A német kormány 2021-ben eurómilliárdokkal segítette a túlélésben a Lufthansát, a feltétel pedig az volt, hogy a légitársaság igazgatótanácsa lemond a bónuszokról. Ám most találtak egy trükköt a szabályozás megkerülésére, és milliós nagyságrendű prémiumot vesznek fel.
A német szövetségi jegybank, a Bundesbank 1,8 százalékra emelte a német gazdasági növekedési prognózisát, de rontotta a következő két év növekedési kilátásait decemberi előrejelzésében, amelyben számszerűsítette a tartósan magas energiaárak hozzáadottérték-csökkentő hatását is.
A német munkaügyi hivatal vezetője "új Wilkommenskulturt" sürget: Andrea Nahles szerint Németországnak szüksége van a külföldről érkező szakképzett munkaerőre, azonban jelenleg túl sok az akadály a bevándorlók előtt, és kevés elismerést kapnak a munkájukért cserébe.
A Bundesbank szerint a németeknél még mindig mintegy 12,3 milliárd márka szunnyad. És bár a szövetségi bank korlátlanul átváltja euróra a régi fizetőeszközt, sokan nem is tudják, hogy milyen kincseken ülnek.
Kritikusan magas a földgázfogyasztás Németországban - figyelmeztetett a szövetségi közüzemi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur. A hatóság az eddigi stabilról kritikusra változtatta a gázfogyasztás mértékének megítélését, és a várható időjárást is kritikusnak minősítette.
Tartósan magasak maradnak az energiaárak, amelyek így a gazdasági növekedés fő fékjévé válnak majd - véli Michael Hüther, a kölni Institut der deutschen Wirtschaft (IW) gazdaságkutató intézet vezetője.
Számos vállalat egyértelműen kihasználja az inflációs hullámot, és a költségnövekedést ürügyként használva növeli a nyereségét - derül ki a német Ifo Intézet kutatásából.
Németországban egyre több munkavállaló megy korán nyugdíjba, ami súlyosbítja a munkaerőhiányt. Olaf Scholz kancellár a fiatalokban és a bevándorlókban is lehetőséget lát a nyomás csökkentésére, ugyanakkor a nyugdíjkorhatár megemelését a kormánypártok koalíciós megállapodása kizárja.
Miután Elon Musk felvásárolta a Twittert, a dolgok a fejük tetejére álltak. Ezt a német kancellári hivatal is aggodalommal figyeli, Olaf Scholz kancellár pedig a Twitterről való kivonulását fontolgatja.
Az energiaköltségek gyorsan emelkednek, és ez tükröződik a németországi fűtési szokásokban is: a felmérés szerint a németek tíz százaléka még nem kapcsolta be a fűtést. A többiek is gyakran csak takaréklángon fűtenek.
A Bundestag döntésének értelmében a jövőben készpénzzel és kriptovalutával sem lehet majd fizetni ingatlanvásárláskor Németországban. Az intézkedés egy nagyobb csomag része, amely az Oroszországgal szembeni szankciók végrehajtásának javítását célozza.
A magas infláció miatt a németek inkább az olcsóbb termékekhez nyúlnak a szupermarketben. Egy felmérés szerint sokan arra számítanak, hogy a jövőben további megszorításokat kell végrehajtaniuk.
Lengyelország közel ötven államnak küld a Németországon számonkért második világháborús jóvátételről szóló diplomáciai jegyzéket - jelentette be Arkadiusz Mularczyk lengyel külügyminiszterhelyettes.
Mennyire piszkos a szennyes, amit a világbajnokság alatt mosnak majd? A Die Zeit című német hetilap megbízásából készült kutatás szerint a német vb-mez nem olyan "tiszta", mint ahogyan azt a gyártó Adidas állítja, ugyanis nagy mennyiségű mikroműanyagot veszít minden mosás alkalmával.
Gyógyszerhiány ütötte fel a fejét Németországban: a gyógyszertárak a lázcsillapítókat, a gyomorsavlekötőket és a vérnyomáscsökkentőket is nehezen tudják beszerezni. A német gyógyszerészek szövetsége szerint a helyzet rossz és valószínűleg még rosszabb lesz.
A szervezett bűnözés elleni harc jegyében a német belügyminiszter betiltaná a 10 ezer eurónál nagyobb összegű készpénzes tranzakciókat, ám a fogyasztóvédelmi csoportok bírálják a javaslatot, mondván, a németek még mindig a készpénzes fizetést részesítik előnyben.
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.
A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt
Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek