Kezdőlap Cégvilág
Cégvilág
Beszerzésimenedzser-index: emelkedés októberben
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 50,1 pontra emelkedett a szeptemberi 48,7-es értékről. A válaszadók az előző havinál kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Pályázat. 2,5 milliárd nehéz helyzetű térségek cégeinek
Új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára 2,5 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be a pénzügyminiszter.
CIB: A hitelek elbírálási ideje tovább rövidült
A pandémia első hulláma után a legtöbb szektorban helyreállt az élet. A kérdés most az, hogy milyen kihívásokat rejt a járvány második hullámának megjelenése. A CIB Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője, Fetter István elmondta: a járvány első időszaka 15 százalékot meghaladó forgalomcsökkenést hozott, új termékekkel, a hitelbírálat felgyorsításával és az online megoldások fókuszba helyezésével sikerült konszolidálni a piacot.
Fekete foglalkoztatás – Jövőre visszamenőleg is beszedhetik a járulékokat
Egy törvénymódosító javaslat szerint a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen érvényt szerezhet a bejelentés nélkül foglalkoztatottak elmaradt munkáltatói kifizetéseinek.
Az MVM-é lett az Enexio három leánya – magyar szabadalommal
Az MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Álláskeresőnként félmillió forint támogatás
Vállalkozások munkaerő támogatása program indult. Az igényelhető összeg álláskeresőnként akár félmillió forint is lehet.
GVH-vizsgálat. Visszaélések a cementpiacon?
Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a magyarországi cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben.
Új igazgató a szentgotthárdi Opel élén
Október 19-től Mesics Olívia lesz a szentgotthárdi Opel motorgyár igazgatója. Elődje, Gregorz Buchal csaknem ötéves megbízatását követően visszatér Lengyelországba, ahol egy új projekt vezetője lesz a PSA csoporton belül.
Posta: a nagyobb béremeléshez növelni kellene az árakat
Nincs munkaerőhiány, és nem zár be egy postahivatal sem. A Magyar Posta a csomagküldési rendszer fejlesztésétől vár hosszú távú hasznot, de összeköltözne más szolgáltatókkal is - mondta Schamschula György vezérigazgató.
Innovációt ösztönző pályázat indult – 20 milliárdos keretösszeggel
A munkahelyteremtést és a versenyképesség erősítését szolgálja a Piaci KFI konstrukció, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatás pályázható - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Munkaerőkockázat – A digitalizációnak erős humán aspektusa van
A koronavírus-járvány hatására gyökeresen átalakult a világ nagyobb vállalatvezetőinek legfontosabb kockázati rangsora: első helyre ugrott a munkaerő megtartásával, megszerzésével kapcsolatos kockázat - közölte Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója.
Hálózatfejlesztés – 120 millió euró hitelt vett fel az MVM
A délkelet-magyarországi energiaelosztó hálózat korszerűsítésére és bővítésére az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Magyar Villamos Művek (MVM) 120 millió euró összegű hitelszerződést kötött.
Új vezére van a Volánbusznak
Pafféri Zoltánt kérte fel a Volánbusz elnök-vezérigazgatói posztjára Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.
Újra/még mindig. Home office-ban a többség többet dolgozik
A koronavírus -járvány miatt sokan dolgoztak és dolgoznak ismét (még mindig) otthonról. A home office-ban átlagosan több időt töltenek munkával, mégis nagyon népszerű. Körkép.
Az Intrum kutatása. A magyar cégek nem akarnak eladósodni – optimistábbak, mint az EU-átlag
A magyar cégek számára fontos, hogy elkerüljék az eladósodást, ami a hosszú távú növekedésüket akadályozná, 29 százalékuk a korábbinál óvatosabban vesz fel hitelt, 27 százalékuk pedig előtörleszti a már a meglévő hiteleit.
Új vezérigazgató jön az NN Biztosító élére
Holló Bence veszi át a magyarországi NN Biztosító vezetését december 1-jétől. A kinevezés a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően lép életbe - közölte a társaság.
Beszerzésimenedzser-index. Mélyen átlag alatti szeptember
Az augusztusi 52,3 pontról 48,8 pontra csökkent a beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberben. Ez 1998 után a második legalacsonyabb szeptemberi érték - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Határidő. Októbertől minden céges számlát lát a NAV
Október 1-től egymillió vállalkozás valamennyi egymás közötti ügyletének számlaadatait látja az adóhivatal. Azok a vállalkozások, amelyek még nem regisztráltak az online számla rendszerben, kedden és szerdán szankciómentesen megtehetik.
Az Opus eladja a CIG-ben lévő részesedését
Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek.
Itt a 0 százalékos kamatozású Széchenyi Turisztikai Kártya
Már igényelhető a turisztikai vállalkozások számára kialakított teljes kamat-, kezelési költség- és bírálati díjmentes Széchenyi Turisztikai Kártya, amely segíti az ágazatban működő kkv-k likviditását.
Friss
Uniós támogatást kapott a nyomdász szakszervezet
A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete (Nyomdászszakszervezet) 116 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Széchenyi Terv plusz programban; a támogatás lehetővé teszi, hogy jelentősen emeljék a dolgozói szervezettséget az ágazatban.
Fiatalok ezrei tanultak pénzügyekről
Az MBH Bank és a DUE Médiahálózat 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Nagy Diák Banktudós Tesztet, a játékos pénzügyi vetélkedőben több mint 15 ezer egyetemista korú fiatal vett részt.
4,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés tavaly novemberben
Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában - közölte a KSH.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Hírek
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A forint reggel óta tovább erősödött
Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel
Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.
Gazdaság
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...
Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.