Újabb megerősítését nyert a Magyarország iránti töretlen bizalom, a Fitch Ratings is változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter péntek este...
Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus, a közvetlen, szinte jóvátehetetlen károk mellett azért is komoly veszteséget jelent a világgazdaságnak, mert nyomukban megjelentek a világkereskedelmet veszélyeztető blokkolópontok, felerősödött a tömbösödés, ami egyfajta „vasfüggönyt” hozhat létre az európai kontinensen.
Budapesten Hszi több beruházást ígért a közlekedés és az energia területén, beleértve a főváros központját a repülőtérrel összekötő nagysebességű vasútvonal megépítését.
Európának fel kell ébrednie erre az új veszélyre. Macron nem hajlandó visszalépni februári nyilatkozatától, miszerint Európának nem szabad kizárnia, hogy csapatokat vezényeljen Ukrajnába.
A német Külkereskedelmi Kamara (AHK) legutóbbi felmérésében az USA-ban működő német vállalatok a szakképzett munkaerő hiányát nevezték meg a legfőbb kockázatként.
Tehát abszolút látszik az elektromos átállásra való törekvés: akinél már fontos a zöld szemlélet, ott most első körben a hibrid autókat állítják át elektromos meghajtásra.
A Magyar Államkincstár számlavezető rendszerén, a fogadó és küldő oldalon évente hatvankétezer milliárd forint folyik át, amelybe az EU-tól kapott támogatások kifizetése is beletartozik
A jelenséget megakadályozni nem fogjuk tudni, a kivándorlás mennyiségének és minőségének csökkentése viszont kiemelt feladat, valamint ezzel párhuzamosan a visszatérés politikájának fenntartható megteremtése is.
Budapest, az Andrássy út, a Dreschler palota és a később az épületben működő Állami Balettintézet világát is a legmodernebb köntösben idézi meg a régió...
Új lehetőséget teremtünk a diaszpórából hazaérkezők számára: Hazaváró Irodákat nyitunk azoknak, akik ideiglenesen vagy véglegesen haza kívánnak települni – fejtette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke AzÜzletnek adott exkluzív interjúban.
Komárom-Esztergom vármegye az ország legdinamikusabban fejlődő megyéi közé tartozik. Miközben a gazdasági mutatók többségében az első három helyen vagyunk a vármegyék rangsorában, az egy lakosra jutó ipari termelést tekintve hosszú hónapok óta az első helyen állunk. Az egy lakosra jutó beruházások tekintetében pedig csak Budapest előz meg minket. A legutóbbi gazdasági évnyitónkon Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter vármegyénket az ipari parkok vármegyéjének nevezte, joggal, hiszen az itt működő cégek nagyban járulnak hozzá ezekhez az eredményekhez. A tatabányai ipari park térségünk egyik legjelentősebbje a régióban – fejtette ki Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Havonta 465 milliárd forintot folyósít a magyar állam nyugdíjakra. A kormány több kedvezménnyel is támogatja a nyugdíjasok tovább foglalkoztatását. 2022-ben egy jogszabályváltozás lehetővé tette, hogy a korhatár előtti ellátásban részesülő személyek a nyugdíjkorhatáruk betöltését követően, bizonyos feltételek teljesülése esetén, bármikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását – fejtette ki AzÜzletnek adott exkluzív interjújában Labancz Attila, a Magyar Államkincstár lakossági szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese.
Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek