Romániába 150 ezer adag koronavírus elleni oltás érkezik szerdán - közölte sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghita katonaorvos, az országos oltási kampány koordinátora.
Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.
Botrányt keltett Lengyelországban az, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több olyan közszereplő, aki erre egyelőre nem lenne jogosult, köztük Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész. Az ügyben vizsgálat indul.
A tervezettnél lassabban halad az oltás az Egyesült Államokban: december 31-ig mintegy 2,8 millió embert oltottak be, jóllehet a cél 20 millió volt. Ugyanakkor átlépte a 20 milliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban.
Kína nem próbál sem a legelső, sem a legjobb lenni a koronavírus elleni vakcináival - jelentették ki a kínai vakcinákkal kapcsolatos kérdésekre reagálva kínai egészségügyi tisztségviselők, miután a klinikai tesztek harmadik fázisában a fejlesztési folyamat lelassult.
December 27-től kezdik az egészségügyi dolgozók oltását, pillanatnyilag 5500 vakcina érkezése biztos az EU-ból, de az azt követő napokban újabb szállítmányok várhatók - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Megérkezett a koronavírus elleni első kínai vakcinaszállítmány Egyiptomba, az arab világ legnagyobb lélekszámú országába - közölte az ország állami tévéje.
Kína hivatalosan legyőzte a vírust. Már oltanak - millió szám. A gazdaság növekszik, a mindennapok visszatértek a hatalmas országba. De ennek ára van. A Süddeutsche Zeitung újságírója meglátogatta a vakcinát gyártó üzemet és Vuhanban is járt.
A COVID-19 elleni orosz vakcinával az a gond, hogy kevés konkrétumot tudni róla, ugyanakkor a nyugati fanyalgások annak is szólhatnak, hogy az oroszok jelentették be először az oltóanyagot, fejtette ki AzÜzletnek egy, a téma kényessége miatt neve elhallgatását kérő neves magyar virológus professzor. Aki szerint a versenynek nem egy befutója lesz, mert influenza elleni oltóanyagból is többféle kapható.
Tűz ütött ki Afrika legmagasabb hegyén, a tanzániai Kilimandzsárón, amelyet évente mintegy 50 ezer turista keres fel. A hegy déli oldalán felcsapó lángokat még nem sikerült eloltani, a nyomozást már megkezdték annak kiderítésére, mi okozta a tüzet.
Felgyorsult a versenyfutás a koronavírus és az oltóanyag fejlesztésén dolgozó kutatók között. Nyerésre még a vírus áll; nem tudni, hogy fokozott fertőzőképessége mellett, az enyhébb tüneteket produkáló fiataloktól tovább terjedve milyen mértékű mortalitást okoz. Nagy Károly professzor számos ígéretes vakcinafejlesztés állásáról is tájékoztatott AzÜzlet.hu-nak nyilatkozva. A ma is aktív virológus tíz évig vezette a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetét.
Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik, de valószínű, hogy csak 2021-ben lesz olyan oltás, amely bárki számára elérhető - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője.
Egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit mutatta az a nő az Egyesült Királyságban, aki miatt az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár felfüggesztette koronavírus elleni vakcinájának tesztelését. (Összefoglaló)
"Ne reménykedjünk, hogy hónapokon belül lesz vakcina" mondta Szlávik János az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, erről Müller Cecília országos tisztifőorvos beszélt. Tartalékokat is bevet, fűzte hozzá.
A 2020-as Nyári Olimpia 2021-re halasztott megrendezése egyre bizonytalanabb. Milliók a világ minden tájáról, zsúfolt stadionok és tömegközlekedés – virulógiai veszélyek sokasága. COVID-védőoltás nélkül egyre bizonytalanabb, hogy Tokió megrendezheti-e a világ legrangosabb sorteseményét.
Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója
Megháromszorozódott a kanyarós esetek száma Európában 2018-ban az azt megelőző évhez képest - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális irodája által közzétett adatokból.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.
A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.
Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,
Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek