Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Kissinger: ha béke lesz, Oroszországot vissza kell fogadni

Oroszországnak meg kell adni a lehetőséget, hogy egy napon, egy esetleges ukrajnai békemegállapodás után újra csatlakozhasson a nemzetközi rendszerhez, és folyamatos párbeszédet kell folytatni az országgal - jelentette ki Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon.

OTP: jelentősen csökkent az extrém recesszió esélye

A korábbiakhoz képest kevésbé negatív kilátásokkal számolnak az idei évre az OTP Elemzési központ és az OTP Global Markets szakértői: jelentősen csökkent az extrém recesszió esélye, a növekedési kilátások pedig stagnálás körül stabilizálódtak.

Kissé lassult, de még kétszámjegyű a brit infláció

Valamelyest lassult, de továbbra is 10 százalék felett, négy évtizedes rekordja közelében járt decemberben az éves brit infláció.

Ukrajna megkapta az uniós pénzügyi segély első részletét

Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag első hárommilliárd eurós részletét - közölte a brüsszeli testület.

Jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban

Jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kimutatása alapján.

Szijjártó Davosban: a következő időszak sokkal rosszabb lehet, mint a hidegháború volt

A kelet-nyugati együttműködés elnehezülése a lehető legrosszabb hír Közép-Európának, a geopolitikai blokkok közötti konfrontációnak ugyanis mindig a két tömb határán fekvő államok a vesztesei - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF).

Csúcsmenedzserek szerint csökkenni fog a globális gazdasági növekedés

A vezérigazgatók 73 százaléka úgy véli, hogy a globális növekedés a következő évben csökkenni fog, ami 12 éve a legpesszimistább kilátásokat erősíti meg az üzleti vezetők körében - derül ki a PwC könyvvizsgáló cég felméréséből.

Becsődölt kriptocégek hitelezőinek nyílik tőzsde?

Egy csődbe ment kripto fedezeti alapokkal foglalkozó cég alapítói olyan tőzsdét szeretnének indítani, ahol a fizetésképtelen digitális eszközökkel foglalkozó cégek hitelezői - köztük a sajátjuk - követeléseket vásárolhatnának és adhatnának el.

Van egy üzleti lista, ahol Németország alig előzi meg Magyarországot

Németország mint üzleti helyszín veszít a versenyképességéből, és a ZEW tanulmánya szerint az utolsók között áll, alig megelőzve Magyarországot. Ennek oka az energiaválság, de mindenekelőtt a strukturális hibák.

Németország: újabb lépés az orosz gáz helyettesítésére

Átadták Németországban a második tengeri terminált, amely cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására szolgál. A szövetségi közüzemi felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz gázimport kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni.

Nézzük, mit nézett be korábban a davosi csúcs elitje

A svájci Davosban a jövő héten kezdődik a Világgazdasági Fórum (WEF). Ez egy olyan éves találkozó, ahol az üzleti vezetők, politikusok és közgazdászok globális elitje merész előrejelzéseket tesz, és megpróbálja meghatározni az előttünk álló év napirendjét. De nem mindig jósolnak jól. Íme, az elmúlt évek néhány előrejelzése.

A vártnál nagyobbat nőtt tavaly a német GDP

A német statisztikai hivatal első becslése szerint a szakértői várakozásokat kissé meghaladó mértékben nőtt a német gazdaság tavaly, elsősorban a korlátozásokat követő felzárkózási hatás pozitív következményeinek köszönhetően.

Gyorsult a kínai infláció, de így is alig látszik

Decemberben a várt mértékben gyorsult az infláció Kínában, összességében azonban az egész évben a fogyasztói árak emelkedésének a mértéke elmaradt a kormány inflációs céljától.

Mérséklődött az infláció Csehországban

Decemberben 15,8 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban az infláció Csehországban a novemberi 16,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. Havi összehasonlításban decemberben stagnált az infláció.

Moody’s: negatív a közép- és kelet-európai térség hitelképességi kilátása

Negatív a közép- és kelet-európai gazdaságok 2023-ra szóló szuverén hitelképességi kilátása - közölte térségi szektorelemzésében a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben.

Egyre kevesebb német cég tervez áremelést, tovább lassulhat az infláció

Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre - mutatta ki egy friss felmérés.

Már nem Oroszország Európa legnagyobb gázszállítója

Európa legnagyobb gázszállítójává lépett elő tavaly Norvégia, amely az idén gázszállítását rekordközeli szinten tartja, olajtermelését pedig mintegy hét százalékkal növelni készül - közölte a norvég olajipari igazgatóság, az NPD.

Csúcsra nőtt a globális gabonaár, de némi korrekció már látható

A gabonaárak 2022-ben rekordmagasságot értek el, mivel az ukrajnai háború megrázta az exportot, az energiapiacokat és az élelmiszertermelés szempontjából kulcsfontosságú műtrágyaellátást - közölte az ENSZ.

Javult a gazdasági hangulat az Európai Unióban és itthon is

Decemberben már a második egymást követő hónapban javult a gazdasági hangulat decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban. A magyarországi mutató értéke is növekedett - derül ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) felméréséből.

Kína megtorolja, ha valahol korlátozzák a kínaiak beutazását

Miután a világ számos országa járványügyi korlátozásokat vezetett be a Kínából érkezőkre, a kínai vezetésben eluralkodott a nézet, amely szerint az intézkedések politikai indíttatásúak,...
Hirdetés

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.