Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel nyithat a tőzsde

Nyitás után iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kiemelte: a hétfői kereskedésben negatív korrekció történt az OTP és a Mol vezetésével. Az OTP grafikonján 16 300 forint közelében van a következő támasz, míg a 16 600 forintos szint rövid távú ellenállást jelent. A Mol árfolyamában 2550 forintnál ellenállás, míg 2450 forintnál támasz húzódik.

A Richter jegyzésében 8800 forint közelében található a következő ellenállás, és 8400 forintnál erőteljes támasz. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 420-430 forintos árfolyamsávban mozog.

A szakértő jelezte: a Mol osztalékszelvény nélkül forog, a keddi kereskedésben már nem lesz osztalékszelvény a részvényen; a kifizetések augusztus 18-án indulnak, az osztalék összege 95,02 forint részvényenként.

Zárás után jelent a Magyar Telekom. Az elemzői konszenzus alapján a vállalat árbevétele a második negyedévben 3 százalékkal emelkedhetett éves alapon. Az EBIT sor dinamikusabban emelkedhetett, itt 10 százalékos növekedést várnak az elemzők, míg a nettó eredmény 12 százalékkal emelkedhetett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,04 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 49 721,84 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt.

A Mol 30 forinttal, 1,19 százalékkal 2498 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,06 százalékkal 16 395 forintra esett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 423,50 forintra erősödött, forgalma 72,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,29 százalékkal 8750 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás