Két milliárd dollárt fektet be jövőre Oroszországban egy közös orosz-szaúdi pénzalapból a Russian Direct Investment Fund (RDFI) infrastrukturális beruházásokra.
Megérkezett a Bennu kisbolygóhoz a NASA OSIRIS-REx űrszondája, amely felvételeket készít a kisbolygó felszínéről, és feltérképezi azt, hogy a szakemberek jobban megértsék a Bennu...
Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet - hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter felidézte, 2015-ben a kormány elfogadta, hogy a katonák illetményét 2019. január elsejével bezáróan összesen 50 százalékkal emelik. A kormány ígéretét...
Az idei karácsonyfa sem sikerült a legszebbre Rómában: azonnal "töröttkének" nevezték el a megtört ágakkal a város központjában felállított fenyőfát, amely a tavalyi, tűlevelek nélküli "kopaszkát" hivatott feledtetni.
December első napjaiban megérkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők. A lucfenyő ára már közelít a nordmann fenyőéhez, amelyet eddig is nagyrészt importból szereztek be, Németországból vagy Dániából
A magyar vállalatok a Brexitet követő átmeneti időszakban a közvetett adók területén elméletileg az eddigi gyakorlatot követhetnék, ám ebben az időszakban is kiemelt figyelemmel kell kísérniük a jogalkalmazási, hatósági gyakorlatot
A közép- és kelet-európai országok államadós-osztályzatainak többségére a Fitch Ratings stabil kilátást tart érvényben, ám a térségen belül hét államadóst a cég felminősítés lehetőségére...
Költségvetési csalás miatt köröztek egy férfit, és bár egy rokona korábban bejelentette a halálát, Bulgáriában elfogták - közölték egy bírósági sajtótájékoztatón Kecskeméten.
A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI.
Számos nagyrendezvényt tartanak 2019-ben is Magyarországon, a jövő évi rendezvények, fesztiválok koordinációja elkezdődött - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
Októberben a háztartások által felvett új lakáshitelek átlagos hitelköltség mutatója enyhén emelkedett, a szerződések értéke kismértékben csökkent az előző hónaphoz képest - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Előbbit részben az éven túli kamatfixálású hitelek növekvő súlyával magyarázza az MNB. Az októberben kötött új lakáscélú hitelek kamatfixálásának átlagos hossza 92 hónap volt, míg csak az éven túl rögzített kamatozású hiteleké 99 hónap.
A harmadik negyedévi 4,8 százalékos, az EU-ban az egyik leggyorsabb növekedés után, más előrejelzőkhöz hasonlóan a GKI is emelte - 4,2-ről 4,5 százalékra - idei GDP-előrejelzését, ugyanakkor 2019-re fenntartja 3,2 százalékos várakozását.
Már várja a látogatókat a 20 éves Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren egészen január elsejéig hagyományos Kárpát-medencei gasztronómiai kínálattal, ünnepi kulturális programokkal és minőségi iparművészeti kézműves termékekkel.
A Marriott International globális szállodahálózat bejelentette: a Starwood foglalási rendszer feltörésével, 2014 óta közel 500 millió vendég adatainak birtokába juthattak bűnözők.
Jellemzően borús, csapadékos idő várható a jövő héten; eső, ónos eső, néhol havazás is lehet. A hőmérséklet emelkedik, napközben néhol 10 fokot is mérhetnek, éjszakánként jellemzően fagypont körüli értékek valószínűek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Mintegy 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek