A várakozásoknak megfelelően csökkent a brit gazdaság teljesítménye szeptemberben és a harmadik negyedév egészében is. A visszaesés mértéke ugyanakkor kisebb a vártnál.
Oroszország a gyermekmunkára vonatkozó korlátozások enyhítését tervezi, eltörölve azokat a szabályokat, amelyek megnehezítették a tizenévesek munkához jutását, miközben a gazdaság a szankciók és a 300 ezer tartalékos mozgósításának nyomása alatt küzd.
Az energiaellátási zavarok és az erős inflációs nyomás függvényében, valamint a fokozódó geopolitikai kockázatok árnyékában az euróövezet gazdasági teljesítményének további gyengülésére számít az év hátra lévő részében és a jövő év elején az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének legfrissebb számában.
Közgazdászok megvizsgálták Németország gazdaságilag legdinamikusabb városait, és meglepő felfedezésekre jutottak: az éllovas a koronavírus elleni vakcinákat gyártó Biontech sikerének köszönheti elsőségét, a bajor főváros pedig a 30. helyre csúszott vissza.
A német állam 135 milliárd eurót költ az inflációtól sújtott németek megsegítésére, ezért más területeken spórolnia kellene, vagy magasabb adókat kellene kivetnie - áll a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet friss tanulmányában.
Oroszország elküldte eddigi második nyersolajszállítmányát az Északi-sarkkörön keresztül Kínába. Az útvonal a világ legzordabb hajózási körülményein vezet keresztül és számos aggályt vet fel, mégis gyorsabb utat biztosít az oroszoknak az ázsiai vevőkhöz.
A dél-csendes-óceáni szigetország, Tuvalu felszólította a COP27 klímacsúcson részt vevő országokat, hogy hozzanak létre egy globális szerződést a fosszilis tüzelőanyagok használatának fokozatos beszüntetésére. Az alacsonyan fekvő, a tengerszint emelkedése miatt egzisztenciális fenyegetettséggel küzdő ország az első, amely ilyen felhívást tett az ENSZ kiemelt éghajlatváltozási konferenciáján.
A magas energiaárak, az elszabadult infláció, valamint Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt egyre mélyül Európában a megélhetési válság - derül ki a The Guardian című brit napilapban közzétett, az Ipsos francia közvélemény-kutató intézet és a Secours Populaire francia civil szervezet által hat országban készített felmérésből.
A hongkongi és a kínai részvények a múlt hét végén emelkedtek, mivel a spekulációk szerint Peking hamarosan enyhíthet zéró Covid politikáján. Ugyanakkor a Goldman Sachs közgazdászai szerint Kína még hónapokra lehet az újranyitástól.
Katar már rohamosan készül a november 20-án rajtóló labdarúgó-világbajnokságra, amelyre több százezer szomjas fociszurkolót várnak a világ minden tájáról. A közel-keleti iszlám országban, ahol...
Megfékezik a földgáz, a távhő és az áram drágulását, és ismét kedvezményes közösségi közlekedési bérletet vezetnek be Németországban - jelentette be szerdán Berlinben Olaf Scholz...
A Moody's Investors Service a magyar mellett a német, az olasz, a cseh, a lengyel és a szlovák bankrendszer kilátását módosította negatívra.
Indoklás: elsősorban azzal...
Az LGC mögött álló tapasztalt európai csapat, amely blockchain szakértőket, fejlesztőket, üzleti specialistákat és tanácsadókat foglal magában, a mai napon bejelentette azt az új...
Gyorsult a globális pénzügyi szektor vállalatainak leminősítési folyamata az idei harmadik negyedévben, elsősorban a romló világgazdasági kondíciók miatt - áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett friss negyedéves banki körképében.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az emelés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük a mobiltelefonokat, táblagépeket és digitális fényképezőgépeket C...
Szankciók és ársapkák helyett új források bevonására, új szállítási útvonalak építésére lenne szükség az európai energiaellátási válság megoldásához, ezért támogatni kellene a ciprusi...
Horvátországban emelkedik az üzemanyagok ára kedden, miután a kormány nem rögzíti ezen a héten az árakat - jelentette be hétfőn Ivo Milatic, energiáért felelős...
Az Európai Unió Tanácsa olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek egy esetleges újabb egészségügyi válság esetén megkönnyítik a gyógyszerek, az oltóanyagok és az azokhoz szükséges...
A Norddeutscher Rudfunk jelentése szerint Oroszország nagyarányban vonja ki a gabonát Ukrajnából, és mintegy 1,8 millió tonna ukrán gabona ellopását tervezi. Ha a vád igaz, az háborús bűncselekménynek minősül. A regionális közszolgálati műsorszolgáltató belső dokumentumokra és műholdfelvételekre hivatkozik.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek