Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, július hónapra vonatkozó adatai. A jegybanki adatsorok alapján elmondható, hogy a személyi hitelek piaca rekordot döntött, miközben a lakáshitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek terén minimális visszaesést hozott a július. A személyi hitelekhez hasonlóan a babaváró és a munkáshitel esetében is nőni tudott a kihelyezés, igaz, jóval szerényebb mértékben, mint a személyi hiteleknél. A júliusi hónap lendületes voltát az is mutatja, hogy az új kihelyezések mértéke a személyi hitelek és a jelzáloghitelek piacán is meghaladta a szezonálisan kiigazított adatokat.
Az Otthon Start akár egy meglévő 50 százalékos lakástulajdonnal is felvehető, ez azonban már kizárja a 10 százalékos önerőt, amihez 50 százalékot nem elérő tulajdoni hányada lehet csak valakinek.
2025 júliusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 2,5 millió vendég mintegy 6,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,9 százalékkal több, a vendégéjszakáké 1,4 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel az Otthon Start Program részeként, ami sokaknak könnyebbséget jelenthet az otthonteremtésben. Befektetési célú vásárlás esetén azonban már nem ennyire egyértelmű az előny – hívja fel a figyelmet Szabó Kinga Judit, a Manara Properties vezérigazgatója. Szerinte a magyar piacon a bérletidíj-hozam gyakran nem haladja meg a 3%-os hitelkamatot, ezzel szemben Dubajban 8–10%-os hozam is elérhető, miközben az ingatlanokat 0%-os kamattal, részletfizetésre lehet megvásárolni, és nem utolsó szempont, hogy a fejlesztés időszaka alatt akár 30%-os értéknövekedés is realizálható.
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 903,74 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel 102 809,42 ponton zárt kedden.
Az EU támogatásával megvalósuló Healthy Investment Central and Eastern Europe (HICEE) projekt keretében most egy olyan útmutató jelent meg, amely kézzelfogható segítséget nyújt a nemzetközi befektetőknek ahhoz, hogy felfedezzék a régióban rejlő, eddig kiaknázatlan lehetőségeket.
A Magyar Államkincstár 1,1 millió értékpapír- és Start-számlával rendelkező ügyfele idén eddig rekordforgalmat bonyolított le mind online, mind a fiókokban. Szeptemberig közel 360 ezren keresték fel személyesen a kincstár fiókjait, ami 6,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakát
Tehát egy nappal az indulást követően ma még jobb otthon startosnak lenni, beindult a verseny, egy nap alatt több százezer forinttal lettek gazdagabbak az elsőlakás-vásárlók.
A Blochamps Capital szerint a magyar privátbanki szektor sokkal tudatosabb és célzottabb vagyonkezelési gyakorlatot folytat, mint amit más nyilvános statisztikák sugallnak.
Elindultunk! A fix 3 százalékos hitel a mai nappal elstartolt, elindult a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program, Európa legerősebb elsőlakás-programja! Albérletből saját otthonba! - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
A bankok az Otthon Start Program indulására jelentős kedvezményekkel készülnek, ilyen például, hogy a programban elérhető kedvezményes kamatozású lakáshitelt az egyes pénzintézetek a kormány által meghatározott 3 százalékosnál kisebb kamattal biztosítják, valamint, hogy sikeres hitelfolyósítás esetén 200 ezer forint összegű jóváírást is vállalnak.
Megjelent hétfő este a Magyar Közlönyben a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) érintő rendeletmódosítás, amelyről a Magyar Nemzeti Bank korábban közleményben számolt be. Egy, az önerőt érintő változás már kedden hatályba lép, a JTM-re vonatkozó változások pedig januárban lépnek életbe. A Bank360 összefoglalta a legfontosabb részleteket.
A vevőjelölteknek kedvez, hogy a kínálati oldalon is megindult a bővülés. Igaz összességében ellenére a kereslet ereje erősebb volt, mint a kínálaté, ami a program iránti fokozott érdeklődést mutatja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést, amelyre augusztusban négy nagybank nyújtott be pályázatot; az MVH megjelölést a jegybank által meghatározott feltételeknek megfelelő forint alapú, beruházási célú vállalati hiteltermékek nyerhetik el.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke: 48,9. A korábbi augusztus havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú e haviátlag (52,5), de felülmúlja az előző három év e havi értékeinek átlagát (48,8) - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye erőteljesen, bevétele mérsékelten nőtt a cég június végével záródott első pénzügyi negyedévében.
Az Otthon Start program, a hétfőtől igényelhető fix 3 százalékos lakáshitel az építőipari beruházásokra, az ágazat foglalkoztatási mutatóira is pozitív hatást gyakorol majd.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek