AzÜzlet.hu
Nagyobb hozzájárulást várunk Brüsszeltől a határvédelmi költségekhez
Magyarország a migránsválság 2015-ös kezdete óta 700 milliárd forintot fordított határvédelemre, miközben az uniós hozzájárulás mértéke alig haladja meg az 1 százalékot
Az agglomerációban 10 százalékkal nőtt a házak négyzetméterára
A járásokat tekintve közölték, hogy a használt családi házak terén a rekorder a Váci járás 798 ezer forintos négyzetméterárral, majd a Budakeszi járás következik 745 ezer forintos átlag értékkel.
Szaglással a depresszió ellen
A WHO adatai szerint a depresszió a nők körében 50 százalékkal gyakoribb, mint a férfiaknál.
Vasútipari együttműködés indul magyar és tunéziai vállalatok között
Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén
Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 67 885,92 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt,...
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.
A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra
Strucc levágatására és húsának értékesítésére Magyarországon a kistermelőknek is lehetőségük van.
Hosszútávú előnyre tesz szert, aki az ergonómiába fektet
A munkafolyamat során a termékek kézi emelése, mozgatása, számos baleseti forrás lehetőségét hordozzák magukban.
Kedden indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram
A 155,54 milliárd forint keretösszegű program a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kialakított MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megjelölt fiókjaiban lesz elérhető.
Rohamra indultak a bankok az állam ellen a lakossági megtakarításokért
A leköthető összegnek felső határa nincs, vagyis tárt karokkal várják a legvagyonosabb ügyfélkört is.
Idén több mint 108 ezren szedik a szemetet a TeSzedd! programban
Idén 2373 helyszínen, több mint 108 ezren szedik a szemetet a TeSzedd! - Önkéntesen a Tiszta Magyarországért programban.
BÉT – Emelkedő forgalomban emelkedett a BUX a héten
Emelkedő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 039,30 pont zárt pénteken, 1994,24 ponttal, 3,07 százalékkal magasabban az egy héttel korábbinál.
Heti makronaptár: GDP és lakásépítési, idegenforgalmi adatok érkeznek majd
A következő héten megjelenik az első negyedévi bruttó hazai termék (GDP) első becslése, emellett lakásépítési és idegenforgalmi adatokat közölnek.
Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni
Emelkedést mutatnak az európai határidős piacokon a gabonaárak, így a hazai gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és készleteik értékesítésére is.
Itt az első tervezet: nézzük mire készülhetnek az otthonfelújítók
Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A júniusban induló pályázat újabb segítséget nyújt a családoknak, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány.
Sportfogadásban lett sikeres a profi labdarúgó, saját platformot hozott létre
A Futball Pápa kriptója: indul a BetHustlers. 17 évig volt profi labdarúgó Csépányi Gábor, aki ma már a sportfogadás területén működik sikeresen. Saját fejlesztésű platformjaimmár milliárdot képviselő üzlet, amellyel most nemzetközi vizeken is bizonyít.
Újabb támogatások segítik az állattenyésztőket
Összesen 22 milliárd forint keretösszeggel két, teljesen új intézkedéssel támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium. Megjelent ugyanis az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetésére és a húshasznú szarvasmarha állatjóléti támogatására kiírt vidékfejlesztési pályázati felhívás a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között. A támogatási kérelmek benyújtására 2024. június 3-tól 2024. július 3-ig tartó időszakban lesz lehetőség.
Nyereséges zárás az európai tőzsdéken
Nagy, egy-másfél százalékos indexnyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Ágh Péter: a béke tudja megteremteni az alapot a gazdasági fellendüléshez
A béke tudja megteremteni az alapot a gazdasági fellendüléshez - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren tartott útátadón.
Megjelentek az otthonfelújítási támogatás részletei, így lehet pályázni
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A tervezett pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új előírások és kedvezmények is.
Friss
Az Utasellátó sikere: tavaly 1 millió vendég
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban.
A HR-hatékonyság értékelése – Az értékmérés értéke 2. rész
Főbb HR-tevékenységekEgy tevékenységelemzés szerint a HR-részlegek munkája legkevesebb 40...
Módosult az EPR rendelet- kik örülhetnek?A kistermelők és az őstermelők
A könnyítés évi egyszeri, egyszerűsített adatszolgáltatást jelent, a fő csomagolás-összetevő anyaga szerint, az általános díjszabásnak megfelelő mértékű, évente történő kiterjesztett gyártói felelősségi díjfizetés mellett.
Ismét lesz Közgazdasági Diákolimpia
A nemzetközi döntőben elért 1-3. helyezés számos magyar egyetem gazdasági karán többletpontokat ér a felvételi során. A versenyről további információ többek között a Magyar Közgazdasági Társaság weboldalán található. A jelentkezési határidő 2025. január 31. éjfél.
Hírek
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A forint reggel óta tovább erősödött
Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel
Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.
Gazdaság
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...
Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.