Kezdőlap Címkék Hotel

hotel

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Újabb nemzetközi szállodát nyitott Budapesten az Accent

Kevesebb, mint 20 év alatt a hazai alapítású Accent Hotel Management az ország vezető, független szállodaüzemeltetőjévé nőtte ki magát. Több mint 2000 szobát számláló portfóliójuk most újabb budapesti egységgel bővül, ami a huszonkilencedik hotel a sorban. Francia szállodabefektető beruházásaként, Stühmer Frigyes egykori csokoládégyárában, a Szentkirályi utcában nyílt meg októberben a YOU Hotel Budapest, melynek üzemeltetését az Accent Hotel Management látja el.

Júliusban a vendégek száma 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025 júliusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 2,5 millió vendég mintegy 6,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,9 százalékkal több, a vendégéjszakáké 1,4 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Profession.hu: nőtt az aktív munkakeresők száma

Bár jelenleg mindössze január első napjainak adatai láthatóak, ezek egyelőre fokozott álláspiaci aktivitást jeleznek elő.

Zöld turizmusban utazik az IntercityHotel Budapest

Budapesten, a Keleti pályaudvar szomszédságában nyílt meg az IntercityHotel Budapest, a német Deutsche Hospitality cégcsoport első magyarországi szállodája. Polgár Tibor vezérigazgató szerint a tradíciók mellett a jövő elvárásait is figyelembe vették azzal, hogy miközben a hotel központi fekvésű, az üzemeltetés során a környezeti fenntarthatóság kerül fókuszba.

IntercityHotel Budapest setzt auf grünen Tourismus

IntercityHotel Budapest, das erste Hotel der Deutschen Hospitality in Ungarn ist direkt am internationalen Bahnhof Budapest-Keleti im Mai 2021 geöffnet. Laut Tibor Polgar General...

Luxus Napos Kert az Adria gyöngyszeménél – Sun Gardens Dubrovnik

Amikor a domboldalban futó útról megláttuk a mediterrán rezidenciák mellett álló hófehér szállodaépület stílusosan vitorlaszerű tetejét, és mögötte az Adria azúrkék vizét, tudtuk, ez a hely több, mint ígéret: valóban felhőtlen pihenést nyújt ott-tartózkodásunk idején. Ennek már négy éve, de a Sun Gardens Dubrovnik mostani találkozásunk idején sem veszített vonzerejéből.

Dunavox. Borhűtésben nagy a magyar minimulti

Szinte példátlan módon folytatódik egy startupból lett magyar minimulti sikertörténete: a borhűtők kereskedelmével foglalkozó Dunavox kft.-t nem a külföldi konkurencia vette meg, hanem egy magyar pénzügyi befektetőcsapat, szakmai befektetőként viselkedve gondoskodik a 35 ország piacán jelen lévő cég továbbfejlesztéséről.

Távirati Stílusban – Géher Zoltán a pandémiáról

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal  Géher Zoltán, a három budapesti szállodát üzemeltető Zeina Hotels vezérigazgatója válaszol.

Szállodaépítési láz Budapesten – kiszoruló irodák

A fővárosban 24 hotel épül, zömmel a történelmi Belvárosban. Az irodaépítések inkább a külső kerületekben, a Váci úton, Dél-Budán és a Könyves Kálmán körút, Hungária körút környékén koncentrálódnak.

Búcsút int a minisamponoknak az InterContinental

Száműzi hotelszobáiból a minisamponokat és az egyéb utazó-méretű piperecikkeket az InterContinental. A szállodacsoport ezzel támogatja a tengereket szennyező műanyaghulladék elleni harcot.

Budapesten nyitott szállodát a Meininger Hotels

A Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett nyitotta meg első budapesti szállodáját a Meininger Hotels. A 184 szobás és 744 ágyas Meininger Budapest Great Market Hall közel 6 milliárd forintból épült fel.

Rekordot döntött a turizmus tavaly Párizsban

A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négy százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest.

A családbarát hotel nem fékez

Sok mindent lehet másolni, de egy hotel lelkét, vagyis azt a vendégszeretetet, amit az ország első családbarát szállodája nyújt, biztosan nem lehet - vallja Baldauf Csaba.

Vadak között alhat Nyíregyházán – Megnyílt a Pangea Hotel

"Élje át azt a különleges élményt amikor zsiráfok, cápák, fehér tigrisek és további 5000 állat szomszédságában ébredhet!" - csábít a Pangea Hotel honlapjának szövege

Drága a szálloda? – ezekkel a módszerekkel csökkentheti az útiköltséget

Jó fekvésű, kényelmes, de nem drága – ez az, amit egy szállodai szobától elvárunk. A tömegturizmusnak „hála” ma már nemcsak nyáron, hanem az őszi városlátogatások időszakában is egyre nehezebb megfizethető áron megfelelő szállodai szobához jutni. Ebben segítenek az alábbi jó tanácsok.

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.