Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

Felpörögtek a cégfelvásárlások – a techszektor a legvonzóbb

Tavaly a vállalati felváráslások becsült összértéke meghaladta az 5,69 milliárd dollárt (1680 milliárd forintot) Magyarországon, vagyis 7,5 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban - közölte az EY.

Nem kiút a cégtemető – szinte mindig a NAV nyer

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több ezer olyan céget vizsgál, amelyet tulajdonosaik a jelek szerint cégtemetőnek játszottak át, annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni - közölte a hivatal.

Felmérés: soha nem voltak ennyire optimisták a kkv-k

Húsz pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.

A 4iG megveszi a montenegrói Telenort

A 4iG Nyrt. nem kötelező érvényű előzetes megállapodást kötött a PPF Telecom Grouppal Montenegró piacvezető mobilszolgáltatója, a Telenor d.o.o. Podgorica (Telenor Montenegro) 100 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére.

Zöld kötvény. Kibocsátást tervez az AutoWallis

Az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszert dolgozott ki, így a vállalat a későbbiekben zöld kötvényeket bocsáthat ki, valamint zöld hiteltermékeket is igénybe vehet.

Zwack: 70 százalékos osztalék

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága a közgyűlés hatáskörében eljárva jóváhagyta az osztalékfizetést: a társaság részvényenként 700 forintot, összesen 1 milliárd 424 millió 500 ezer forintot fizet, a kezdőnap július 28-a.

Az Intrum felmérése. Tízből hat cégvezető újabb recessziótól tart

A magyar cégvezetők közel fele jelentős gazdasági növekedésre készül, de mintegy 60 százalékuk még mindig tart egy újabb recessziótól - közölte az Intrum követeléskezelő cég.

Beszerzésimenedzser-index: töretlen az emelkedés

A beszerzésimenedzser-index (BMI) júniusban 54,7 pontot ért el, vagyis tovább emelkedett a májusi 53,1 pontról, és a hatodik legmagasabb júniusi érték lett 1995 óta - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

A legkisebbeket segíti az új Széchenyi-kártya – kedvezményes kamattal

A mikro- és kisvállalkozások számára lehetőséget kell adni arra, hogy rá tudjanak fordulni a felpattanás időszakára: erre az olcsó, kamattámogatott hitelek jó eszköznek bizonyulhatnak - mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a július elsejével elinduló Széchenyi-kártya újraindítási programról.

Újabb nyolc vállalat lett kiemelt exportőr

Újabb nyolc céggel bővült a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozott vállalatok köre, amely immár 35 tagot számlál - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára.

Vállalkozásfejlesztés – 540 milliárd kicsiknek és közepeseknek

Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban - jelentette be a pénzügyminiszter.

Befektetési kategóriába sorolta az S&P és a Fitch az MVM csoportot

A Standard and Poor's (S&P) és a Fitch nemzetközi hitelminősítő ügynökségek befektetési kategóriába sorolták az MVM csoportot, az energetikai társaságcsoport a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést.

György László: 587 milliárdra pályázhatnak a vállalkozások

Az unió országai közül Magyarországon indult el először a 2021-2027-es fejlesztési időszak: a magyar vállalkozások 587 milliárd forintra pályázhatnak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Újraindítási hitelprogram indul vállalkozásoknak – korlát nélkül

Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

GE Aviation – Figyelmeztető sztrájk a veresegyházi gyárban

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a dolgozók a veresegyházi GE Aviation Hungary gyárában csütörtökön, miután nem tudott megegyezni a munkáltató és a VDSZ-hez tartozó Nehézfémipari Szakszervezet az idei béremelésről - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).

Tízmilliárdos beruházás – újabb csúcstechnológia érkezhet Miskolcra

A Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkban 10 milliárd forintos beruházás valósulhat meg, magas hozzáadott értéket képviselő, termelő és logisztikai cégek azonnali betelepülésére ad lehetőséget az földterület, amelyet a XANGA Investment & Development Group vásárolt meg a megyeszékhelyen.

A Mol megveszi a szlovéniai OMV-kutakat

A Mol megvásárolja az OMV 120 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatát Szlovéniában. A vételár 301 millió euró, a tranzakció versenyhatósági engedélyhez kötött - közölte az olajtársaság.

Rekord negyedévet zárt a 4iG

Az idei első negyedév a 4iG történetében a legerősebb volt: az informatikai vállalat árbevétele 15,27 milliárd forintot tett ki, ami 77 százalékkal mehaladta a tavalyi év azonos időszakáét - tette közzé a társaság.

BKV – Nem lesz alapbéremelés, de elbocsátás sem

Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése és a szakszervezetek között megszületett 2021-es "bér-részmegállapodás", amit a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV létszámcsökkentéssel sem számol az idén.

Beruházás – állami támogatással. K+F-ben erősít a Continental

Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft. A 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Friss

Fiatalít a MÁV-csoport – Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok jönnek?

Az elmúlt hat évben a mintegy 5800 darabos flotta több mint 40 százalékát cserélték le, a járműveik átlagéletkora 10 évre csökkent.

Idén átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

2026-ban 12, 2027-ben pedig 10 százalékkal nő átlagosan a vízügyesek bére - azaz 3 év alatt mintegy 60 százalékos átlagos bérfejlesztést hajtunk végre.

Két új helyszínen nyílt éjjeli melegedő és Életmentő Pont

Ha valaki az utcán magára hagyott embert lát, hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 06-1-338-4186-os számon.

Innovációs képviseletet nyitott az Európai Innovációs és Technológiai Intézet

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology, EIT) innovációs képviseletet nyitott Magyarországon

Hírek

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.