AzÜzlet.hu

Befejezte a debreceni BMW-nek végzett munkáját a Market Építő Zrt.

A nyilvános cégadatok alapján a Market Építő Zrt. árbevétele tavaly 321,69 milliárd forint volt, 2022-ben 306,04 milliárd forintot tett ki.

Fókuszban a magyar élelmiszerexport promóciója Szlovéniában

Szlovénia fővárosa, Ljubljana ad otthont az Agrármarketing Centrum (AMC) által létrehozott, a magyar élelmiszergyártók exportpiaci megjelentését segítő Hungarian Food Business Program újabb üzletfejlesztési állomásának. Hazánkat a rendezvényen az Agárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára képviselte.

Növekszik a túzokállomány a Kárpát-medencében

A mezőgazdasági termelőkkel, vadgazdálkodókkal és áramszolgáltatókkal folytatott több évtizedes együttműködésnek, különösen a LIFE projektnek köszönhetően, a Kárpát-medencében a túzokállomány nemcsak stabilizálódott, hanem növekedésnek indult.

Szintet lépett a magyar-kínai elektromos járműipari együttműködés

A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (NEV) magyar-kínai kerekasztal.

2025-ös büdzsé egy új gazdaságpolitika költségvetése

A 2025-ös költségvetés egy új gazdaságpolitika költségvetése, amely a tartós konjunktúra alapjainak lefektetéséről szól - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 410,49...

Kövér László: Munkácsy Mihály életműve a nemzeti géniusz megnyilvánulása

Munkácsy Mihály életműve a hazát teremtő és azt fenntartó alkotóerő, a nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása.

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Az EU-ban mintegy 86 millió hamis tárgyat csíptek el 2022-ben

Komoly fenyegetést és veszélyt jelent a gyógyszerhamisítás is, hiszen ez esetben a fogyasztók egészsége lehet a tét

Vállalati fúziók és felvásárlások Válságos cégházasságok

A cégösszeolvadások és -felvásárlások (mergers and acquisitions, M&A) száma és az ügyletek összesített értéke megbízható barométerként jelzi a világgazdasági konjunktúra alakulását. Emellett bizonyos mértékben...

Német befektetőé lesz a Honvéd Center irodaház

Az ingatlanfejlesztő és -befektető WING az értékesítés révén felszabaduló forrásokat további ingatlanpiaci tevékenységek finanszírozására kívánja fordítani.

Ingatlanfejlesztési nívódíj a Liget-projektnek

A XXVI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat I. díját a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. kapta a Liget Budapest Projektért,.

Perlusz László : ambiciózus a hároméves bérmegállapodás

a tárgyalások idén kifejezetten nehezített terepen zajlottak a mostani makrogazdasági környezet és a szomszédban zajló háborús konfliktus miatt, ami komoly hatást gyakorol mind a gazdaság helyzetére, mind a munkavállalók életkörülményeire és megélhetésére.

Orbán Viktor: jövőre reális a három százalékot meghaladó gazdasági növekedés

A miniszterelnök szavai szerint soha nem látott mértékű béremelés történik Magyarországon, melynek mértéke 2027-re összesen 40 százalékos lesz.

Az uniós tanács jóváhagyta az EU 2025-ös költségvetését

Az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának egyaránt 14 nap áll rendelkezésére, hogy hivatalosan is jóváhagyja a megállapodást - tájékoztattak.

Nőtt a téglalakások havi bérleti díja a fővárosban

A panellakások bérlése a fővárosban 100 ezer forinttal, a vidéki városoknál pedig 70 forinttal olcsóbb a téglalakásoknál.

Új napelemparkkal bővül a Nestlé szerencsi gyára

Az üzemben jelenleg 500 munkavállalót foglalkoztatnak és évi 40 ezer tonna a gyártási kapacitásuk.

Zártkörű részvénykibocsátást tervez a Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) a Concorde Értékpapír segítségével

Az SPP tavaly novemberben vezette be részvényeit a BÉT Prémium kategóriájába, amely a budapesti tőzsde történetének első euró alapú részvénykibocsátása volt. A

Jövőre kilenc százalékkal nő a minimálbér

Az államtitkár úgy fogalmazott, több beruházás megvalósulása is várható, Debrecen környékén például 2030-ig 30 ezer új álláshely jön létre.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet