Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Az év első fél évben 1383 fogyasztói beadvány érkezett a kormányhivatalokhoz, a legtöbb panasz a közszolgáltatásokhoz kapcsolódó számlázással, és elszámolással volt összefüggésben.
A NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést, míg igazolatlan eredetű áru forgalmazása vagy adószám nélkül végzett gazdasági tevékenység esetén egymillió forint a bírság maximuma
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben, a hivatal gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalásoknál több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Decathlon sportfelszerelés kiskereskedelmi lánc magyarországi üzemeltetőjével, a Tízpróba Magyarország Kft.-vel szemben
A fogyasztók biztonságának védelme érdekében országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve.
Három fővárosi bevásárlóközpont, az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center ételudvarában a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) célzott élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végzett.
okozódnak az online csalások: az elmúlt hetekben a Netflix előfizetőit, a WizzAir utasait, a Google felhasználóit, valamint az MBH Bank ügyfeleit vették célba a csalók
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek