Kezdőlap Budapest Tartalék nélkül. A fővárosi mikrocégeknek a lét a tét
No menu items!

Tartalék nélkül. A fővárosi mikrocégeknek a lét a tét

A fővárosi vállalkozásoknak kevés a tartaléka, 60 százalékuk maximum 3 hónapra elegendővel rendelkezik, 16 százalékuk pedig már ki is fogyott belőle – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A kamara 21 iparágban 3440 fővárosi céget kérdezett meg a koronavírus-járvány gazdasági hatásáról, a felmérésben résztvevők 80 százaléka mikrovállalkozás, 12 százaléka kisvállalkozás, 5 százaléka közepes vállalkozás, 3 százaléka pedig nagyvállalat volt.

A felmérés szerint a fővárosban a válság a vállalkozások 93 százalékára negatív hatással volt, legsúlyosabban érintett gazdasági ágazatok a turizmus és szálláshely szolgáltatás, a személyszállítás és taxi-szolgáltatás, a ruha-, textil-, bőripari és művészi kézműves vállalkozások, a szépségipar, a művészet, szórakoztatás és kultúra, a sport és szabadidős szolgáltatások, valamint a gépipar.

Helyzetét minden ötödik vállalkozás nagyon súlyosnak, szinte kilátástalannak értékelte, a legsérülékenyebbek a minimális tartalékkal rendelkező mikrovállalkozások.

A nagyobb vállalkozások pénzügyi stabilitása lényegesen jobb, de egy elhúzódó válság akár a közepes cégek jelentős részét is bajba sodorhatja – írja a BKIK.

A túlélés érdekében öt budapesti vállalkozásból négynél történt valamilyen megszorító intézkedés. A leggyakoribb válságreakció a vállalkozás részleges, vagy teljes bezárása, a működés szüneteltetése volt. A munkaidő és/vagy a létszám csökkentése legrosszabb esetben elbocsátást jelentett a cégek 14 százalékánál, 17 százalék fizetés nélküli, 10 százalék fizetett szabadságra küldte az alkalmazottakat. A nagyvállalati körben a cégek 60 százalékánál történtek megszorító intézkedések, elsősorban a munkarend megváltoztatása.

A 3 hónapra vonatkozó előrejelzések alapján a cégek legjobb esetben is 51 százalékos forgalomcsökkenést jósolnak a járvány előtti időszakhoz képest, míg a legrosszabb esetben 77 százalékos visszaeséssel számolnak. Az elbocsátásokra, a munkaidő vagy bérek csökkentésére vonatkozó prognózisok a 3-50 fős cégeknél a legkedvezőtlenebbek, ők 15-46 százalékos elbocsátási arányt, és az alkalmazottak 34-65 százalékánál életbe lépő fizetés- vagy munkaidő-csökkentést jósolnak.

A kamara szerint a fővárosi cégek likviditási helyzete meglehetősen aggasztó, 16 százalékuknak már elfogytak a tartalékai. Ha a válság minimum további 4 hónapig tart – ahogyan azt a megkérdezettek legoptimistább esetben valószínűsítik -, és a cégek nem kapnak jelentős támogatást, akkor a kétharmaduk maradna tartalék nélkül, 6 hónapnál hosszabb válság esetén alig 8 százalékuk tudná önerőből finanszírozni vállalkozását – közölte a kamara.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.