Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag első hárommilliárd eurós részletét - közölte a brüsszeli testület.
A leggazdagabb ukránok együttes vagyona közel feleződött, több mint 20 milliárd dollárral, 22,5 milliárd dollárra csökkent az orosz intervenció februári kezdete óta - áll a Forbes magazin ukrán kiadásában.
Már készülnek a tervek a világ legnagyobb repülőgépe, a Mrija (magyarul Álom) újjáépítésére, amelyet az orosz erők az ukrajnai invázió első napjaiban semmisítettek meg Kijev mellett. Igaz, a gyártó szerint az építési munkálatok megkezdése egyelőre álom.
Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a...
Egy hétfőn véglegesített szakértői javaslat szerint, a munkahelyek megőrzéséhez köthetik a nagyvállalatok gázártámogatását Németországban. A szövetségi kormány napokon belül dönt a gázárfék elnevezésű támogatási...
Az Ukrajna több részén bekövetkezett katonai kudarcokra válaszul Oroszország egyszer használatos, úgynevezett kamikaze drónokkal támadta meg Kijev központját október 17-én. A harcászati eszközöket Ukrajna és az Egyesült Államok szerint is Irán szállítja. De mik is azok a kamikaze drónok, mi lehet Irán szerepe és hogyan lehet védekezni ellenük? A Bloomberg összefoglaljója.
Ukrajna leállítja az európai országokba irányuló áramexportját az energetikai létesítmények ellen hétfőn végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás miatt - közölte az energetikai minisztérium.
Oroszország legutóbbi fenyegetései, hogy atomfegyvereket vet be és még tovább csökkenti az energiaellátást, eddig nem riasztották el Ukrajna amerikai és európai szövetségeseit, sőt még eltökéltebbé tették őket abban, hogy győzelemre segítsék Kijevet. Amiben nem annyira biztosak, az az, hogy akarják-e, hogy Vlagyimir Putyin veszítsen.
Vlagyimir Putyin nukleáris katonai vonatot rendelt Ukrajnába. Szakértők szerint az orosz elnök arra készül, hogy egy nukleáris kísérlettel demonstrálja, kész tömegpusztító fegyvereket használni Ukrajna határainál.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós makroszintű hitelt. Az uniós hozzájárulás segíteni fogja az országot, hogy fedezze az ellene zajló háború okozta finanszírozási szükségleteit - közölte az uniós tanács.
Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás - mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ).
Ukrajna szövetségeseinek mindent meg kell tenniük, hogy segítsenek Oroszország inváziójának gyors befejezésében, mivel Moszkva még hosszú ideig hajlandó harcolni - mondta Denisz Smihál ukrán miniszterelnök.
Fél évvel az orosz-ukrán háború kitörése után jó hír, hogy Ukrajna kikötőit ismét elhagyja a létfontosságú gabona. Rossz hír viszont, hogy a harcok miatt elvesztett termőföldek és az alacsony árak veszélyeztetik a következő búzatermést.
Oroszország figyelmeztetett, hogy leállíthatja a zaporizzsjai atomerőművet, ha Ukrajna továbbra is bombázza a létesítményt, amelynek egy része már meg is sérült. Kijev tagadja a támadásokat.
Kijev nagy horderejű provokációra készül a zaporizzsjai atomerőműben augusztus 19-én, António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai látogatása idején, amellyel kapcsolatban Moszkvát fogják megvádolni az erőműben bekövetkezett katasztrófa előidézésével - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
A befektetők kétéves fizetési haladékot hagytak jóvá Ukrajna mintegy 20 milliárd dollárnyi devizaadóssága után, azt követően, hogy Washington és más szövetséges kormányok erre vonatkozó felhívást tettek közzé.
A napokban nagy figyelem övezte az első gabonaszállítmányt, amely elhagyta Ukrajna újonnan megnyitott kikötőit. Ám a hajó most a Földközi-tengeren vesztegel új vevőt keresve, ugyanis elvesztette eredeti megrendelőjét.
Oroszország bejelentette, hogy kész nemzetközi megfigyelőket fogadni az ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműben, amelynek biztonsága kétséges, miután a múlt héten támadás érte.
Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik vezető tanácsadója szerint a nagy amerikai és európai bankokat "háborús bűnök elkövetése" miatt kellene felelősségre vonni az orosz rezsimmel folytatott kereskedelem finanszírozása miatt.
Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek