Kezdőlap Címkék Koronavírus

koronavírus

Merkely Béla: a gyógyultak védettségéhez egy vakcina is elég

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió új, Vírusinfó című műsorában, amelyben a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

Ötezerért kínálnak előjegyzést vakcinára – vizsgálódik a hatóság

Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal egy magán-egészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a koronavírus elleni vakcinák beadására.

KSH: januárban 90 százalékkal zuhant a szálláshelyek forgalma

A beutazási korlátozások és a járványvédelmi intézkedések hatására januárban 89,8 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Fed: marad a zéró közeli dollárkamat

Nem változtatott a nulla közeli irányadó dollárkamaton és javított gazdasági növekedési előrejelzésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed).

Borúlátóbbak a német bölcsek – 2022-ig tart a kilábalás?

Rontotta a német GDP idei alakulására adott előrejelzését a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület: az új prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 3,1 százalékkal növekedhet.

Életbiztosítás. A válság növelte a megtakarítási kedvet

Az életbiztosítási díjtartalékok 2020 végén meghaladták a 2240 milliárd forintot, ami 7 százalékos gyarapodást jelent 2019-hez képest - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A járvány ellenére nyereséges maradt a Volkswagen

A koronavírus-világjárvány ellenére nyereséges volt tavaly a világ egyik legnagyobb autógyártó vállalkozása, a német Volkswagen csoport.

Távirati Stílusban – Kovács Róbert mit vár a ’21-es esztendőtől?

Rovatunkban – akár a mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezünk vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Kovács Róbert a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója válaszol.

Lefolyóban végezheti 150 millió liter olasz bor – javaslat készült

A járványvédelmi korlátozások miatt százötven millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly. A készletből fertőtlenítőszert készítenének egy javaslat szerint.

A PwC kutatása. A cégvezérek kétharmada növekedést vár

Egy évvel a világjárvány kitörése után optimisták a világ legnagyobb cégeinek vezetői a gazdasági kilátások megítélésében, sőt a globális növekedést várók aránya rekordszintre nőtt - közölte a PwC.

Koronavírus. A napi megbetegedések száma a 10 000-hez közelít – A szabályok szigorú követése is segíthet

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél", drasztikusan nő a betegek száma itthon is

Koronavírus – Szputnyik V és Sinopharm vakcinát is gyárt majd Szerbia

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és...

Nagy István: a magyar agrárium válságálló

A statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez jól mutatja, hogy a magyar mezőgazdaság erősen válságálló - mondta az agrárminiszter.

Koronavírus – Az Amnesty International kampányt indított az oltóanyagok technológiájának megosztásáért

Emberéleteket veszélyeztet a koronavírus elleni oltóanyagok egyenlőtlen globális elosztása, és az, hogy a vakcinákat előállító vállalatok nem hajlandók megosztani más cégekkel a gyártási technológiát - áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban ismertetett felhívásában.

EKB: az alapkamat marad, a kötvényvásárlás gyorsul

Változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje - döntött az Európai Központi Bank kormányzótanácsa.

Koronavírus – A BKK újra lezárja a buszok első üléseit

A koronavírus-járvány harmadik hulláma, valamint a fertőzöttek emelkedő száma miatt a fővárosi autóbuszokon és trolibuszokon mindkét oldalon lezárják az első üléssorokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Felére zuhant a magyar bankszektor nyeresége

A bankszektor konszolidált nettó eredménye az előző évhez képest majdnem felére, 390 milliárd forintra csökkent 2020-ban. A kamateredmény 10,4 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény 1,4 százalékkal magasabb lett az előző évinél, a működési költségek pedig 6,3 százalékkal nőttek - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Amerika. Elfogadta a kongresszus Joe Biden mentőcsomagját

Jóváhagyta az Egyesült Államok kongresszusának alsóháza Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros mentőcsomagját, amelyet néhány nappal ezelőtt - bizonyos módosítások után - fogadott el a felsőház.

Moody’s: idén sokkal kevesebb leminősítés várható

A tavalyinál várhatóan sokkal kevesebb olyan negatív minősítési lépés lesz az idén, amely a globális koronavírus-járványhoz kötődik - áll a Moody's Investors Service szektorelemzésében.

Boltzár. Átvevőpont sem lehet a bezárt üzlet

A zárva tartásra kötelezett üzletek átvevőpontként sem működhetnek: házhoz vagy szabadon elérhető csomagpontra kell szállítaniuk a megrendelt termékeket - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.