Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Túlfizetés miatt távozik a Nissan vezére
No menu items!

Túlfizetés miatt távozik a Nissan vezére

Szabálytalan, túlzott mértékű javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan Motor Co. elnök-vezérigazgatója. Szaikava Hiroto az ugyancsak pénzügyi szabálytalanságok miatt letartóztatott Carlos Ghosnt váltotta az autógyártó elnöki székében.

Szaikava Hiroto

Vállalati belső források tájékoztatása szerint Szaikava Hiroto lemondási szándékát pontos határidő nélkül jelezte a Nissan vezetőségének, miután a napokban kiderült, hogy szabálytalan módon, a cég részvényének árfolyamához kötött javadalmazása folytán, túlzottan magas jövedelemhez jutott.

A sajtót tájékoztató céges belső forrás szerint a vezetés nem ért egyet az elnök-vezérigazgató távozásával, a cégvezér így mindaddig a posztján marad amíg kiválasztott utódja meg nem kapja a részvényesek közgyűlésének jóváhagyását.

“Mindent megteszek amit (a vezetői poszton) még meg kell tennem, és gondoskodom a mihamarabbi utódlásról” – jelentette ki Hiroto Saikawa sajtótájékoztatóján. Javadalmazásáról szólva úgy fogalmazott, hogy “az nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna”. Cáfolta azonban, hogy tudomása lett volna a szabálytalanságról. Közölte: a jogtalanul felvett összeget visszafizeti az autógyárnak.

Értesülések szerint a Nissan igazgatótanácsa hétfőn ül össze a túlfizetést eredményező pénzügyi szabálytalanság megvitatására, és egy esetleges fegyelmi eljárás lefolytatására.

Hiroto Saikawa 2017 áprilisa óta tölti be a Nissan vezérigazgatói posztját és Carlos Ghosn korábbi cégelnököt 2018 novemberi letartóztatása után váltotta fele posztján. Carlos Ghosnt pénzügyi szabálytalanságok és a Nissan pénzügyi felügyeletnek benyújtott jelentéseiben a ténylegesnél alacsonyabbnak feltüntetett jövedelme miatt tartóztatták le.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.