Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

A Mastercard ex-vezérigazgatója lesz a Világbank vezetője

Hagyományosan az USA jelöli a Világbank vezetőjét, Joe Biden amerikai elnök választása pedig a Mastercard egykori vezérigazgatójára, Ajay Bangára esett David Malpass lemondása után. Ez azt jelenti, hogy 77 év után sem lesz nő az intézmény élén.

Putyin egy tőle nyugatra lévő országot mindenképp meg akar szerezni

Vlagyimir Putyinnak hűséges szövetségese van Fehéroroszországban, és az orosz elnök már most is felhasználja az országot ukrajnai agressziójához. Egy kiszivárgott dokumentum szerint Alekszandr Lukasenko diktatúrája hamarosan végleg a Kreml vazallus államává válik, ugyanis Oroszország 2030-ig fokozatosan be akarja kebelezni.

Az EU összeomlását a zsebünkön is nagyon megéreznénk

Az Európai Uniót a jólét biztosítékának tekintik szerte a kontinensen, ezért közgazdászok kiszámolták, mit jelentene az összeomlása. Az eredmények drasztikusak.

Januárban újra gyorsult az infláció Németországban

Gyorsult az infláció az év elején Németországban, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Brutális összeg esett ki a világgazdaságból az ukrajnai háború miatt

Több mint 1600 milliárd dolláros kiesést okozott Oroszország Ukrajna elleni háborúja tavaly a világgazdaságban a német nyelvterület legtekintélyesebb gazdaságkutató intézetei közé tartozó kölni IW becslése szerint.

Jövő télen sem lesz gond a gázzal?

Londoni iparági elemzők szerint Európában a következő télen sem lesz súlyos földgázellátási fennakadás, ha sikerül tartani az eddig elért fogyasztáscsökkentést.

Szabadesésben az iráni valuta: ki tudja, hol áll meg?

Miközben Irán politikailag egyre inkább elszigetelődik, a gazdasági válság pedig egyre súlyosbodik, a helyi fizetőeszköz megállíthatatlanul zuhan: ha valaki egy iráni pénzváltóban egy eurót akar venni, annak most 530 ezer riált kell letennie az asztalra.

Eurózóna: egyéves csúcson a fogyasztói hangulat

A várt mértékben nőtt, és 12 havi csúcsra javult februárban a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló jelentése alapján.

Eddig minden németnek 2000 eurójába fáj az ukrajnai háború

Németország bruttó hazai termékének (GDP) mintegy négy százalékát veszíti el az ukrajnai háború miatt, vagyis minden német állampolgárnak átlagosan mintegy 2000 eurójába kerül - becsüli a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK).

Itt van egy atombiztos üzlet az oroszoknak

A Nyugat szankciókkal sújtotta Oroszország energiaszektorát, de az atomenergia kivétel. Most új adatok mutatják: az iparág szépen keres az európai - köztük a magyar - vevőknek is köszönhetően.

Az európai használt ruhák elárasztják Afrikát és károsítják a környezetet

A régi ruhák exportja szeméthegyeket okoz Kenyában, ugyanis azok a ruhadarabok, amiket Európában már nem hordanak, gyakran az afrikai országban kötnek ki. Egy jelentésből kiderül: a tonnaszámra érkező, legtöbb esetben használhatatlan ingek, kabátok és farmerek egyre nagyobb problémát jelentenek.

EKB: a vártnál rugalmasabbnak bizonyult az eurózóna gazdasága

Az aktuális helyzet és a kilátások javulásának jeleiről számol be az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének februári számában, megjegyezve, hogy az infláció kordában tartása érdekében kitart a monetáris szigorítás már lefektetett pályája mellett.

Putyin eddig spórolt a háborúban, de ennek vége lehet

Vlagyimir Putyin orosz elnök már több ezer tankot és több tízezer embert áldozott fel annak érdekében, hogy Ukrajnát megadásra kényszerítse, drága harci repülőgépket és helikoptereket viszont nem szívesen vetett be az eddigi harcok során. Ám ez most megváltozhat.

Idő előtt távozik a Világbank elnöke, aki Trump embere volt

Jóval hivatali idejének rendes lejárta előtt távozik posztjáról David Malpass, a Világbank elnöke. Hivatalosan "új kihívásokat" keres, de más okai is lehetnek a lemondásának.

Elkészült a javaslat az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagra

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen, valamint Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselője hivatalosan is bejelentette a testület új javaslatát az Oroszország elleni, immár tizedik szankciócsomagra vonatkozóan.

Minden, amit az uniós gázárplafonról tudni kell

Február 15-től az európai polgárok és vállalkozások jobban védve vannak a gázárak újabb robbanásszerű emelkedésével szemben, hatályba lépett ugyanis az uniós gázárplafon. De miről is van szó pontosan?

Készpénzkáosz Afrikában: a régi pénzt kivonták, új nem lett helyette

Káoszt és zűrzavart okozott a készpénzreform Nigériában: a fizetési műveletek összeomlottak, mert a központi bank kivonta a forgalomból a régi bankjegyeket anélkül, hogy időben újakat helyezett volna forgalomba.

Bővült az euróövezeti GDP a negyedik negyedévben

Kissé emelkedett a bruttó hazai termék (GDP) a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatok alapján.

Európai Bizottság: az uniós gazdaság elkerüli a recessziót, de maradnak nehézségek

Noha a kedvezőtlen feltétek továbbra is fennállnak, javultak az idei növekedési kilátások, az Európai Unió gazdasága elkerüli a recessziót - közölte az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzésében.

Csökken a földgáz ára Németországban

A tavalyi nagy emelkedés után csökkenésnek indult a földgáz ára Németországban, és egyre kevésbé valószínű, hogy a vezetékes orosz szállítások kiesése gondot okoz az ellátásban a következő télen - írtaa Die Welt.
Hirdetés

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás