Bármerre is jár a látogató Norvégiában, igencsak feltűnő a sok elektromos autó. Az értékesítési statisztikák tanúsága szerint tavaly ebbe a kategóriába tartozott az eladott autók egyharmada, az idei előrejelzések pedig már 50 százalékról szólnak.
A fejlett országokban sehol sem ilyen magas az egy főre jutó elektromos meghajtású autók aránya, amelyeket ráadásul tiszta módon – vízerőművek által – termelt áram hajt. A „zöldülő” autóállománnyal a norvégok közelebb kerültek ahhoz a célhoz, hogy hat éven belül leállítsák a fosszilis üzemanyaggal hajtott kocsik kereskedelmét.
Az elektromos autók vásárlóinak nyújtott sok kedvezmény (adómentesség a gépkocsira, ingyenes feltöltési és parkolási lehetőség, szabad közlekedés a buszsávban), valamint a fosszilis üzemanyagok árusításának megszűnése belátható időn belül az állami adóbevételek csökkenését eredményezi majd. Sok lehetőség van azonban a bevételkiesés pótlására.
Olajfüggőségre „ítélve”?
Ezzel a kapcsolatban is mind több szó esik a norvég olajkilátásokról és az olajfüggőség esetleges elmélyüléséről. Egy nemrégiben készített közvélemény-kutatás eredménye szerint a lakosság 70 százaléka úgy gondolja, hogy meg kell tartani a kialakult olajfüggőséget, és csak 16 százalék szavazott ellene. Viszont ha Norvégia nem lép valamit a diverzifikálás irányába, gazdaságilag is egyre kiszolgáltatottabbá válik az olajiparnak, ami a lakosságnak sem kedvező és a környezetnek is rossz hír. A kisebb pártok véleménye szerint az olajipar a norvég kormány fejőstehene marad még nagyon sokáig – pedig már a zöldebb megoldások felé kellene haladniuk.
A szakemberek jelentős része egyetért abban, hogy belátható időn belül Norvégia nem tud szabadulni az olajfüggőségtől. S talán nem is akar. Az egyre duzzadó olajalap ugyanis igencsak jó fedezete a tartós jólétnek. (Érdemes megjegyezni, hogy a nagyon magas órabérek miatt – néhány terméktől, technológiától és szolgáltatástól eltekintve – a norvég feldolgozóipar nem igazán versenyképes a világpiacon. Szinte hihetetlen, de a számok azt bizonyítják, hogy a norvég feldolgozóipari átlag-órabér négyszerese az amerikainak.)
Irány a sarkkör!
Norvégia korábban csak a jégmentes tengeri területekre korlátozta a kitermelést részben azért, mert az olajtársaságok nem rendelkeznek a jeges területeken bekövetkező olajszennyezés eltávolításához szükséges technológiával, részben pedig azért, mert az úszó jéghegyek is veszélyt jelenthetnek a fúrótornyokra.
A Barents-tenger norvég szektora 2017-es becslés szerint 2,8 milliárd köbméter (17,6 milliárd hordó) olajkészletet tartalmazhat a Spitzbergáktól (Svalbard) délkeletre fekvő, az év túlnyomó részében jégtakaróval borított tengeri területek már ismert 1,4 milliárd köbméteres készletével együtt. Norvégia tehát új korszakot nyit olajtermelésében és az Északi-tengert követően a sarkköri vidék felé fordul. A műholdas megfigyelések szerint a jégtakaró zsugorodóban van, északnyugati irányban pedig visszahúzódóban van. A norvég olajipari vállalatok üdvözölnék a lehetőséget, hogy újabb és újabb lelőhelyekre terjeszthetik ki a termelést.
A Financial Times egy korábbi cikke arról számolt be, hogy Norvégia legnagyobb állami tulajdonban lévő energetikai társasága, a Statoil azt tervezi, hogy olajterminált épít az ország sarkköri térségében fekvő Veidnes városánál. A Statoil (és természetesen az állam) ezzel kívánja elősegítetni a további sarkköri kitermelés felfutását. A beruházás költségét 80-90 milliárd norvég koronára becsülik (14,6-16,4 milliárd dollár). A terminál a tervek szerint a Barents-tengeren fekvő Skrugard és Havis olajmezők termelésének begyűjtését segíti majd elő.
Norvégia olajkitermelése az Északi-tengeren csökken, ezért a Statoil az említett olajterminál építését “egy új iparosítási korszak” kezdeteként értékeli. Norvégia tehát komoly lehetőséget lát a sarkköri területei olajmezőinek kiaknázásában. A Skrugard-mezőben a Statoil 50 százalékos részesedéssel rendelkezik. Társai itt az olasz Eni (30 százalék), illetve a norvég állami Petoro olajvállalat. A mezőtől kb. 280 kilométernyire fekvő, Veidnesnél terminálba a tervek szerint napi 200 ezer hordónyi kőolaj érkezhet, ahonnan évi 50-100 hajószállítmánnyal jutna el a kitermelt kőolaj a felvevő-piacokra.
Különleges kapcsolat az Európai Unióval
Norvégia és az Európai Unió különleges kapcsolatai hosszú múltra tekintenek vissza. Oslo először 1962-ben jelezte csatlakozási szándékát az Európai Gazdasági Közösséghez (így hívták akkoriban a mai Európai Uniót), de Gaulle Franciaországa azonban akkor nem volt híve a bővítésnek, így Nagy-Britannia, Írország és Dánia mellett Norvégia sem nyerte el a tagságot.
