A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi-...
A jogszabályok szerint a hónap második felétől kell kgfb a 25 kilogrammosnál nehezebb elektromos rollerekre, ha a tervezett sebességük meghaladja az óránkénti 14 kilométert.
A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.
A nemzeti versenyhatóság a fogyasztóknak azt javasolja, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket.
Már július előtt is volt arra példa, hogy ajánlataik egy részében a 7,3 százalékos THM fölé mentek a bankok, júliustól pedig az OTP általános kamatemelést hajtott végre, amivel az eddigi plafon fölé vitte ezeket a hiteleit.
A digitális ügyintézés nem a kormányablakok működésének átvételét vagy a fizikai jelenlétet igénylő közigazgatás leváltását jelenti, hanem a szolgáltatások bővülését
A Dél-Alföldön élők gondolkodnak leginkább szigetelésben, az ablakcsere a Közép-Dunántúlon, a napelem és hőszivattyú Észak-Magyarországon népszerűbb a többi régióhoz képest.
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,9 százalékkal csökkentek, az exportértékesítési árak 0,7 százalékkal növekedtek, így az ipari termelői árak összességében 0,2 százalékkal voltak magasabbak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön hivatalában fogadta Geun Ki Munt, a Koreai Köztársaság Gazdasági Minisztériumának helyettes igazgatóját, Soo Chul Parkot, a SungEel HiTech...
A jegybankoknak új szemléletmódra van szükségük, amit a felügyeléstől kezdve a pénzügyi piacok fejlesztéséig bezárólag, működésük minél szélesebb körében alkalmazniuk kell.
Biztosan csak azok lesznek eredményesek, akik viszonylag gyorsan lépnek, és a lehető leggyorsabban összetudják állítani azt a perfekt pályázati dokumentációt, amire szükség van a sikerességhez.
Az Apple az uniós szabályokat hibáztatva késlelteti az AI-alapú funkciók bevezetését Európában, mondván: a rivális termékekkel való funkcionalitást előíró versenyszabályok veszélyeztetnék az adatvédelmet és...
Gigaüzlet született a nagy európai zenei fesztiválok piacán azzal, hogy az amerikai KKR magántőkealap csillagászati összegért megvásárolta a Sziget Fesztivált is tulajdonló Superstruct Entertainmentet.
Az...
Az amerikai törvényhozók kedden a Boeing vezérigazgatóját hallgatták ki a vállalat gyártási problémáinak megoldására vonatkozó terveiről és arról, hogy hajlandó-e meghallgatni a bejelentők figyelmeztetéseit,...
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek