Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Uniós csúcs: megállapodtak az energiaárak leszorításáról

Megállapodásra jutottak az energiaárak leszorításáról az uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon. Orbán Viktor a tárgyalások után közölte, Magyarország a gázársapka alól mentesítést kapott.

Németországban az otthoni fűtési szokások megváltoztatásán dolgoznak

Németország még mindig túl kevés gázt takarít meg egy friss tanulmány szerint. Az új számítások azt mutatják, hogy van még hová fejlődni, különösen a kisfogyasztók körében, mivel rövid távon a legnagyobb lehetőség az otthoni fűtési szokások megváltoztatásában rejlik.

Rekordon az euróövezeti infláció, az EU-ban a magyar a negyedik legmagasabb

Szeptemberben a várnál kisebb lett az euróövezeti infláció, de így is a nyilvántartások vezetésének 1991-es kezdete óta a legmagasabb volt. Az egész EU-ban a magyar inflációs adat a negyedik legmagasabb - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataiból.

Varsó szerint nincsenek veszélyben a Lengyelországnak járó uniós pénzek

Nincsenek veszélyben az Európai Unió kohéziós és agrártámogatási alapjából Lengyelországnak járó források - jelentette ki szerdán Radoslaw Fogiel, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt szóvivője az ügyben megjelent sajtóértesülésekre reagálva.

Papírforma Kínában? A bevált vezetőt harmadszor is megválaszthatják

Hszi Csin-pinget a várakozások szerint a hétvégén harmadszor is megválasztják a Kínai Kommunista Párt élére, illetve minden bizonnyal kínai elnöki pozíciójában is megkezdheti harmadik ötéves ciklusát. Ezzel ő lehet Mao Ce-tung óta a leghatalmasabb uralkodó Kínában, amellyel stabilitást biztosíthat az ázsiai országnak, de elkeseredett rivalizálásokat is szíthat pártjában.

Újra meglódult a brit infláció

Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.

Az EU a magas energiaárak leküzdésére tett javaslatokat

A magas gázárak kezelésére és az ellátásbiztonság szavatolására az Európai Bizottság új vészhelyzeti rendeletre tett javaslatot, amelyben többek között a közös gázvásárlásra, a TTF holland gáztőzsdén érvényes árkorlátozó mechanizmusokra és az átlátható infrastruktúrahasználatra irányuló erőfeszítések szerepelnek.

Javult kissé, de továbbra is borús a gazdasági hangulat Németországban

A várt romlás helyett októberben javult valamelyest a gazdasági hangulat az euróövezetben a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kimutatása alapján.

Az EU felkészül a szabotázsakciók elleni védekezésre

Az Európai Unió fokozza a kritikus infrastruktúrák szabotázsakciókkal szembeni védelmére irányuló erőfeszítéseit, amelyek az elmúlt hetekben rávilágítottak a blokk sebezhetőségére.

A független Skócia visszalépne az EU-ba, de nem kérne az euróból

A skót kormány cselekvési programja szerint Skócia független országként visszalépne az Európai Unióba és csatlakozna az EU belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetéhez.

Az új brit pénzügyminiszter visszavonta elődje csaknem összes adócsökkentési intézkedését

Elődje csaknem összes, még érvényben volt adócsökkentési intézkedését visszavonta Jeremy Hunt új brit pénzügyminiszter.

Hét hónapja a legalacsonyabb inflációt mérték Amerikában

A várt 8,1 százaléknál ugyan magasabb, 8,2 százalék volt a szeptemberi infláció az Egyesült Államokban, de ezzel együtt is ez volt hét hónapja a legalacsonyabb drágulási ütem - derül ki a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics jelentéséből.

Hiába az embargó, az orosz nukleáris ipar él és virágzik

Oroszország nukleáris ipara feltűnően érintetlen maradt az európai szankciók ellenére, közel nyolc hónappal a Kreml ukrajnai háborúja után is. A kijevi tisztviselők és a környezetvédelmi aktivisták legnagyobb megdöbbenésére.

Kína csalódott, hogy az USA blokkolja a chiptechnológiát

A kínai chipszektorban vezető kereskedelmi csoport, a China Semiconductor Industry Association "csalódott" a közelmúltbeli amerikai exportszabályozás miatt, és arra figyelmeztetett, hogy ezek még inkább megterhelhetik a globális ellátási láncokat.

Londoni elemzők: az IMF rontott globális előrejelzése is túl optimista

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Nemzetközi Valutaalap  2023-ra szóló rontott globális növekedési előrejelzése is valószínűleg túl derűlátó.

A Gazprom fagyos telet szeretne az európaiaknak

Az európai háztartások az idei télen még mindig megfagyhatnak egy súlyos hidegbetörés során, annak ellenére, hogy a kontinens már majdnem feltöltötte gáztárolóit - jelentette ki a Gazprom első embere.

Így szorítható vissza az infláció az IMF szerint

A Nemzetközi Valutaalap szerint a kormányoknak folytatniuk kell a költségvetési hiány csökkentését, annak ellenére, hogy támogatni kívánják a háztartásokat az energia- és élelmiszerárak emelkedése közepette.

Gazdasági és társadalmi válsággal számol a német kormány

Az energiaválság miatt gazdasági és társadalmi válság keletkezik Németországban 2023-ban a szövetségi kormány szerint.

Joe Biden nem hisz abban, hogy recesszió lesz

Joe Biden amerikai elnök kijelentette, hogy nem hisz abban, hogy a közeljövőben recesszió lesz, és ha lesz is, akkor is csak "enyhe" gazdasági visszaesésre számít az Egyesült Államokban.

IMF: idén a magyar növekedés lehet a második leggyorsabb a régióban

Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap Világgazdasági kilátások című jelentése szerint.
Hirdetés

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás