Ugyan az árak az egekbe szöktek és bizonyos kategóriákban jelentősen csökkent a kínálat, továbbra is óriási az igény a másodkézből származó autókra hazánkban: január...
Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a...
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint...
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön, Székesfehérváron elmondta, hogy a középtávú terv szerint több mint ezer autóbuszt cserélnek le a...
A Volánbusz péntekig a főváros vonzáskörzetében folytatja a Kravtex-Kühne új autóbuszainak tesztelését.
A társaság közleményében azzal indokolta a tesztelést, hogy az utasok kiszolgálása mellett...
A szén-dioxid-kibocsátás jelentősen csökkenthető a gépjárművek fenntartható kárrendezésével, amely egyebek mellett az új alkatrészek beszerzése helyett a javítást helyezi előtérbe - közölte az Allianz Biztosító...
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forintont álltak - közölte a Használtautó.hu portál.
Bár a A Xiaomi társalapítója, Lej Csün leginkább új okostelefonok piacra dobásával van elfoglalva, árulkodó jelek szerint az autógyártási ambícióiról sem mondott le.
A VinFast vietnami autógyártó a hétvégén átadta vadonatúj modellje, a tisztán elektromos hajtású VF8 első legyártott darabjait a helyi ügyfeleknek. A városi terepjáró (SUV) amerikai szállítása novemberben kezdődik.
A használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A minden korábbinál aktívabb időarányos forgalom pedig azt jelzi, hogy megdőlhet a tavalyi, 817 ezres átírási rekord - közölte a JóAutók.hu a Datahouse adatai alapján.
A genfi autókiállítás jövőre elhagyja Svájcot, és helyette a katari Dohában kerül megrendezésre. Így a hagyományosan hűvös alpesi helyszínt egy melegebb, közel-keleti váltja fel.
Ismét nőtt a használt autó átírások száma Magyarországon: 2022 első félévében több mint 430 ezer személyautó cserélt gazdát, amely 7,4 százalékkal több 2021-hez képest. A fiatal használt autók továbbra is szűkösen érhetőek el a piacon, az esetek 75 százalékában 10 évnél idősebb személygépjárművet vásároltak a hazai vevők.
Új rekordot állított be a belföldi használtautó-piac: csaknem 432 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az idei első fél évben, 7,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a JóAutók.hu a DataHouse előzetes adatai alapján.
Hatályba lépett az új uniós általános járműbiztonsági rendelet, amely a közúti közlekedésbiztonság javítása érdekében kötelezővé teszi különböző vezetéstámogató rendszerek használatát, és létrehozza az automatizált és teljesen önvezető járművek EU-n belüli jóváhagyásának jogi keretét.
Kínában tartott világpremierjével a márka első globális, tisztán elektromos limuzinjáról szolgált előzetes benyomásokkal a Volkswagen. A leendő újdonságot a felső-középkategória limuzinjainak piaci szegmensében tervezik kínálni. Progresszív, stílusos és aerodinamikus formavilága bőséges belső térkínálatról gondoskodik. A kínai sorozatgyártású változat várhatóan 2023 második felében érkezik a piacra, s ugyancsak 2023-tól tervezi a Volkswagen egy európai szériamodell emdeni gyártását.
Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei több mint 16 órán át tartó tárgyalás után megegyeztek az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó jogszabályjavaslatokról. 2035-től kezdve csak olyan új személygépkocsik és kistehetautók gyártása lesz megengedett, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nulla.
Változnak a magyar rendszámok júliusban, a módosítást az indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül elfogyott volna - tette közzé kérdések és válaszok formában a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebookon.
Van olyan gépjármű modell, amiből már nem is lehet rendelni, miközben a legtöbb személyautóra, vagy kishaszonjárműre több mint egy évet is várni kell. Szakértők szerint mivel a forint árfolyammozgása kiszámíthatatlan, a kereskedők többsége már csak az átadáskor érvényes árfolyamon vállalja az autók leszállítását.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek