AzÜzlet.hu
Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama
Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Lantos Csaba: januártól még több mikrovállalkozás kaphatja olcsóbban az áramot
A Magyarországon működő 860 ezer mikrovállalkozás a versenyszférában foglalkoztatottak közel 40 százalékának ad munkát.
Ezeken a településeken lesz elérhető az új 3+6 milliós otthonfelújítási támogatás
A korábbinál magasabb kamattal és csak kistelepüléseken lesz elérhető a 2025-től újrainduló otthonfelújítási támogatás, aki pedig már az első körben is kapott pénzt, az csupán a maximális összeg esetleg még igénybe nem vett részéért jelentkezhet.
Nacsa Lőrinc felel államtitkárként a nemzetpolitikáért
Nacsa Lőrinc felel államtitkárként a nemzetpolitikáért.
Ügyfélajánlással átstartolás a Kincstárnál
A promócióban 2024. november 15. és december 16. között lehet részt venni, a promóciós kód is csak ebben az időszakban használható.
Megerősítette az EBRD “AAA” osztályzatát a Fitch
A hitelminősítő közölte: előrejelzései arra a feltételezésére épülnek, hogy az EBRD 2025-ben és 2026-ban is nyereséges marad.
7,2 százalékkal csökkent szeptemberben az ipari termelés
Az adatok szerint az ipari termelés csak Észak-Alföldön nőtt (0,6 százalékkal), a többi régióban 3,7 és 15,8 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt Pest régióban.
Elkezdődött a kriptovaluták aranykora? 89 ezer dollár fölött
A bitcoin árfolyamnövekedése felgyorsult az amerikai választások eredményismertetése után
Nacsa Lőrinc lehet a nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Nacsa Lőrincet, a KDNP frakcióvezető-helyettesét, országgyűlési képviselőt jelöli a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkári posztjára Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
Varga Mihály – Az új gazdaságpolitika költségvetése a 2025-ös
Az amerikai elnök hivatalba lépését követően tervben van egy megállapodás megkötése, ennek része lesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újbóli életbe léptetése
Négyezer milliárd forintot juttat a gazdaságba az új gazdaságpolitikai akcióterv
Az előadások, panelbeszélgetések során a versenyképesség, energetika, és foglalkoztatáspolitika kérdéseit vitatták meg a részvevők.
Az MFB kiemelt jelentőségű pénzügyi művelete
A klubhitelek lényege, hogy a hitelfelvevő nem egyetlen pénzintézettől, hanem több banktól, azaz az általuk alkotott csoporttól jut forráshoz, amelyet a részt vevő bankok azonos feltételekkel és futamidőre biztosítanak.
Gyengült a forint árfolyama
Az euró 1,0714 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0694 dollár után.
Hitelminősítői jelentés szerint Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott
Az elmúlt évek nemzetközi válságai ellenére jelenleg két osztályzattal magasabban sorolják a magyar gazdaságot, mint 10 évvel ezelőtt.
Bajban a dunaújvárosi Vasmű tulajdonosa
A Liberty bár jelezte, hogy kész a Bérgarancia Alapból kifizetni a dolgozók esedékes munkabérét, erre ezidáig nem került sor.
BÉT – Mínuszban zárt a BUX
A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Gyengült pénteken a forint
Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.
Charles Michel: el kell mélyíteni a belső piacot
El kell mélyítenünk az Európai Unió belső piacát, a vállalatokat tőkével kell segíteni a beruházásokban és az innovációban.
A könyvelők árat emelnek és a mesterséges intelligencia felé fordulnak
November 10-e a könyvelők világnapja, a Számlázz.hu pedig immáron második alkalommal kérdezi meg a hazai gazdasági élet nélkülözhetetlen szereplőit arról, hogyan érzik magukat.
A vállalkozások életútját követő új számlacsomagokkal jelent meg az OTP Bank
Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank mikro- és kisvállalkozói területének vezetőjeArra nincs biztos recept, hogy mitől lehet eredményes egy vállalkozás, de a sikerhez vezető...
Friss
Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...
Családi adóparadicsom lesz Magyarország
Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet
Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány
A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.
Mercur Díj Matolcsy Györgynek
Az azóta eltelt időszakban további fontos eredmények kötődnek a nevéhez az MKIK szerint, így a Növekedési Kötvényprogram (NKP), az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) bevezetése, valamint a kelet-közép-európai régióban a legmagasabb egy főre jutó aranytartalék, összesen 110 tonna felhalmozása.
Hírek
BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...
A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában
Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet