Kezdőlap Címkék Dr. Gonda György

Dr. Gonda György

Újjáéledőben a nemzetközi turizmus – mi lesz itt nyáron?

Ezt a kérdést egy madeirai idegenforgalmi szakember tette fel, amikor örömmel tapasztalta, hogy a Portugáliához tartozó turistaparadicsom-sziget már áprilisban csaknem megtelt külföldiekkel. Az álaggódó kérdés arra is rávilágít, hogy nemcsak a „virágos szigeten”, hanem a világ számos régiójában is felébredőben van a Covid-19 járvány által kikényszerített Csipkerózsika álmából a nemzetközi turizmus. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Vásárlás határok nélkül – A webáruház biznisz

Az informatikai, a távközlési forradalom, valamint az elektronikus fizetés lehetősége, s nem utolsó sorban a Covid-járvány valóságos forradalmat hozott az egyes országokon belüli és a nemzetközi kiskereskedelemben, ahol az online vásárlások – az előrejelzések szerint – idén már elérik a 21 százalékot. Nem kétséges, hogy a pandémia kis számú nyertes ágazatai között előkelő helyet foglal el az elektronikus kereskedelem. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Hódít a lapos szervezet – Sikeres, de (még) nem csodaszer

Ma már egyértelmű, hogy a szervezeti struktúra egyik meghatározója a cégek működésének, versenyképességének, kommunikációjának, döntéshozatali rendszerének, reagálási sebességének, és a sort hosszan lehet folytatni. Nem véletlen, hogy az elmúlt mintegy 15 évben rohamosan terjed a cégvilágban az úgynevezett lapos szervezeti struktúra, amely számos előnnyel jár a hagyományos, hierarchikus felépítéssel szemben. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Változáskommunikáció és Covid – Kényszer szülte, de sikeres

Bár még nem tudjuk, mikor is ér véget a pandémia, annyi azonban bizonyos, hogy az elmúlt két esztendőben az üzleti élet, a vállalatok többsége igyekezett gyorsan és hatékonyan reagálni erre a globális válságra. Sok szempontból új értelmezést kapott a krízis- és a változáskezelés, de számottevő változást hozott a Covid-19 a válság- és változáskommunikációban is. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Új karrierek a 21. században – Mi leszek, ha nagy leszek? II. rész

Függetlenül és nem függetlenül a koronavírus-járványtól mind több tanulmány és felmérés készül a következő évtizedek munkaerőpiaci igényeiről. Ezen belül megkülönböztetett figyelem irányul az új karrier-lehetőségekre, amelyek távolról sem függetlenek a hatalmas sebességgel száguldó informatikai, digitális, távközlési, bio- és orvostechnikai forradalom által igényelt új szakmáktól, foglalkozásoktól. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Új karrierek a 21. században – Mi leszek, ha nagy leszek? I. rész

Függetlenül és nem függetlenül a koronavírus-járványtól mind több tanulmány és felmérés készül a következő évtizedek munkaerőpiaci igényeiről. Ezen belül megkülönböztetett figyelem irányul az új karrier-lehetőségekre, amelyek távolról sem függetlenek a hatalmas sebességgel száguldó informatikai, digitális, távközlési, bio- és orvostechnikai forradalom által igényelt új szakmáktól, foglalkozásoktól. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

HR Covid után – A jövő már itt van! II. rész

A Covid-19 kivételes lehetőséget teremtett és teremt a humánerőforrás-menedzsment (HR) számára, hogy az eddigi feladatai megerősítése mellett hosszabb távra is új tevékenységekkel és folyamatokkal bővítse szerepét. A szervezetek HR részlegei egyrészről napi és stratégiai szinten vesznek részt a döntéshozatalban, másrészről mind több kezdeményezéssel állnak elő a pandémia alatti és utáni teendőkkel kapcsolatban. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

HR Covid után – A jövő már itt van! I. rész

Otthon, édes otthon! – Home office tanulságok járvány közben

Nemsokára két éve lesz annak, hogy a világ nagy része mintegy három hónapra karanténba vonult a Covid-19 járvány miatt. 2020 márciusában új korszak kezdődött – bizonyos fokig pedig folytatódott – a munka világában, mindenekelőtt a nem gyártást folytató munkahelyeken, a home office (HO), az otthoni munkavégzés korszaka. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Outplacement, avagy kegyes válás – II. rész

A pandémia miatt sorra jutnak csődbe kis- és középvállalatok, de a járvány még a stabil, nagy cégeket is megtépázza. Az elbocsátások, a tömeges létszámleépítések üteme felgyorsult, s ezzel párhuzamosan növekednek az érintettek mentális gondjai is. Ezért is kap napjainkban kiemelt szerepet a gondoskodó elbocsátás (outplacement). Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Outplacement, avagy kegyes válás – I. rész

A pandémia miatt sorra jutnak csődbe kis- és középvállalatok, de a járvány még a stabil, nagy cégeket is megtépázza. Az elbocsátások, a tömeges létszámleépítések üteme felgyorsult, s ezzel párhuzamosan növekednek az érintettek mentális gondjai is. Ezért is kap napjainkban kiemelt szerepet a gondoskodó elbocsátás (outplacement). Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Empowerment – Add tovább!

Az empowerment lényege, hogy a dolgozókat bevonják saját munkájuk megtervezésébe, egyes részfeladatok megszervezésébe és az őket érintő döntések meghozatalába. A divatos kifejezés a vezetői hatalmat az alkalmazottjaival megosztó menedzsmentet takarja. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Ökológiai lábnyomunk – Egybolygónyi gazdaság

Nem tréfa, nem találós kérdés, tény: bolygónk lakóinak számára az idei esztendő július 29-én befejeződött. Nem a naptári, hanem az ökológiai év ért véget júliusban az úgynevezett Túlfogyasztási napon. Azóta az emberiség folytatja a Föld tartalékainak felélését, más szavakkal túlfogyasztja az őt megillető lehetőségeket. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Céges etika-szervezetek. Forró-drót és vállalati biblia II. rész

A vállalatok világszerte megkülönböztetett figyelmet fordítanak etikai szervezet kiépítésére. Történik ez akkor, amikor a korrupció, a csalás átszövi a világ makró- és mikrógazdaságát. Az etikai szervezetek persze egy cég esetében is csak annyit érnek, amennyi figyelmet fordítanaka vállalati felsővezetői a tisztességes üzletvitelre és magatartásra. dr. Gonda György írása, AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában. Második rész.

Céges etika-szervezetek. Forró-drót és vállalati biblia I. rész

A vállalatok világszerte megkülönböztetett figyelmet fordítanak etikai szervezet kiépítésére. Történik ez akkor, amikor a korrupció, a csalás átszövi a világ makró- és mikrógazdaságát. Az etikai szervezetek persze egy cég esetében is csak annyit érnek, amennyi figyelmet fordítanaka vállalati felsővezetői a tisztességes üzletvitelre és magatartásra. dr. Gonda György írása, AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Generációk a munkahelyen – Hanyas vagy? III. rész

A generációk munkahelyi együttműködésének hatékony alakításához és menedzseléséhez további segítséget, ismeretanyagot nyújt AzÜzlet Menedzser Akadémiája témával foglalkozó sorozatának harmadik , befejező része.

Unalom a munkahelyen – Mindenkit elér?

Van, aki bevallja, van, aki nem, de a dolgozók jelentős része sokat unatkozik munkahelyén. Nem véletlen, hogy a munkahelyi unalom okai, jelenségei, leküzdésének egyéni és szervezeti módszerei mind inkább előtérbe kerülnek a gyakorlati HR tevékenységben és a vezetéstudományban.

Nemzetközi HRM – Tájkép csata közben

A világgazdaság fokozatosan nagyobb sebességre kapcsol. Ez azt is jelenti, hogy beindulnak az üzleti utazások, s ismét előtérbe került a nemzetközi erőforrás menedzsmenttel kapcsolatos igen sokrétű tevékenység, amely a pandémia kezdete óta Csipkerózsika álmát aludta. Dr. Gonda György Menedzser Akadémiája.

Új utakon a munkaerőtoborzás II. rész – Felvesz és elutasít a HR-robot

A munkaerőtoborzás, a többnyire az online térbe átkerült munkaerőpiaci „adok-veszek”, egyre kifinomultabb módszerekkel és technikákkal folyik. A kiválasztásban, a szűrésben is jelentős szerep jut a kiválasztási szoftverekkel „betanított” robotoknak és a mesterséges intelligenciának (MI), miként a HR szakemberek munkáját is újabban az Mesterséges Intelligencia értékeli…

Új utakon a munkaerőtoborzás I. rész – Felvesz és elutasít a HR-robot

Valóságos forradalom zajlik az álláskeresés és a munkaerőtoborzás területén. A munkaerőpiaci „adok-veszek” többnyire átkerült az online térbe, miközben egyre kifinomultabb módszerekkel és technikákkal folyik a jó szakemberek felkutatása és kiválasztása. Jelentős szerep jut a kiválasztási szoftverekkel „betanított” robotoknak és a mesterséges intelligenciának (MI). A HR szakemberek munkáját is újabban az MI értékeli…

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...