lakáshitel
Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök
A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...
Fellendült a lakáshitelezés az első fél évben
A 2023 végén megindult és 2024 elején folytatódó reálbérnövekedés is egyértelműen pozitívan hatott a hitelfelvételekre.
Viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot
Sok olyan háztartás lehet, amely az energetikai korszerűsítésen túl egyéb felújítási munkákat is elvégeztet az ingatlanán, és ezt hitelből finanszírozza majd.
Cúcson a lakossági hitelezés, minden kölcsönt visznek
Már július előtt is volt arra példa, hogy ajánlataik egy részében a 7,3 százalékos THM fölé mentek a bankok, júliustól pedig az OTP általános kamatemelést hajtott végre, amivel az eddigi plafon fölé vitte ezeket a hiteleit.
Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek
Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Csúcsot döntött a személyi kölcsön, fordulat a lakáspiacon
Januárban nagyon felpörögtek a lakáshitelek, a babaváró támogatás viszont csúnyán visszaesett a megemelt hitelösszeg dacára. A személyi kölcsönök csúcsot döntöttek, a bankszámlák egyenlege viszont bezuhant. Egyre kisebb a különbség a lakossági hitel- és betétállomány között.
Egymás alá ígérnek bankok a lakáshitelekért az új kamatplafon alatt is
A januári újabb kamatplafon bevezetése óta egymást előzgetik a bankok a legolcsóbb lakáshitelekért folyó verseny élmezőnyében. Most éppen a korábbi első vette vissza a helyét egy lendületes kamatvágással, miközben a jelzáloghitelek árát elvileg meghatározó referenciamutató 2024 eleje óta még nőtt is.
Tízmillió forintot is spórolhat a hitelkiváltással egy lakáshiteles
Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, az akkori 120-125 ezres törlesztőrészletét 80-90 ezer forintra mérsékelheti.
Még kamatplafonnal is 10 millió forinttal drágább egy 25 milliós lakáshitel
Érezhetően olcsóbbá tette a lakáshiteleket a bankok által hétfő óta alkalmazott kamatplafon, azonban ezek még így is sokkal drágábbak, mint a két évvel ezelőttiek.
MBH: a magyarok negyede két éven belül költözni készül
A magyarok negyede készül új ingatlanba költözni a következő egy-két évben, és a költözés okai között már előkelő helyen szerepel az energiahatékonyság kérdése is.
A csok elvesztése több tízmillióval növeli a lakásszerzés árát
Jelenleg egy 15 millió forintos csokos lakáskölcsönért húsz év alatt kevesebb mint 20 millió forintot fizethetünk vissza a banknak, míg egy ugyanilyen összegű és futamidejű piaci lakáshitelért már 31 milliót. A “városi csok” megszüntetése miatt jövőre egy 60 milliós lakás megvásárlása akár több mint 30 millió forinttal nagyobb hitelterhet jelenthet egy háromgyerekes családnak húsz év alatt, mintha azt idén vennék meg - derül ki a Bank360.hu számításaiból.
Elég még egy szobára a 10 milliós lakáshitel?
A nagyobb lakásba költözőknek egy 12 négyzetméteres szobához a mostani kínálati átlagárakat nézve Budapesten átlagosan 11,3 millió forintra van szüksége, a vármegyeszékhelyeken pedig 3-9 millió forintot kell fizetniük egy plusz szobáért. Ha a váltáshoz hitelre van szükség, akkor lényeges szempont a megfelelő hitel kiválasztásánál, hogy a bankok közötti versenynek csak egyik része a kamat, az extrák is nagyon fontosak, például, ha egy magasabb kamatozású hitelt később alacsonyabb kamatozásúra szeretnénk cserélni.
A hitelkamatok csökkenése zárhatja le az ingatlanpiac esését
Pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly májusban kezdődött a lejtmenet az ingatlanpiacon. Az adásvételek száma pedig azóta rég nem látott mélypontra süllyedt. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a vevők arra várnak, hogy majd visszaesnek az árak. Mint mondta, reálértéken az árcsökkenés ugyan az ország egyes területein megtörtént, de a hitelkamatok normalizálódásával várhatóan feléled majd a kereslet, ami az árakat is növelheti.
Megindulhatnak lefelé a lakáshitelek kamatai
Jelentősen, 0,4-0-1,1 százalékponttal csökkent egy hónap alatt a lakáshitelek kamatszintjét befolyásoló mutató, a BIRS (Budapesti Kamatswap Ügyletek) értéke - közölte a money.hu. Közben a Hitelintéző szolgáltatás adatai alapján a lakáshitelek iránti érdeklődés 17 százalékkal nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest. Ha tartós marad ezt a trend, akkor mind a lakáshiteleknél, mind a lakáspiacon élénkülés várható.
Nagy a tét a lakáshiteleseknek: hamarosan döntenek a kamatstop meghosszabbításáról
Heteken belül döntés születhet a lakáshitelek június végén lejáró kamatstopjáról. Nagy Márton miniszter ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján nem lenne meglepő az újabb meghosszabítása. Az érintett adósok számára a Bank360.hu számításai szerint több tízezer forint a döntés tétje havonta.
Tovább zuhanhat a bankfiókok száma – ember nincs, aki hitelről akar tárgyalni
Senkinek sem kellenek a lakáshitelek: utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban. Havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – közölte a BiztosDöntés.hu.
Fordulat készül: jönnek a kedvezményes zöld lakáshitelek
Hamarosan jönnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek: áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél. Kamatkedvezményt is adhatnának, de ebben egyelőre nem látszik nagy tolongás – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Lakáshitel törlesztésére is alkalmas lehet az egészségpénztári befizetés
Lakáshitel törlesztésére is alkalmas lehet az egészségpénztári befizetés és az utána járó szja-visszatérítés, utóbbi mértéke egy házaspárnál 10 éves távlatban meghaladhatja a 2 millió forintot is - közölte a Duna House.
Bérszakadék: egy fővárosi jóval több lakáshitelt vehet fel, mint egy szabolcsi
Az országon belüli bérszakadék hatalmas különbséget okoz a felvehető hitelekben. A legszegényebb megyék nettó átlagbéréből a fővárosinál 10 millió forinttal kevesebb lakáshitelre futja, egy 3 milliós személyi kölcsönnél pedig a budapesti igénylőnek akár 500 ezer forinttal kevesebbet kell visszafizetnie - derül ki a Bank360.hu számításaiból.
Újabb csapás várhat az egykori devizahitelesekre
A kamatstop bevezetése óta akár több százezer forintot is spórolhattak összesen az érintett lakáshitelesek, és június végéig még biztosan élvezhetik ezt az előnyt. A referenciakamatok a kamatstopos maximumtól továbbra is messze járnak, tartósan 16 körül mozognak. Ha megszűnik a kamatsapka, sok adós hitelkiváltással menekülhet meg a törlesztőrészletének havi több tízezer forintos emelkedésétől - írja a Bank360.hu.
Friss
Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át
A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.
Megújul a MÁV vállalat vezetése
Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.
Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében
A hatóság megállapította, hogy az étkezési tojás Magyarország egy madárinfluenza miatt megfigyelési körzetté nyilvánított térségéből származott.
Lakásbiztosítási kampányok új intézkedési csomaggal
A gyorsan változó ügyféligények miatt az MNB a maximum 3 éves tartamengedményt tartja jó gyakorlatnak.
Hírek
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre
A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Gazdaság
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat
z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.