A vártnál lényegesen nagyobb mértékben élénkült a gazdasági aktivitás májusban az euróövezetben a járványvédelmi korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően - derül ki az IHS Markit beszerzésimenedzserek körében végzett felméréséből.
A vállalkozások a múlt félévhez képest lényegesen kedvezőbben ítélik meg az üzleti klímát, de várakozásaik továbbra is erősen megoszlanak kategóriák szerint - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendszeres konjunktúrafelmérésének áprilisi adatai alapján.
A magyar gazdaság kilátásai kedvezőek, a CIB Bank márciusi 4,1 százalékos előrejelzésével szemben akár 4,5 százalékkal is nőhet az idén a magyar gazdaság, és a jövő évi növekedés is a korábban kommunikált 4,7 százalék felett lehet - mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője.
Jelentősen javultak az Európai Unió és az euróövezet növekedési kilátásai, és noha a növekedés üteme tagállamonként eltérő lesz, 2022 végére valamennyi ország gazdasági teljesítménye visszatérhet a koronavírus-járvány okozta válság előtti szintre - áll az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzésében.
Segítő, ösztönző, támogató fiskális hozzáállásra van szükség 2023-ig. A kormány egyensúlyra törekszik, de 2022 még a mérsékelt hiánycsökkentés éve lesz - hangsúlyozta a pénzügyminiszter egy interjúban.
A pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet - mondta Nagy Márton.
Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzését a Bank of England, elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások enyhítésével indokolva a döntést.
Több mint negyedszázada nem mért csúcsra emelkedtek a brit feldolgozószektor aktivitásának mérőszámai. A gyáripari ágazat derűlátását mindenekelőtt a koronavírus elleni lendületes nagy-britanniai oltási kampány és a járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése táplálja.
Az akciótervek és az eredményes oltási program megteremti a lehetőséget arra, hogy a magyar gazdaság idén visszatérjen a dinamikus, uniós átlag feletti növekedési pályára - áll a Pénzügyminisztérium által bemutatott Konvergencia Programban.
A masszív kormányzati segélyek és az oltási kampány felgyorsítása eredményeként jelentős, a várakozásokat is felülmúló ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben.
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon és havi eszközvásárlási programján az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete.
Ahogyan a Költségvetési Tanács megállapította, a várhatóan gyors gazdasági helyreállás a tervezettnél kisebb mértékű hiánycélt is lehetővé tehet, ugyanakkor a hiány mérséklését fokozatosan célszerű végrehajtani - közölte a Pénzügyminisztérium.
Az MNB vállalati konjunktúraindexe az elmúlt 3 hónapban fokozatosan javult, értéke a decemberi -14 pontról -2 pontra emelkedett márciusra.
Az aktuális helyzet megítélése fokozatosan javult...
A német szövetségi kormány friss előrejelzése szerint Németország GDP-je a januárban valószínűsített 3 százalék helyett 3,5 százalékkal növekedhet az idén.
Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak. A jövő hét közepén meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Erősödött az inflációs nyomás, de az Európai Központi Bank fenntartja laza monetáris politikáját, hogy ezzel biztosítson árstabilitást és kedvező finanszírozási környezetet az év hátralévő részében beinduló lendületes gazdasági növekedésnek - mondta az EKB elnöke.
Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye még negatív lehet, de április-júniusban már kétszámjegyű GDP-bővülés következhet be, éves szinten pedig 5 százalékos növekedés várható Magyarországon - ismertette a Raiffeisen Bank elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését.
A bruttó hazai termék (GDP) már a harmadik negyedévben elérheti a járvány előtti szintet, az év egészében pedig erőteljesen, 6,6 százalékkal nőhet - ismertette a legfrissebb előrejelzést a Takarékbank vezető elemzője.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek