A nemzeti versenyhatóság a fogyasztóknak azt javasolja, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket.
A Lidl elsődleges célja továbbra is az, hogy kiváló ár-érték arányú termékekkel, és magas szintű kiszolgálással álljon a vásárlók, a magyar családok rendelkezésére minden nap.
A GVH a fogyasztói tudatosság növelése érdekében kommunikációs kampányokban és online tájékoztatásokban hívja fel a figyelmet az vásárlások veszélyeire.
2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az élelmiszerek inflációja pedig ennél is alacsonyabb, 3,6 százalék volt.
Csütörtöktől indul és 2024. május 1-ig tart az az akciós időszak, amely alatt az új vállalati forinthitel-szerződések esetében a kereskedelmi bankok - önkéntesen vállalva - a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat.
Az ügyindítás kapcsán a közleményben a GVH ismét felhívja a légitársaságok figyelmét arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, valamint könnyen érthetően és értelmezhetően fogalmazzák meg azokat a fogyasztók számára.
A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Delivery Hero Hungary Kft.-vel szemben, amely az egyik legnagyobb hazai online ételrendelési portál, a Foodora tulajdonosa és üzemeltetője.
Itt az egy számjegyű infláció, amihez az online árfigyelő is eredményesen járult hozzá - hangsúlyozza a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményében.
Az egyszámjegyű infláció októberi eléréséhez - a kormányzati intézkedések mellett - a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult.
Az online árfigyelő az árak összehasonlíthatóságával segíti a családok tudatosabb vásárlási döntéseit, mindeközben ösztönzi a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban.
Mostantól az árfigyelő már arra is lehetőséget ad, hogy a látogatók saját bevásárlólistát állítsanak össze, amelynek a kosárértékét naponta figyelhetik.
A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 117 millió forintos bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak - közölte a GVH.
Alapvetően teljesítette a fogyasztókat segítő vállalásait a Tesco, de az utóvizsgálat kisebb hiányosságokat tárt fel; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 7 millió forintos bírságot szabott ki az áruházláncra, amely részben elismerte a jogsértést - közölte a versenyhatóság.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 21,7 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Telekomra, amiért tisztességtelenül népszerűsítette ügyfelei körében egyes, hűségvállaláshoz kapcsolódó mobilnet-kedvezményeit - tájékoztatta a versenyhatóság hétfőn az MTI-t.
A júniusban mért 29,3 százalékról 23,1 százalékra mérséklődött az élelmiszerinfláció júliusban az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A több mint 6 százalékpontos csökkenéshez a kormányzati intézkedések mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is hozzájárult - közölte a GVH..
Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek