Hirdetés
Kezdőlap Edukáció

Edukáció

Óriási az érdeklődés az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére

Októbertől kezdődően 400 iskolában, mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást tartanak országszerte a 6-14 éves korosztály számára. 

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

Új karrierutat kínálnak a tanároknak: tanácsadóvá képezik őket

A tanári pályáról egyre többen fordulnak a segítő szakmák felé, mivel a pedagógusok empatikus készségei, kommunikációs rutinja és motivációs tapasztalatai kiváló alapot jelentenek a coachingban, életmód-tanácsadásban vagy karrier-tanácsadásban való elhelyezkedéshez.

Balatoni Turizmus Szövetség: ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát!

Mintegy négyszázan ússzák át a Balatont a Magyar Honvédség Úszó erőd elnevezésű kihívásához csatlakozva.

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Fordulóponthoz érkezett az oktatás az MI hatására

Olyan átalakulás zajlik napjainkban az oktatás területén, amelyre a történelemben számos példát találunk. Ugyanakkor vannak olyan generációk, akik korábban nem élhettek át hasonlót a saját életükben, így elsőre ez a gyors változás akár ijesztőnek is tűnhetett.

A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

A szülők is használhatják a KRÉTA idegen nyelvi felkészítő modulját

A lehetőség a webes felületen már csütörtökön elérhető, míg a mobilalkalmazásban egy frissítés után hétfőtől.

Már nem elég egy jó órabér: ezt várják el a diákok 2025-ben

A diák munkavállalók már a jövő HR-folyamatait is alakítják.

Befejeződött az idei K&H Vigyázz, kész, pénz!

Nagy érdeklődés kísérte az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedőt, amely az ide tanévre a júniusi döntővel véget ért. A mostani versenyre 3438 csapat nevezett, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Aranykorát élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok

A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról, agráriumról, oktatásról vagy kereskedelemről – tájékoztatott Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a Diego Morales indianai és Aurelis Skipwith Giacometto louisianai államminiszterrel, valamint Sidonia Morales tiszteletbeli konzullal folytatott megbeszélésen.

Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

30-40 millió diákra van hatással 200 magyar mérnök munkája

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.
Hirdetés

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...