Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Korán mennek nyugdíjba a németek. A kancellár a képzésben és a bevándorlókban látja a megoldást

Németországban egyre több munkavállaló megy korán nyugdíjba, ami súlyosbítja a munkaerőhiányt. Olaf Scholz kancellár a fiatalokban és a bevándorlókban is lehetőséget lát a nyomás csökkentésére, ugyanakkor a nyugdíjkorhatár megemelését a kormánypártok koalíciós megállapodása kizárja. 

Az EU szankcióinak bumeránghatása minimális

Az Európai Unió Oroszország ellen hozott szankcióinak a saját gazdaságára gyakorolt hatása eddig csupán néhány konkrét ágazatra korlátozódott - derül ki az EU végrehajtó szerve által készített értékelésből, amely szerint túlzók a szankciókkal szembeni magyar kritikák.

Katar nem annyit fog a foci-vb-n, mint gondolta

Katar alig több mint 765 ezer látogatót fogadott a labdarúgó-világbajnokság első két hetében, ami elmarad a várakozásoktól, mivel az ország 1,2 millió látogatóra számított az egy hónapos rendezvény alatt - derül ki a Reuters birtokába jutott szervezői jelentésből.

Tavaszra leürülnek a tárolók, az EU koordinált fellépést akar energiaügyben

Az Európai Unió vezetői erősebb koordinációt sürgetnek a tagállamok között a következő télre való felkészülésben, mivel egyre csökkennek az Oroszországból érkező földgázszállítások, ami az energiaárak ugrásszerű növekedéséhez vezetett.

Újabb uniós szankciócsomag készül Oroszországgal szemben

Mivel háborújával Oroszország továbbra is halált és pusztítást okoz Ukrajnában, az Európai Bizottság egy újabb szankciós csomaggal fokozni kívánja a nyomást Moszkvára - jelentette be Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke.

Felrobbanhat az olaj ára, ha Kína beindul

Kína világjárvány utáni újranyitása nagyobb hajtóereje lesz az olajáraknak, mint az orosz nyersolajra vonatkozó ársapka - véli Vivian Balakrishnan szingapúri külügyminiszter. Véleményét energiaipari szakemberek is osztják.

A német lakások takaréklángon vannak

Az energiaköltségek gyorsan emelkednek, és ez tükröződik a németországi fűtési szokásokban is: a felmérés szerint a németek tíz százaléka még nem kapcsolta be a fűtést. A többiek is gyakran csak takaréklángon fűtenek.

Elveszett évtized várhat a brit gazdaságra

Elveszett évtized előtt állhat növekedési szempontból a brit gazdaság, ha a kormány nem cselekszik - jelentette ki Tony Danker, a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója.

Tankerflottával harcol az olajársapka és a szankciók ellen Oroszország

Oroszország a jelek szerint régi tartályhajókból álló árnyékflottát állít fel: egy médiajelentés szerint Moszkva az orosz olaj elleni nyugati szankciók kijátszása érdekében több mint száz használt tankert vásárolt. A hajók célja nyilvánvalóan az, hogy a nyersanyagot a világ más régióiba szállítsák.

Jövőre valószínűleg csökken a világkereskedelmi forgalom

Londoni pénzügyi elemzők legfrissebb előrejelzése szerint várhatóan csökken 2023-ban a világkereskedelmi áruforgalom értéke, elsősorban az amerikai és az európai import valószínűsíthető visszaesése miatt. Az egyik...

Jön az orosz olajársapka, de Magyarország mentességet kapott

Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását. Szijjártó Péter a döntést követően elmondta, Magyarország mentességet kapott az olajársapka alkalmazása alól.

Ingatlanvásárlásnál vége a készpénzes és a kriptovalutás fizetésnek Németországban

A Bundestag döntésének értelmében a jövőben készpénzzel és kriptovalutával sem lehet majd fizetni ingatlanvásárláskor Németországban. Az intézkedés egy nagyobb csomag része, amely az Oroszországgal szembeni szankciók végrehajtásának javítását célozza.

NATO-főtitkár: a tagországoknak időben kell csökkenteniük a kínai függőséget

A NATO tagországainak el kell kerülniük az Oroszországgal való kapcsolatokban elkövetett hibák megismétlését, vagyis még időben csökkenteniük kell a Kínától való függőséget - jelentette ki Jens Stoltenberg, a szövetség vezetője.

Kicsúszik az EU az orosz olaj szankciójából?

Az Európai Unió döntéshozói még mindig azon alkudoznak, hogy milyen áron kellene korlátozni az orosz nyersolajexportot, most éppen a hordónkénti 60 dolláros ár van terítéken. Mivel azonban a szankciók december 5-én lépnek életbe, egyre sürgetőbbé válik az alku megkötése. És felmerül a kérdés: mi van, ha nem tudnak időben megállapodni?

A globális energiamérleghez az orosz LNG is kell

Az Európai Unió idén csökkentette az orosz energiától való függőségét, betiltotta a szénimportot, és olajembargóra is készül. Az orosz LNG kereskedelme azonban virágzik, és nem valószínű, hogy az EU egyhamar bojkottálni fogja.

Lassult a német infláció novemberben

Németországban éves szinten lassult, havi összevetésben pedig csökkent az infláció novemberben - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.

Kissé javult a gazdasági hangulat az eurózónában

A vártnál nagyobb mértékben és február óta az első alkalommal javult a gazdasági hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) felmérésének kedden publikált végleges értéke alapján. A mutató a javulás ellenére is két éves mélypont közelében van.

Hármas gázunió alakulhat Putyin javaslatára

Egy orosz-kazah-üzbég "hármas gázunió" létrehozásáról tárgyalt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal hétfőn a Kremlben - idézte a TASZSZ orosz hírügynökség Ruszlan Zseldibajt, a kazah államfő szóvivőjét.

Kinában tiltakoznak a zéró-Covid ellen, Amerikában leesett az olaj ára

A Kína-szerte fellángoló zéró-Covid politika elleni tiltakozások megijesztették a piacokat Ázsiában, a kínai tőzsdéket zuhanásba taszították, az amerikai nyersolaj árát pedig az idén még nem látott mélypontra süllyesztették.

Van, aki jól keres az orosz migránsokon

Miközben számos gazdaságot sújt az ukrajnai orosz invázió hatása, néhány más ország hasznot húz az orosz migránsok beáramlásából és az általuk elköltött pénzekből.
Hirdetés

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.