Az év végéig folytatódik az infláció emelkedése, pontosabb képet a szeptemberi inflációs jelentés adhat. A monetáris transzmisszió erősítése kulcskérdés, ezért a jegybank a likviditás szűkítéséről döntött három intézkedéssel - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Az Európai Bizottság legfrissebb, július közepén megjelent makrogazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése lassulni fog, miközben több bizonytalansági tényező is nehezíti a helyzetet.
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A jelenlegi rendkívüli közegben csakis határozott, hiteles és lépésről-lépésre fölépített monetáris politika vezethet sikerre. Ez a Magyar Nemzeti Bank stratégiája - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az MTI-nek adott interjújában.
A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Az IMF úgy látja, hogy a tavalyi 6,1 százalék után a gazdasági növekedés idén 3,2 százalékos lesz a világ egészét tekintve az áprilisban várt 3,6 százalék helyett. A jövő évre várt növekedési adatot 3,6 százalékról 2,9 százalékra rontották.
Hogy valóban recesszió lesz-e vagy egy nagyon erős lassulás, azt most nem lehet tudni, de ma nincs olyan elemzés, amely a helyzet radikális javulásával számolna - jelentette ki a pénzügyminiszter Tusnádfürdőn.
A koronavírus-járvány, illetve Oroszország Ukrajna elleni háborúja is negatív hatással van az Európai Unió gazdaságára, amely a tavaszi előrejelzéshez képest alacsonyabb növekedési pályán mozog - közölte az Európai Bizottság nyári időközi gazdasági előrejelzésében.
Még nem lehet látni, mikor ér véget a forint hullámvasútja, mondja Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. A szakértő szerint az MNB küzd a nemzeti fizetőeszköz romlásának megállításáért, de a gyenge árfolyam nagyon hamar beépül az árakba.
Az infláció júniusi további emelkedése és az elhúzódó inflációs kockázatok a monetáris szigorítási ciklus, a kamatemelések határozott folytatását teszik szükségessé - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a kamatdöntést követő online háttérbeszélgetésen.
A nyersanyagok és az energia árának globális emelkedése széles körben érvényesült, így az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosárra számolt havi áremelkedés mértéke 1,7 százalék volt júniusban - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az infláció ősszel tetőzik, ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba, 2024 első félévében pedig újra eléri a 3 százalékos jegybanki célt - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutatva.
A jelenlegi inflációs környezetben a magyarok 80 százaléka jelezte, hogy kevesebbet költ a mostani anyagi helyzete megóvása érdekében. A fogyasztók főleg élelmiszer és higiéniai termékek vásárlását fogják vissza - mondta a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója az ügyfeleik körében végzett kutatás eredményeiről.
Az egyhetes betéti kamat szükséges mértékű emelésével az MNB a kockázati felárak növekedésére reagál, ez volt az indítéka a csütörtöki 50 bázispontos emelésnek is - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy háttérbeszélgetésen.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint legalább a 390-es forintos árfolyamhoz kellene visszajutni, ráadásul a 400 forintos árfolyam még a turizmusnak sem segít egyértelműen.
Az egyre intenzívebb globális inflációs nyomás keresleti hatásai és a koronavírus-gócokban érvényesített újbóli kínai korlátozások miatt a világgazdaság a korábban vártnál valószínűleg számottevően lassabb ütemben növekszik az idén - áll a Fitch Ratings globális előrejelzésében.
A háborús inflációt és gazdasági válságot is kezelni képes költségvetést fogadott el a kormány 2023-ra, mert nagy esélye van annak, hogy a háború elhúzódik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, ahol a benzinárstop kapcsán arról is beszélt, hogy a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek.
A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek