákat. A beszedett járulékokat gyakorlatilag azonnal ki is fizetik, azaz a ma aktív dolgozók tartják el az időseket. Ez a módszer egészen addig működőképes, amíg a társadalmi berendezkedés és a korfa alakulása optimális. Ám hazánkban ma már minden ötödik ember 65 év feletti, az elöregedés pedig folyamatos és egyelőre megállíthatatlannak tűnik. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb aktív dolgozónak kell majd eltartania egyre több nyugdíjast, hiszen mindeközben a várható élettartam is növekszik. Ez a rendszer azonban ebben a formában nem fenntartható, így az ellátások reálértékek komoly csökkenése várható a jövőben. A magánnyugdíjpénztár pontosan erre a problémára adott választ, hiszen az öngondoskodási formák és az állami felosztó-kirovó pillér mellett egy olyan harmadik módozatot jelentett, amivel biztosíthattuk időskori anyagi biztonságunkat. Míg 2010-ben több mint 3 millió tagja volt a magánnyugdíjpénztáraknak, addig az átszervezést követően százezernél is kevesebben nyilatkoztak úgy, hogy maradni szeretnének. A drasztikus arányok egyrészt annak voltak köszönhetők, miszerint a hivatalos információk alapján úgy tűnt, aki mégis marad, az kiesik az állami nyugdíjrendszerből. Ma már tudjuk, hogy az okok leginkább az államadósság csökkentésével voltak összefüggésben, ám ez a lényegen tulajdonképpen nem változtat. A kérdés most inkább az, milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre. Tudniillik az időskori megtakarítás égetőbb kérdés, mint valaha.
Milyen megoldások léteznek a magánnyugdíjpénztár intézménye helyett?
Még mindig komoly aggályokat jelent, hogy az állam vajon bármikor átcsoportosíthatja-e kötött célú befektetéseinket. Ahogy az a fentiekből is jól látszik, óriási különbség van aközt, amikor a tőke a járulékainkból kerül felhalmozásra és amikor a saját, leadózott jövedelmünkből. Ma már csak eszközök érthetők el, amik az utóbbi kategóriába tartoznak, így ettől a legkevésbé sem kell tartanunk. Az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla egyaránt kiváló metódust jelent, ám hatalmas különbségek vannak az egyes módozatok előnyeit és hátrányait tekintve. Mindhárom konstrukció esetében élhetünk ugyanakkor a 20 százalékos SZJA-adóvisszatérítéssel, sőt, megfelelően diverzifikált portfólióval ez kombinálható is, így akár évi 280 ezer forint támogatást is kaphatunk. A legfontosabb tehát kellő figyelmet fordítani a magánnyugdíjpénztár pótlására, hiszen ma már csak két pillérre támaszkodhatunk. A megfelelő öngondoskodási forma nélkül pedig nagyjából úgy kalkulálhatunk, hogy keresetünk felét kaphatjuk majd nyugellátásként, ami jelentős életszínvonal eséssel járna. Így minél előbb kezdünk el megtakarítani, annál könnyebb dolgunk lesz. Ezzel együtt a legoptimálisabb konstrukció kiválasztása nem egyszerű feladat. Míg a magánnyugdíjpénztár esetében nem kellett komoly elhatározásokat hozni, addig a ma elérhető megoldások ettől jelentősen eltérnek. Nagyon sokat nyom a latban a futamidő, a kockázatvállalási hajlandóság, a befizetéseink mértéke és még rengeteg apró tényező, melyekre laikusként embert próbáló feladat kellő figyelmet fordítani. Épp ezért kérjük ki egy független pénzügyi szakértő tanácsait, aki segít megtalálni a legjobb öngondoskodási formát számunkra.