1972-ben már maguk a norvégok mondtak nemet a kontinens hívó szavának: az első népszavazáson 53,5 százaléknyian vetették el a lehetőséget. Huszonkét évvel később, 1994-ben kérdezték meg újra a polgárok véleményét az uniós csatlakozásról: akkor 52,2 százalék utasította el. Azóta nem volt népszavazás a kérdésben és a jelek szerint belátható időn belül nem is lesz. A legfrissebb felmérések szerint ma a lakosság 70 százaléka ellenzi a csatlakozást.
Majdnem tagság
Norvégia így is szorosan együttműködik az európai intézményekkel, és nem csak szavakban, hanem nagy összegű pénzügyi hozzájárulással is erősíti az integrációt. Az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) és az EEA (Európai Gazdasági Térség) tagjaként az északi ország sok szállal kötődik a kontinens politikai, pénzügyi és gazdasági hálózataihoz. Az EGA-megállapodás 1994-es életbelépése óta Norvégia Izlanddal és Liechtensteinnel együtt beléphet az EU belső piacára, cserébe viszont ezeknek az államoknak is részt kell venniük az európai pénzügyi támogatások rendszerében.
Az egyezmény, a mezőgazdaság és a halászat kivételével, kiterjeszti az egységes piaci törvénykezést Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre. (A későbbiekben sikerült megállapodásra jutnia az EU-nak és Norvégiának számos vitás mezőgazdasági és halászati kérdésben.) Fontos megjegyezni, hogy noha Norvégia szorosan kötődik az uniós szervezetekhez, intézményekhez és gazdasági kapcsolataiban is meghatározó szerepe van az EU-nak, de az uniós döntésekbe nincs beleszólása. Csak azt határozhatja el, hogy azokkal együtt halad vagy sem.
Az EEA egyezmény keretében Norvégia részt vesz számos, a vállalkozásokkal, környezetvédelemmel, oktatással és kutatással foglalkozó uniós szervezetben és programban is. Az EU keleti irányú bővítése által megkövetelt változtatások 2004. május elsején léptek hatályba. A kibővített EEA egyezmény a technikai részletek mellett újfajta pénzügyi konstrukciókat is tartalmaz, amelyeken keresztül Norvégia (és a többi EEA /EFTA ország) elősegítheti az új tagországokkal bővült európai piac társadalmi és gazdasági kohéziójának erősödését.
Az EEA egyezmény mellett Norvégia más fontos uniós megállapodásokban és szervezetekben is szerepet vállal. Társulási szerződés keretében 1999 óta részt vett és vesz részt a schengeni jogrendszer kidolgozásában, majd alkalmazásában.
Finanszírozási célok
Visszatérve az európai pénzügyi támogatások rendszerére: az EEA és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok célja, hogy csökkentsék az EEA-tagállamok gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeit.
A Finanszírozási Mechanizmusok révén például 2004 és 2009 között mintegy 1,3 milliárd eurós támogatás vált elérhetővé, az összeg közel 97 százalékát Norvégia állta. (Érdemes utalni arra, hogy sok gazdasági szakember véleménye szerint Norvégia a Finanszírozási Mechanizmusok pénzeivel „fizet” a társult tagság előnyeiért, amolyan nettó befizetőként.)
A fő támogatási célok a kezdetek óta a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, az egészségügy és a gyermekek világa, a kulturális örökség, a tudományos kutatás, a civil társadalom és az igazságügy. A jelenlegi, hétéves támogatási szakaszban Magyarország csaknem 70 milliárd forint juttatásban részesül, ennek az összegnek csaknem 10 százaléka a civil szférát célozza meg. (A hazai média nagy része csak „norvég alap”-nak nevezi a Finanszírozási Mechanizmusokon keresztül rendelkezésre álló anyagi eszközöket.)
Távol a korrupciótól
A látogató úgy érezheti magát Norvégiában, mint egy „igazi” EU-tagországban. Például az EU-ból érkezők számára nincsen határellenőrzés, az országban érvényes az európai uniós egészségügyi kártya és a példákat még hosszasan lehetne sorolni.
A pénzbőség ellenére ( vagy talán azért is) az északi országban – hasonlóan a többi skandináv országhoz – szinte ismeretlen a korrupció. A Transparency International korrupciós érzékelési index listáján Norvégia tavaly a hetedik helyre került Dánia, Új-Zéland, Finnország, Szingapúr, Svédország és Svájc után. Megjegyzendő azonban, hogy a lista első hét helyezettje gyakran cserél helyet egymással egy-két pontos értékelési eltéréssel.
Norvégia és a norvégok a szó szoros értelmében természetes ország, természetes emberek. Udvariasak, szókimondóak, nem ragaszkodnak a máshol esetleg kötelező protokollhoz sem. Ennek egyik (városi) legendás példája még a kelet- és közép-európai rendszerváltás előtti időkből származik: az egyik magyar miniszterelnök kormánygéppel utazott nagy delegáció élén hivatalos látogatásra Norvégiába. A repülőtéren a király fogadta a küldöttséget hegyi turista-öltözetben, hátizsákkal. Cseppet sem szégyenkezve elnézést kért öltözetéért, de – a legenda szerint – a hegymászásból későn indult vissza a fővárosba és már nem volt ideje átöltözni. Miért is ne lehetne igaz a történet?
Dr. Gonda György, CMC
vezetési tanácsadó
Certified Management Consultant
