Kezdőlap Címkék Európai Parlament

Európai Parlament

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Az uniós tanács jóváhagyta az EU 2025-ös költségvetését

Az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának egyaránt 14 nap áll rendelkezésére, hogy hivatalosan is jóváhagyja a megállapodást - tájékoztattak.

A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt fogadott el az EP

Az új szabályok tiltják az olyan MI-alkalmazásokat, amelyek sérthetik az állampolgárok jogait

Szigorodnak a rövid távú szálláskiadás szabályai

Egységesítk a rövid távú bérleti szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok gyűjtésének és megosztásának módját.

Az EP elfogadta az EU 2024-es költségvetését

Az EP-képviselők szerint az Európai Unió Tanácsában várhatóan az év végéig megállapodás születik az EU hosszú távú költségvetésének (MFF) félidős felülvizsgálatáról.

EP álláspont: A hibás termékeket inkább javítsuk, ne cseréljük

Az EP álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett.

Egységesítené az EU a légitársaságok kézipoggyász-szabályait

A légitársaságok eltérő szabályozása a megengedett poggyászra rejtett díjakat eredményez, és megnehezíti az árak összehasonlítását.

Az EP szerint sürgős az uniós költségvetés felülvizsgálata

A jövőbeni uniós költségvetés felülvizsgálata sürgős a válságok okozta kihívások kezelése érdekében.

Ursula von der Leyen: az EU-nak vissza kell nyernie az európaiak bizalmát

A jelenlegi bizonytalan világban Európának ismét el kell nyernie az európaiak bizalmát, mégpedig azáltal, hogy "foglalkozunk törekvéseikkel és aggodalmaikkal" - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

MAKISZ: az EU-s jogharmonizációnak is a követeléskezelői piac fejlődését és a magyar érdekeket kell szolgálnia

Bódizs Kornél, a MAKISZ elnöke szerint minden érintett számára jogbiztonságot teremtene, ha a születendő jogszabály átfogóan szabályozná a követeléskezelési piacot.

Az Európai Unió odacsap a fast fashionnek

Az Európai Parlament meg akarja tiltani a gyártóknak, hogy megsemmisítsék az eladatlan textíliákat, cipőket és elektromos készülékeket. Egyúttal kötelezné őket arra, hogy hosszabbítsák meg termékeik élettartamát.

Kimondta az EP: aggasztó, hogy jövőre Magyarország tölti be az EU soros elnökségét

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben a képviselők elítélték, hogy az uniós értékek szisztematikus aláásására szándékos erőfeszítéseket tesznek Magyarországon, ez pedig aggodalomra ad okot, mert jövőre Magyarország tölti be az uniós tanács elnökségét - közölte az uniós parlament.

Az Európai Bizottság javaslatot tett a banki válságkezelés és a betétbiztosítási keretrendszer reformjára

Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el az EU jelenlegi banki válságkezelési és betétbiztosítási keretének kiigazítására és további megerősítésére, különös tekintettel a közepes és a...

Egy lépéssel közelebb a belsőégésű autók 2035-ös európai betiltása

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról. Ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.

Az EP teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tízedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.

Új alelnököt választott az EP a leváltott Eva Kaili helyére

Marc Angel luxemburgi szocialista képviselőt választotta szerdán új alelnökének az Európai Parlament a decemberben kirobbant korrupciós ügy miatt leváltott Eva Kaili megüresedett helyére.

Részleges beismerést tett az EP korrupcióval vádolt volt alelnöke

Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, aki eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.

Az EP visszavonta korrupcióval vádolt alelnökének megbízatását

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.

Vizsgálati fogságban az Európai Parlament korrupcióval gyanúsított alelnöke

Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során - közölték vasárnap belga ügyészségi források.

Még több fogyasztói jog jön a netes vásárlóknak

Sok internetes vásárlásról kiderül, hogy hibás vagy akár veszélyes. Az Európai Parlament és az uniós tagállamok közötti kompromisszum értelmében a fogyasztóknak a jövőben több joguk lesz az ilyen esetekben.

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.